Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-09-09 / 37. szám

Szeptemberi vihar

Csodálatos meleg verőfényes termő nyár volt a magyar föld mezői és hegyei fölött. Sok nyomorúságunkban Isten jó aratást adott és az őszi betakarítás is jó eredményeket ígér. Onnan felülről, a világosság Atyjától a szeretet és áldás bizonyságai naponként nyilvánulnak meg felettünk és rajtunk és ezt annál inkább kell hálásan észrevennünk, mennél több bizonyság van ennek ellenkezőjéről itt a földön az emberek között.

A hálátlan ember szinte már j sokallotta ezt a csodálatosan j hosszú nyári napsütést, széltől csendes estéket és hajnalokat. Az elmúlt vasárnap azután hirtelen megjött az első szeptemberi vihar. Fákat tördelt, virágos kerteket összegázolt, gyümölcsfákat megfosztott, sok kárt okozott. Nyomában most már jönni fog az ősz és ha még enyhe és csendes időjárás is jut számunkra, azért mégis ez a szeptemberi vihar egyszerre nagy időfordulást jelent.

Visszaemlékezünk arra, hogy 1914 nyarán egy ilyen hatalmas nyári zivatar előzte meg a világháború kezdetét. Most ez a szeptemberi vihar egyszerre süvített be életünkbe, mintha idedobta volna az ország még mindig aránylag békésnek mondható tájaira a teljes háborút. Szorongó szívvel hallgatjuk az északkeleti Kárpátok felől jövő híreket, szorongva imádkozunk ott harcoló | fiainkért, a megértő testvér részvétével gondolunk a bombázások és pusztulások alá került vidéki részekre. Bizony, vihar ez, nehéz szeptember kezdője. Úgy sejtjük, hogy igen nehéz őszi hónapok indulnak felénk. Még Isten házába is alig-alig tudunk zavartalanul eljutni, vagy ha eljutottunk, zavartalan áhítatot kapni lelki ajándékul. Pedig ha még ez az utolsó erőforrás is gyengül, hogyan fogják bírni a megpróbált szívek a rájuk váró minden kereszthordozást?

Óva intünk mindenkit a ki- csinyhitűségtől. Álljon ellene mindenki mindenfajta rémít- getésnek, amely gyöngéktől és gyáváktól árad feléje. Aki megretten, félembert se ér. Áll ez hitre is, munkára is. Van ok nyugtalanságra, de van útja a megrendíthetetlen nyugalomnak is. Akiben mustár- magnyi hit van, az nem rettenhet meg annyira, hogy Istennél nagyobb erőnek és hatalomnak tartson bármit ezen a világon és jobban féljen földi dolgok miatt, mint ahogy félelemmel és rettegéssel kell véghez- vinnie üdvössége útját. Mi nem tudjuk el sem gondolni, hogy valaki teljes kétségbeeséssel és sötét reménytelenséggel nézze maga jövendőjét vagy nemzete jövendőjét. Legfelsőbb fokon minden Isten kezében van. És ha Ö küldhet zivatarokat a legI szebb szeptemberi napok közé és küldhet zivatarokat a legcsendesebb természetű népek sorsába is, akkor is világkormányzó édesatya, akinek kegyelmes szeretetéről örök bizonyságtétel adatott nekünk a keresztfán. Míg az ember ezzel a hittel áll a zivatarok között és míg ez a hit meg nem gyöngül népek életében, addig csak örök erők változása van rajtuk és azt békességgel és türelemmel elhordozni tudják.

Nem kicsinyeljük le tehát sem az egyéni aggodalmakat, sem a fenyegetőre fordult hozzánk érkezését a háború zivatarának, de egész lélekkel intünk és bátorítunk mindenkit: lássa meg a szeptember első vasárnap hirtelen zivatarában a zivataroknak azt a törvényét, hogy utánuk kisüt a nap, eltakarítják a kidőlt fákat és ósszeseprik a szemetet és újra süt a nap és újra virul, terem és gyümölcsözik az élet. Nem hasonlatképpen gondolunk most tehát arra, hogy mindaz, ami a legközelebbi jövőben családokra, nemzetre, keresztyén egyházakra vár, bármilyen erős zivatar lesz is, elmúlik és Isten kegyelme újból ránk ragyog az ő éltető melegével, — hanem alázatos hittel, béketűrő engedelmességgel, félelmet nem ismerő kötelességérzettel akarunk úgy a legközelebbi, mint minden távolabbi jövendő felé tekinteni.

1