Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-08-26 / 35. szám

mmusEiEí

ummá. A 80-as években vállalkozószellemű tanárok ismételten kísérleteztek gimnázium megszervezésével. Az első világháború után a Felvidékről a besztercebányai gimnázium tanárai próbálkoztak, de a beteljesülés közbejött akadályok miatt nem jöhetett létre. 1933-ban több lelkesen dolgozó tanár vezetésével gimnáziumi tanfolyam nyílt, közben Gimnáziumbarátok Egyesülete létesült, Áldozatkész, harcos és a küzdelemben soha nem lankadó férfiak kitartó munkája nyomán az elmúlt tanévben végre mint érettségiz- tetés jogával is rendelkező gimnázium működhetett. Jövő évben internátust is nyit. A tanév munkáját nagyban hátráltatta a tanárok egy részének katonai szolgálata s így a sok helyettesítés. Egyébként az évkönyv részletekre menő pontossággal és alapossággal beszámol az iskola sokirányú és eredményekben gazdag fáradozásairól.

Fenntart ója a bányai egyházkerület. Osztályozott tanulók száma: 385, ebből evangélikus: 237 (61%). P. P.

HÍREK

A dunáninneni egyházkerület szeptember 1-én d. e. 9 órakor a balassagyarmati templomban tartandó évi rendes közgyűlése keretében iktatja be felügyelői székébe újonnan megválasztott felügyelőjét: vitéz jószási Purgly Lajost. A rendkívüli háborús viszonyok miatt a beiktatás a legegyszerűbb keretek között megy végbe. A beiktatandó egyházkerületi felügyelő kifejezett kérésére az üdvözlések elmaradnak. Meghívót erre való tekintettel csak a közgyűlés tagjai kaptak. Rajtuk kívül mindazokat, akiknek részvételét rendes körülmények között bizalommal kérnék és a jelenlegi helyzetben nehezen nélkülözik, ezen az úton értesítik az egyházkerület életének erről a nagy- fontcsságú eseményéről, kérve őket, hogy a sorozatos megpróbáltatások után ismét örömünnepet ülő egyház- kerületről és annak új felügyelőjéről a beiktatás napján imáikban emlékezzenek meg.

Vasárnap-délutáni és hétköznapi istentiszteletek. Felhívjuk - lapunk olvasóinak figyelmét arra, hogy a budapesti templomokban vasárnap délután is rendes igehirdetéssel folynak az istentiszteletek s amennyiben vasárnap délelőtt légiveszély, vagy légiriadó miatt délelőtt elmaradtak, ezek a délutáni istentiszteletek rendes délelőtti liturgiával tartatnak. A délutáni istentiszteletek időpontja a Deák-téri templomban 6 órakor, a fasori templomban 4 órakor, a kőbányai templomban 4 órakor, a Rákóczi-úti templomban 5 órakor, az angyalföldi templomban 4 órakor, a kelenföldi templomban 5 órakor, a Bécsi- kapu-téri templomban 6 órakor, a Böszörményi-úti imateremben szintén 6 órakor van délutáni igehirdetés. — Hétköznapon a fasori templomban szérián és szombaton d. u. fél 7 órakor, a Deák-téri templomban pedig 6 órakor van istentisztelet. — Hív a templom csendje és békessége téged is!

Vitéz Mérey László pestvármegyei főispán levele a papsághoz a belső béke megteremtéséről. Pest vármegye or6

tanuló végzi a gimnáziumot iskoláikban. E kezdeményezések arra vezettek, hogy az állam is most már intézményesen elősegíti néhány- száz tehetséges szegénysorsú falusi tanuló iskoláztatását.

Aki igazán ismeri a körülményeket, tudja, ez mind igen kevés, nagy a veszteség, sok a pótolni való. A társadalomnak részben friss erőkre van szüksége. Legnagyobb beszkeségünk sajátos arcú, magyar jellegű kultúránk. A nehezebb viszonyok között élőnek minden fillérrel takarékoskodnia kell, minden értékünket okosan, jól kell felhasználnunk, beépítenünk a magyar életbe. A kiállni nem akarás, a felelősség vállalásának nem mérésé, a kisszerűség, a középszerűség sivár uralmát eléggé láttuk. A lényeg helye'tt a külső, a belső tartalom helyett mindent takaró üres forma, a nagy tettek helyett a nagy tettek hangoztatása uralkodott. A helyes elv nem az, hogy én haladjak die őslégben és anyagi szempontból, a köz maradjon — vagyis: az egyén halad, a köz marad —, hanem az, hogy az egyén építse be a maga munkáját, tehetségét a közösség életébe, elsősorban annak javára, mert az egyén biztonsága, munkájának eredményessége és értéke közösségi jellegű. Mit adott a közösségnek, mennyivel vitte előbbre a közösség javát munkájával, ebben áll az egyén életének igazi értéke s értelme.

S milyen szomorú dolog volt látni, hogy még azokat is. igen kevés kivétellel, kik szegény sorsból, olykor talán gazdagabb pártfogók támogatásával küzdötték fel magukat, jutottak jövedelmezőbb álláshoz, vagyonhoz annyira elragadta a csak gazdagodni vágyás, emelkedni akarás sodra, hogy előbbi környezetüket ie valósággal megtagadták, s a friss erő minden nekigyürkőzésével hasonulni s csak többet szerezni törekedtek. Pedig azt lehetett volna várni, ezek mégiscsak megértik a szegény diákokat, segítik őket. Nem csoda, ha el lehetett mondani:, hova lettek a nehéz idők tehetősebbjeinek, nagyasszonyainak utódai, hova lettek a követők!

S a lelkismeretes tanítók, tanárok, maguk a szomorú szülők tudják, hány nagytehetségű ifjú nem tanult, vagy hagyta abba a IV. osztálynál tahuimánvait, holott még az egyetemre való jutásuk útját is egyengetnie kellett volna a társadalomnak. Egészséges társadalomban a társadalom, s nem az állam feladata ez elsősorban. Igen kevesen látják be, kik pedig segíthetnének és helyzetüknél fogva be is kellene látni ok, hogy a tehetségek támogatása a nemzet számára a legjobb befektetés, á bőséges kamatokat az egész nemzet élvezi. Részben a szerencse, részben helyzetük, olykor születésükkel megadott körülmények folytán tehetősebbek közül sokan az anyagiak terén csak magukkal, családjukkal törődnek, a jótékonyság lelke kiszikkadt belő- ük. Milyen szép szokás volt régen hogy tehetősebbek haláluk előtt a köz javára, egyházakra, intézményekre, iskolákra jelentős adományokat hagytak. Az újabb kor önző embere egyrészt a maga lelkét még inkább anyagi beállítottságúvá teszi, másrészt a társadalomban az erőket emésztő irigységet, gyűlöletet táplálja a helyett, hogy nemeslelkű adománnyal feloldani iparkodna a feszültséget, s példát mutatna, elvakult önzésével még azok ellen is felidézi a tömegek haragját, kik helyzetüknél fogva semmit sem tehetnek.

Hála Istennek, el lehet mondani, az általános kortünetekkel szemben községünk életében igen biztató jelenségek mutatkoznak. Az áldozni nem tudók és nem akarók csodálkozva,, a jobb jövőben hivő ember megnyugodva értesül* az elmúlt évben arról, hogy egy egyszerű, derék magyar ember, boldogemlékezetű Kunos József munkás életének szerzeményét, 42 és fél hold földjét, fél házát gimnáziumunkra hagyományozta. És nem lehet a feltörő öröm érzése nélkül elmenni amellett sem, hogy az 1943—44. tanévben már csaknem 3000 pengő g*yűt össze a társadalom felelősséget érző, nemesszívű tagjai adományából a szegény tanulók segítésére. A rossz, a helytelen, annyiszor válik divattá és utánzottá, miért ne hihetnők abban, hogy a jó, a szegény tanulók segítésének lelke is többön és többön úrrá lesz. Jobb tanulótól jobb feleletet vár a tanár is, okos embertől okos beszédet várunk, az anyagilag tehetősebb hozzon nagyobb áldozatot. Alkotni, előrehaladni képtelen korok nyavalyája a panaszkodás járványa: sokan a maguk helyzete miatt való panszkodással akarnak elintézni mindent. Mindig elégedetlenek a maguk körülményeivel, vágyaik mindig messzebbre nyúlnak, képtelenek arra, hogy beleéljék magukat