Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-08-12 / 33. szám
B&NCMSÉLEr munkaváltság 50 °/o-os emelése biztosítva' van. Szolgálati nyelv a magyar és tót. A 1 elkészválasztási szabályrendeletben előírt mellékletekkel felszerelt pályázati kérvények a lapban való megjelenés napjától számított huszonegy nap alatt küldendők az esperesi hivatal címére: Komáromba. Fadgyas Aladár s. k. esperes. Dr. Händel Béla egyhm. felügy. HÍREK A tiszai egyházkerület július 28-án, Nyíregyházán tartotta évi rendes közgyűlését. Lichtenstein László egyházkerületi felügyelő egyház- és hazaszeretettől áthatott, emelkedett hangú beszéde nyitotta meg a közgyűlést. Tú- róczy Zoltán püspök rendkívül érdekes évi jelentésében úgy az egyház- kerületben folyó lelki munka minden részéről, mint az egyházpolitika mostani nehéz kérdéseiről adott tájékoztatást. A különböző bizottságok munkálatainak jelentései, iskolai és pénzügyi, valamint missziói munkák beszámolói után az egyházkerület számadásai és költségvetése kerültek sorra. A komoly időkhöz illő komoly kérdésekkel foglalkozó közgyűlés végig ünnepélyesen és méltóságteljesen folyt le. D. Kapi Béla püspök, az egyetemes egyház lelkészi elnöke augusztus 1-én töltötte be életének 65. évét. Tisztelői és munkatársai közül ez alkalommal sokan keresték fel jókívánságaikkal. A Magyar Nők Segítő Szolgálatára egyházunk részéről is megindultak a jelentkezések. Várjuk a további jelentkezéseket. A munka kiterjed a károsultaknak és kibombázottaknak lelki vigasztaláson kívül ingóságok megőrzésénél, elszállításánál, sérülteknek mentőállomásra, kibombázottaknak a szükségszállásra kísérésénél való közreműködésre. Jelentkezéseket elfogadnak a lelkészi hivatalok. A- soproni felső egyházmegye gyámintézete július 9-én tartott közgyűlésén azt határozta el, hogy a szabad rendelkezésére álló 520 pengőt nem osztja szét saját hatáskörében, hanem a Gusztáv Adolf gyámintézet elnökségének bocsátja rendelkezésére, hogy azt egy rászoruló bombakárosult gyülekezetnek, vagy egyházi intézménynek támogatására fordítsa. Ennek az egyházmegyei gyámintézetnek eljárása például szolgálhat az egyes helyi, egyházmegyei és egyházkerületi gyámintézeteknek. A Székelyföldi Missziói egyházközség július 30-án Csíkszeredán lelkészvá- lasiztó közgyűlést tartott, melyen Csíkszereda lelkészéül Tekus Ottót, a gye- nesdiási Belmissziói Otthon vezetőjét választotta meg. Az új lelkészi állás megszervezésével az egyházközség két lelkészi körre oszlik s így a Székely- földi Misszió nagy szórványfeladatait két lelkész fogja végezni. A misszió sepsiszentgyörgyi lelkésze az ú. n. Székelyföldi Déli Missziót, a most megválasztott Csíkszeredái lelkész pedig a Székelyföldi Északi Missziót, gondozza. Az új lelkészt előreláthatólag szeptember 3-án fogja beiktatni Járosi Andor esperes. „ J: | 8 „A termést learattuk...“ A magyar emberneik szíve szerinti boldog ünnepe az aratási hálaadó ünnep. Nincsen állandó időpontja. Nem jelzi a naptárban pirosbetűs jelzés. Nem is csak a templomban''ülik meg ujkenyér úrvacsorájakor szentháromság után a 15., vagy 20. vasárnapon, hanem kint a búzaföldeken, messze tanyákon is. Gyakran résztvesz a kinti hálaadásban arató, gyűjtő, marokszedő, béres, tanyás családostul. Mindjárt helyben bálát mondanak Istennek azért, hogy kenyeret adott a magyar holnapokra s hogy megtartotta erejüket a legnehezebb munkának, az aratás munkájának végzésére. Falusi emberekhez, különösen a földmívelőkhöz minden esztendőben egyetemlegesen ez az ünnep áll a legközelebb. Hiszen egész élete kapcsolatban áll a vetéssel és az aratással. Késő ősszel, amikor már erősen megrövidülnek a napok, gyakran hetekig húzódó esőzés akadályozza a munkában, ő az, aki reménységgel készíti a jövő esztendő kenyerét. Eltemeti a magot a föld rejtekébe, szinte hagyja meghalni azt. Isten vigyáz már akkor a magvakra. A szép, barna búzaszemet csak egyidőre semmisíti még s veti alá a halálnak. Azért teszi ezt, hogy beteljesedjék az ő igéje: ,,Ha a földberejtett gabonamag el nem hal, csak egy maga marad, de ha elhal, sok gyümölcsöt terem. Tavasszal, az első napsugár megpezsdíti a határt. Kihajt a búza is. Először füvet hajt. azután szárbaszökik, kalászt szór. Júniusban már aranysárga búzatáblákat lenget a szellő. Mennyi imádság és mennyi sóhajtás száll fel a magyar paraszt ember szívéből ilyenkor érette! És végre eljön az aratás ... Ez a napok koronája. Rendre lehull a gabona, kévékbe kötik, kicsépelik, malomnak kerekei összezúzzák a szép szemeket, életet, kenyeret hoznak a magyar holnapokra. Városi, különösen fővárosi emberek mit sem tudnak békeévekben erről. Legfeljebb a képes újságok fedőlapjairól gyönyörködnek el a szebbnél szebb magyar aratási képekben. Ebben az esztendőben azonban majdnem kivétel nélkül mindenki aggódott a termés miatt. Mindenki megérezte, hogy a háború ötödik esztendejének a végén a magyar kenyér is veszélybe jutott. Óvóhelyeken hatalmas bérházakban is állandóan hangzottak imádságok a termésért, egyházi vezetőférfiak főpásztori körleveleikben el is rendelték a gyülekezeti imádságot érette. Mindnyájunk gondolkozásában, imádságaiban és aggódásaiban kifejezésre jutott az a gondolat, hogy nekünk a kenyér mindent jelent. Benne van nemcsak a testi szükséglet, hanem a békesség, nyugalom, benne van az egész boldogságunk is. Földműves ember és diákfiú, napszámos és egyetemi hallgató egyaránt szívesen vállalta a vetés őrizésének munkáját. Mindig arra gondoltunk a gyakran ismétlődő támadások során: Istenem, talán apró gyujtólapocskák hullottak valahol Bácskában, vagy Békésben, amikor a rádióban ,,légoltalom vigyázz! Bácska és Békés” volt. Isten azonban megtartotta a magyar kenyeret a magyar holnapokra. Még ugyan életünknek sok dolga felől van naponkénti aggódásunk és félelmünk, de a legfontosabb, a legszükségesebb, a mindennapi kenyerünk már meg van. A kenyér pedig mindemé elégséges. Ma kalácsra nem lehet vágyódása a magyar embernek. Ha van kenyere — mindennapra egy karéj — elégedjék meg vele. És mondja el mindennap hálaadással és könyörgéssel a Miatyánk negyedik kérésével: ,,A mi mindennapi kenyerünket add meg minékünk ma!” Szálljon hát egyszerű, fehérremeszelt magyar templomokból idén éppen- úgy az örvendező hálaadás, mint városoknak hatalmas székesegyházaiból. Ne legyen egyetlen gyülekezet se, ahol fel ne zendülne az ősi ének zengedező hálaadása: ,,A termést learattuk, Békén csűrbe takartuk. Meglett munkánk jutalma, Áldott az Úr irgalma.” Áldott legyem az Ür irgalma Dicsőítsük és magasztaljuk Öt, mert nem bűneink szerint, hanem végtelen kegyelmessége szerint cselekedett. S aratási hálaadás után ne kívánjunk pihenést. Menjünk előre újabb munkára. Dolgozzunk szünet nélkül, mert „emberé a munka, Istené az áldás.” , Ma a belső fronton senki ne kívánjon szabadságot” — mondotta valamelyik nap a vonatban egyik útitársam. Tisztviselő ember volt, aki emberileg megérdemelné augusztus hatodikán az egy-két hetes pihenést. De nem kívánja ezt. Dolgozni, munkálkodni a magyar holnapokért: ez ma mindnyájunk kötelessége, hogy munkánk nyomán állandóan újabb és újabb kenyér kerüljön a magyar asztalokra . . . Pásztor Pál
