Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-08-12 / 33. szám
BMIKIMLET Együtt való élet Ha végignézzük az elmúlt esztendők dolgait most folyó napjaink szempontjából, azt kell mondanunk, hogy csak olyan ember nem látja meg a közöttünk lefolyt történésekben a tanítást, akinek nincsen szeme a látásra. Elég néhány esztendőre visszatekinteni. Először volt az első árvíz. Falvak, földek, mezők kerültek víz alá és a megvadult ár rombolt, pusztított, házakat, otthonokat, életeket, megélhetéseket. Mintha messziről és halkan szólott volna ebből a szerencsétlenségből egy halkan hallatszó figyelmeztetés: emberek, akiket nem ér kár és nem fenyeget veszedelem, lássátok meg a bajbajutott testvéreket és segítsetek. Azután jött a második árvíz a következő tavaszon és most- már hangosabban figyelmeztetett arra, hogy az egyesnek meg kell éreznie és magáévá kell tennie a közösségnek a bajait. Újabb figyelmeztetés jött a téli háború iszonytató hidegében és azt suttogta az itthonmaradt és itthon melegítkező emberek szívébe, hogy küldjék el ruháikat, takaróikat a fázók- nak és a nélkülözőknek a frontra is és az itthoni szegénytanyákra is. Mikor mi is belekerültünk a könyörtelen légiháborúba, mostmár nagyon erősen és megrémítő robbanásokkal kiáltotta a még mindig önző szívekbe: ez lehet a te sorsod is, adj gyorsan lakást, élelmet, ruhát, pénzt, szerete- tet a bajbajutottaknak. És amikor most a Kárpátok szegélyéről szinte behallatszik mindenkinek az otthonába az ágyúdörgés és átsüvít a veszedelemnek a szele a hegyek fensíkjáról az alföldi mezőkre, bizony nincsen füle a hallásra és szeme a látásra annak, aki még mindig nem hallja meg és nem látja meg a súlyos tanítást arról, hogy egy testnek a tagjai vagyunk és ha valamely tag szenved, vele szenved a többi tag is és ha maga a test szenved, meg kell éreznie azt minden tagnak. Mert nemcsak házról, bútorról, kenyérről, jövő esztendőről van szó, hanem magáról az életről. És nemcsak arról az életről, amelyik balgatag gondolkodás szerint koporsóig tart, , hanem arról, amelyik a mi koporsónk után is tovább tart, újra sarjad, folytatódik, napvilágot, levegőt, esőt, termést keres és akar. Sőt még a jövendők határain túl lévő életről van szó, melynek elejét nem ismerjük, végét nem tudjuk, ember minden dolgától, bűnétől, ítéltetésétől független: magáról arról az életről, amelynek végső neve Isten, egyetlen biztosítéka Krisztus, egyetlen oltalma a hivő bizodalom. Ennek az életnek is tagjai vagyunk, . meg nem tagadhatjuk ezt az életet sem. Vétkezik mindenki, aki elzárja szemét és fülét a tanítások elől, nem érzi a világ egész életének Istenben való összetartozását. A nagy tanítás tehát ezen a háborún és minden velejáróján I keresztül nem új tanítás. Csak elfelejtett tanítás. Már az első keresztyéneknek meg kellett tanulni és utánuk mai napig és beláthatatlan jövendőkig minden keresztyénnek tudnia kellene az apostol által így fogalmazott, az evangéliumokból így összefoglalt tanítást: Minden a tiétek . . . akár világ, akár élet, akár halál, akár jelenvalók, akár következendők, minden a tiétek. Ti pedig Krisztuséi, Krisztus pedig Istené. Ennek értelmét mai beszédre szétbontva, azt- kellene megérteni minden embernek, hogy most- már nincsen közöttünk szerencsés, vagy szerencsétlen, kibombázott, vagy otthonlakó, temetést gyászoló, vagy menyegzőnek örvendező, megszegényedett, vagy meggazdagodott, hanem mostmár csak egy közösség van itt a Kárpátok között keresztyén templomoknak a tövében, védelemre és minden megpróbáltatásra elkészítve: egy közösség, egyíitt- való életre tanított nagy közösség. Senkise tagadja meg ezt a közösséget, senki ne vonja ki magát kötelességek alól, senki ne reménytelenkedjék, senki ne hiányozzék a templomokból és senkinek a dolgozó keze, a bátorító szava, az áldozatkészsége és a harcoló akarata ne hiányozzék a - közösségnek az életéből. Tudod ezt? Magyarázd mindenkinek fáradhatatlanul. Ha még nem tudod, tanuld meg és cselekedj szerinte. Akkor tied minden ígéret. Jelenvalók és következendők egyaránt. K. L.
