Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-07-29 / 31. szám
BftNGCUIMfiÉT hatott bennünket, hogy a G. A. Gyámintézet multévi Beszámolójának címlapján, sajnos, már teljesen romokban heverő, székházának képét megpillanthattuk és a Beszámoló élére állított meleg szavakat olvashattuk: „Jertek, építsük meg!...” Ezért a nagy részvétért őszinte köszönetét mondunk önnek és a Beszámoló aláíróinak s tovább, az egész, velünk testvéri kapcsolatban élő Gyámintézetnek. Isten kezében van a ' népek és országaik sorsa éppúgy, mint az egyházaké és intézményeiké. Kérjük Istent, hogy ne vonja meg jóságát és könyörületét nemzeteinktől s evangélikus egyházunktól szerte a világon, hanem Segítsen és erősítsen bennünket a mai napok kísértéseiben, hogy igéjéhez és akaratához töretlen hűséggel ragaszkodjunk”. Nemeslelkű adomány. Dr. Lányi Márton, a békési egyházmegye felügyelője Istenben boldogult felesége emlékére szegény gyülekezetek és jótékonysági intézmények támogatására 3500 pengőt adományozott. Ezt az összeget az egyházmegyei közgyűlés a következőképpen osztotta szét: A templomépítő rákóczitelep-gyopárhalmi és a csaba- csűdi egyháznak 1500, ill. 1000 P-t, az egyházmegyei özvegy-árva segélyegyesületnek és a szarvasi Luther-Árvaház- nak 500—500 pengőt juttatott. Botyánszky János mezőtúri lelkész esperessé törtnét megválasztása alkalmából egy Isten előtt jólismert egyháztag 3000 pengőt adományozott a gyülekezetnek közelebbi cél megjelölése nélkül. A mezőtúri egyházközség az egész összeget a nagy anyagi gonddal küzdő nagymágócsi egyháznak és lelkészének adományozta. A szarvasi imaközösség hadiárvát nevel. A szarvasi imaközösség elhatározta, hogy vállalja egy hadiárva neveltetésének összes költségeit, azaz évi 1200 pengőt. A megajánlások során a tagok fenti összeget több száz pengővel túljegyezték. Zsilinszky Mihály, a mezőtúri egyházközség felügyelője 10 éves felügyelői évfordulója alkalmából a mezőtúri egyházközségnek 12.000 pengőt adományozott. Adja Isten, hogy a szép példát mások is kövessék. Tordas. A téli evangélizáció gyümölcse, a felnőtteknek tartott gyülekezeti bibliaóra most, a nagy munkaidőben is nagyszámú Résztvevővel folyik minden vasárnap délután. Az általuk összeadott persely pénzből gyülekezeti könyvtárat létesítettek, előfizettek egyházi lapokra fronton lévő katonáik számára. Éppen az aratás megindulásakor kezdődött el minden este az esti áhítat, melyen meglepően sokan jelennek meg, hogy megköszönjék a nap áldásait, erőt kérjenek Istentől e nehéz időkben való megállásra. Kitüntetés. Mátis István lelkészt a kormányzó úr Signum Laudissal a hadiszalagon tüntette ki az orosz harctéren teljesített tábori lelkészi szolgálataiért. Doktorráavatás. Dr. Jávori Bélát, a kolozsvári fonetikus jogi szeminárium előadóját a m. kir. Ferenc József Tudományegyetemen jogi doktorrá avatták. Halálozás, özv. Botyánszky Jánosné, sz. Adamik Júlia 76 éves korában Medgyesegyházán, hosszas, keresztyéni türelemmel viselt szenvedés után f. hó 18-án elhunyt. 8 A kinyilatkoztatás tanítja, hogy Istennek első határozata szerint nem lett volna fájdalom az emberi életben. Az embernek nem kellett volna tövises úton célja felé haladnia. Az első ember nemes gondolkodást és erős akaratot kapott ajándékképen s azért nem volt szüksége a fájdalom fullánkjára, hogy puhaságából és érzékiségéből kigyógyuljon. Az örök javakat ismerte oly tisztán, hogy minden kísértéssel szemben megállhatott volna. Mindezek dacára éppen az volt a baj, hogy nem állt meg a kísértéssel szemben. Jött a bűn! Vége lett az aranykornak és a paradicsomi életnek ... A bűnt követte a büntetés. A büntetés magában hordja a szenvedést. A keresztyén tanításnak nagyvonalúsága éppen az, hogy Isten még a büntetést is nagy fontosságra tudta emelni. A bűn keserű és fájdalmas következményét üdvösségünk eszközévé tette. Jézus Krisztus engedelmes és megváltói életében is a legfontosabb szerepe a szenvedésnek és halálnak volt. Szenvedésével és halál-áldozatával rótta le a bűn adósságát és törte meg a gonoszság hatalmát. Azáltal, hogy Krisztus maga is szenvedett, vérével szentelte meg a fájdalmat és szenvedést. Jézus Krisztus megváltói halála és a keresztyénségnek éppen ezen az alapon történt magyarázata szükségszerűleg új irányt adott a szenvedés értékelésének. Ezért, akit Krisztus szelleme hat át, nem fél a szenvedéstől. Nemcsak a'vértanúság rettenetes gyötrelmeit, hanem ami még több, az életfogytig tartó üldözésnek fájó, keserves kínját is elviseli. A keresztyénségnek életeleme lett a szenvedés. El lehet, sőt el kell fogadnunk Kepplernek megállapítását: „Az emberek becsülik, sőt mint jóbarátot üdvözlik, akitől csak tanulni és nyerni lehet. Nem tér ki előle senki, nem fordítanak neki gyáván hátat, szívesen járnak iskolájába s fogadják el tanítását és boncolókésétől sem félnek, mert meg vannak győződve, hogy az okos és jóságos orvos keze élő, véres húsba vág ugyan, de mégis csak egészségünkért üt sebet rajtunk, a szervezetet nem öli meg, hanem megszabadítja a kóros anyagtól, új életre kelti és megerősíti“. (Keppler: Das Problem des Leidens. 1911. 26. o.) * Lemérhetetlen haladást látunk Jób kesernyés panaszai és a keresztyén vértanúk hitvalló bátorsága között. Ä keresztyén felfogás sokkal különb a pogány világ gondolkozásánál. Nem hiányzik ugyan a pogányságban sem a szenvedés finom érzésű felfogása, melyszerint a bajt méltósággal kell viselni. Ennek ellenére a szenvedés mégis többé-kevésbbé sötét végzet a szemünkben. Azért a pogánybölcselet nem is jut tovább, mint a csendes megadásig, fáradt, kimerült nyugalomig. A gyakorlati életük pedig még ezt az eszményt sem tudta megvalósítani, vagy csak nagyon ritkán. Híres stoikusok csak kevés önuralmat tanúsítottak a szenvedésben s nagy fájdalmak elől az öngyilkosságban kerekítek menekülésit; Seneea tanítását követve: „íme nyitva az ajtó, itt a szabadság útja”. Nem akarunk azonban semmiféle kérdés elől kitérni. Megpróbálunk szemébe nézni annak a végső kérdésnek, hogy vájjon kielégít-e a probléma ilyen megoldása maradék nélkül? Nem tagadjuk, hogy van maradék. Nem tagadjuk, hogy marad megoldatlan titok. A természet szava az, mely szerint nemcsak tökéletességre, hanem boldogságra is hivatva vagyunk. A boldogság eszméjével pedig ellen- mondásban van a szenvedés, legyen bár etikai szempontból még oly fontos is. Nem kell-e létünk értelmében kételkednünk, ha a két életcélt egymással küzdeni látjuk s ami az egyiknek javára van, az a másiknak káros? Valóban itt nincs kibúvó! A földi élet önmagában tekintve rejtély marad. Ismételten kell hangsúlyoznunk, hogy ez a világ önmaga fölé, egy másik világba mutat, amelyben a tökéletesség és boldogság eszményei egybeesnek. Csak onnan árad teljes világosság a sötétségbe. A másik világ adja tudtunkra, hogy mennyire segít a földi szenvedés a boldogság megvalósításában; ilyen módon kerülnek összhangba az életcélok. Az a tudat, hogy minden szenvedés csak átmenet, az út sötétségén át vezet a világosságba, fájdalmon át az örömbe, véglegesen megbarátkoztat bennünket a sors kegyetlenségével s erőt ad annak elviselésére. Ha a keresztyén ember béketűrésére nem is ez az egyetlen indítóok, mégis azok közé tartozik, mely neki a szenvedést megkönnyíti. Dr. Halász Kálmán.
