Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-06-24 / 26. szám
BftfflUSRET zásokban születik meg, ám egészen meglepő módon akkor sem egyéni döntésként, határozott, mindenről lemondó helytállás formájában, hanem egy külsőleges ügyből kifolyólag. Egyéni becsület és a falu szája az, amelyik itt tartja. Azt ugyanis megértik (egészen különös módon, de jellemzően, mert a magyar mindent „megért”, amit a felsőbb osztályok cselekszenek), hogy elvágyik a sárból és a küzdelmek közül, de nem értik azt, hogy akkor hagyja őket cserben, amikor hadbíróság elé áll csaknem az egész intelligencia tiltott gyűlés miatt. Ez tartja itt a hőst, hogy azután a hősnő, aki mindig felemelni akart, megláttathassa vele, mit kell tennie. A darabban sok a szólam — igaz, hogy az újságok korában többé- kevésbbé mindenki szeret így beszélni. A drámától mégis többet várunk, mélyebbet, igazabbat. E drámában csak a tárgy felvetése jó és érdekes, a többi elég gyenge. Nem értünk a fiatalokhoz mondja a Vígszínház francia darabjának címe, meglepően és szellemesen. Sok ügyes gúnnyal és szatírával ékes darabot takar ez a cím. Még erkölcsösnek is mondható, mert az erkölcstelenséget elítéli végső csattanója. Az elején azonban egészen hamisan megjátszott lapos jelenetek rontják az egész összhatást és azt a gondolatot (amelynek kissé jobban kellene kidomborodnia), hogy a fiatalság önmagában sohasem olyan romlott, mint az idősebb nemzedék, mert még van előtte valami, még vannak céljai, vannak eszményei és ezeket tekinti elsőnek. Érdekes lenne kutatni ennek mélyebb okait. József legenda a múlt héten ünnepelt Strauss Richárd évforduló alkalmával rendezett operaházi sorozat tulajdonképpeni újdonsága. Régebben mutatták ugyan már be, még a télen, de eddig nem sokan láthatták. Tartalmilag a legenda szó jó rá, mert sem korszerűség szempontjából nem felel meg a valóságnak, sem igazi tartalmában. A bibliai József története csak a magot adja, ezt dolgozza fel azután a tiszta férfi és a bűnös asszony szimbólumává, vagy akár a tisztaság és a földi bűn jelképes harcává, amely a legendák törvényei szerint angyali jelenéssel végződik. A legendásítás magyarázza azután a korszerűtlenséget is. kp. HÍREK A székelyföldi misszió kézdivásár- helyi templomának alapkőletételéről már adtunk hírt olvasóinknak. Most pótlólag közöljük, hogy az istentiszteleten és az ünnepi közgyűlésen Járosi Andor esperes, Rigó János székelyzsombori lelkész, Kovács László h. lelkész, Beyer Aurél nagyváradi hitoktató-lelkész, vitéz Molnár János egyházmegyei s. lelkész és Bothár L. Vilmos egyházfelügyelő végeztek szolgálatokat. Az ünnepséget emelkedetté tette a vármegye főispánjának, alispán- pának, a város polgármesterének és egyéb hatóságainak, valamint a református testvéregyház elnökségének és presbitériumának a jelenléte. A 160 lelket számláló kézdivásárhelyi* gyüleke6 hatással volt nemcsak korára, hanem az utókorra is. A világháború egyetlen maradandó értékű költője Gyóni Géza. Ngy változáson ment át maga is: a béke éveiben forradalmi érzelmű, antimilitarista (hadseregellenes), mint a „Cézár, én nem megyek” mutatta. De itt nem a magyar hadsereg ellen szólt, hanem a k. u. k., osztrák célokért áldozatot kívánó hadsereg ellen. Mikor kitört a világháború, már más húrokat penget: A meggyilkolt trónörökös, Ferenc Ferdinánd bosszúálló szellemét látja seregeink élén Szent Lászlóként. . „Ami most készül, szent leszámolás lesz, S nyugalom, áldás, béke a Jövőnek. Virágos, ékes fegyverünk nyomában Nagy Békeország vasfalai nőnek.” S mikor maga is belejut a küzdők sorába, egész lelke megtelik a benyomásokkal. A Przemyslből küldött kötet ennek legértékesebb megnyilatkozása. A „Levél a gránicról”, lengyel határról, még vidáman mókázik: „Aki olvassa, Könnye száradjon, Drága kis szíve Meg ne szakadjon. Sose gondoljon * Csúnya halálra — Vidáman él itt Hű katonája.” Égy másik versében kedvesen beszélget két vitéz- Vasárnap a sáncon; csak haza gondolnak; néha árulják el a fenyegető veszélyt, mikor az egyik így szól: „Pajtás, húzódj csak erre közelebb, A golyó a földet mind kivágta, Jobb lesz nekem a te fekvőhelyed, A kicsi fiad ne várjon hiába, Nekem nincs fiam, aki hazavárjon”. S megdöbbentő a vers utolsó sora: „Minden jó lélek dicséri az Urat”. Egészen népies hangot üt meg a Magyar katonák dala, mely így kezdődik: „Lángoló vörösben Lengyel hegyek orma, Látlak-e még egyszer Sülőfalum tornya, Kinyílik-e még rám Egy kis ablak szárnya, Meglátom-e magam Egy szelíd szempárba?’ Bízik, hogy az édes párja imádkozik érte: „Vissza is imádkoz, Az ég meghallgatja: Ha nem karácsonyra, Virágvasárnapra.” Már keserűség csendül fel Levél nyugatra című versében, mely képletesen is szól a nyugatosokhoz, világpolgárokhoz; így kezdi: „Hol vagytok most, kis „intellektüellek”, Kiket bús század baljós vége ellett? Szent Nyugat előtt rajongva térdeplők . . . Gúnj'os mosolygók ideálra, honra, Kiknek New-York volt a Pantheonja? Kik ígértétek a szent Holnapot, S akik tegnap is hátra voltatok.” Hol vannak most a fránya franciások, kis kéjencek, tucatóriások, „A vihar földjén csak egyet is lássak, De hol vagytok?” A harctéren kint az erő beszél, ők most kis fiúk: „E földet, s mit rajt teremt a zseni, Paraszterőnek kell megvédeni”. A majmolt Nyugat és vad Észak már rothadt, de erkölcsben tiszták, kik a világot itt kint megtartják:
