Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-06-24 / 26. szám
DftNemUM A debreceni temetés Mikor az ország fővárosát éri ismételten is bombatámadás és a pusztítás és halál válogatás nélkül végzi öldöklő munkáját, mindnyájan úgy érezzük, hogy közös tulajdonunkban és összetartozó testvéri közösségünkben vallunk kárt, szenvedünk veszteséget. Mikor legutóbb eddig megkímélt vidéki városokat, sőt csendes és kicsiny falvakat dúlt fel és rombolt össze a légitámadás, mikor olyan magyar városok nevét és gyászát olvastuk, amelyek a nyugodt és alkotó magyar élet központjai voltak mindnyájunk szemében, — éppenígy a testvéri gyász és a közösséggel való szenvedés érzése kelt fel szívünkben. Egészen megható, eleven és drámai leírását olvastuk a Harangszó legutóbbi számában dr. Pass László debreceni lelkész tollából a debreceni áldozatok temetésének azzal a főcímmel: „Közelebb kerültek egymáshoz és Istenhez az emberek“. Valóban úgy érezzük, hogy ez történt és úgy érezzük, hogy ez ennek a közös szomorúságnak egyik vigasztalása. Azt olvastuk, hogy a több száz koporsó körül tízezernyi mélyen hallgató, komor ember várt a temetésre. A debreceniek ugyanis kemény emberek — mondja a cikk. Azután megérkeznek a temető papok. A református püspök csókkal köszönti a katolikus prépostot, a görögkatolikus plébánost és az evangélikus lelkészt. A református püspök Ábel véréről olvas a Bibliából, mely az égre kiált és szól Jézus véréről, mely örök életet szerez. Ezután együtt mondják el lelkészek, gyászolók, polgárok, katonák az apostoli hitvallást. A katolikus prépost által végzett temetési szertartás közben a református többségű városi énekkar énekli a Circundedé- runt me-t. A görögkatolikus plébános magyar nyelven végzi a temetést. Az evangélikus lelkész nemcsak a saját egyházához, hanem a többi egyházhoz tartozó áldozatokért is imádkozik és kér hitet és vigasztalást a minden felekezetű életben- maradottak számára. Majd a sok német, evangélikus hősi halottért, akiknek koporsói ott vannak a debreceni áldozatok koporsói mellett, mond német nyelven imát. A német altábornagy meghatottan köszöni meg a közös részvétet is és a magyar lelkész imádságát is. Valami kimondhatatlan felemelő érzés töltötte el a sokezernyi embert. Ezen a közös debreceni temetésen közelebb kerültek egymáshoz és az Istenhez a szívek. Mélyet sóhajtva tesszük le a temetés beszámolóját. íme, önkéntelenül kicsap belőle a nagy tanítás: Bármi történik az emberek között, bármilyen szenvedéseket okoznak bűnös módon egymásnak, bármilyen vadul garázdálkodik közöttük az Antikrisztus, Istennek hatalma van ahhoz, hogy a véresre szorított szívek közelebb kerüljenek egymáshoz és együtt közelebb kerüljenek Istenhez. Be kell vallanunk, hogy lett volna erre jobb idő és könnyebb lecke is, de ha akkor elutasították az emberek és az országok az Istentől való figyelmeztetéseket, legalább most közeledjenek egymáshoz és alázkodja- nak meg Isten előtt. A búza előbb elhal a földben, mielőtt sarjadás indulna belőle. Ügy látszik, sok bűnnek, sok gyűlölködésnek, testvértelenségnek és kárvallásnak kell előbb szinte halálba vinni emberi szíveket, hogy új érzések sarjadjanak belőlük. Elférnek egymás mellett Isten teremtett emberei az élők földjén és az élet dolgaiban minden különbség ellenére is éppenúgy, ahogy a debreceni temető református, római katolikus, görög katolikus, evangélikus, magyar és német halottai elfértek egymás mellett és ahogy sírjaik olyan szorosan vannak most közel egymáshoz, mint amilyen közel lehettek volna egymáshoz ők is életükben. Meg vagyunk győződve arról, hogy Isten soha nem ad annyi hatalmat sem embernek, sem ördögnek, hogy elpusztíthassa a világot. Akik megérik e mostani világégés végét, legyenek majd egyek reménységben, munkában, imádságokban és legyenek majd közelebb Istenhez boldogabb időkben is . . . K. L. 1
