Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-05-27 / 22. szám
Halász Kálmán. — Gyarmat-u. 14. sz. alatt (német nyelven) d. e. Vili órakor Johnson Gisle. — Egressy-út 73. sz. d. e. 11 órakor Ruttkay Elemér (úrv.). — Fóti-út 22. d. e. 10-kor és d. u. 4-kor Rimár Jenő (úrv.). — Toroczkó-téri ref. templomban d. e. 8 órakor Bagár Iván. — Bécsikapu-téren d. e. 9 órakor Danhauser László, 11-kor Ferenczy Zoltán (úrv.). — Böszörményi-út 22. sz. alatt d. e. VRO-kor Bagár Iván (úrv.). — Óbudán d. e. 10 órakor Bottá István (úrv.), d. u. 4-kor Bottá István. — Ke- lenföldön d. e. 9-kor, 11-kor és d. u. 5- kor Medvegy Antal (úrv.). — Báthory László-úton d. e. 10 órakor Zulauf Henrik. — Rákosfalvi ref. templomban d. e. Vil2 órakor Scholz László (úrv.). 32 budapesti protestáns templomban pünkösd előtti héten egy időben evan- gélizáció volt. Az evangélizáció lapunk nyomása idején folyik. Híveink napról- napra buzgóbban vesznek részt azokon. Részletes beszámolót legközelebbi számunkban közlünk. Békéscsaba. A gyülekezet a lemondás folytán megüresedett egyházfelügyelői állásra Kovács Pál helybeli malomtulajdonost választotta meg. Az egyház- község új ügyésze dr. Medovarszky Mihály ügyvéd lett. — A gyülekezet egy jótékonyságáról ismert tagja, a híres „Csaba gyöngye” csemegeszőlőfajta felfedezője, Stark Ferenc kereskedő elhunyt. Vagyona nagyobb részét evangélikus egyházi célokra juttatta. így a város központjában fekvő, két utcára nyíló telkét, a rajta lévő házzal s az abban lévő összes ingósággal a békéscsabai Diakonissza Anyaháznak hagyományozta. Birtokából 5—5 kishold földet a békéscsabai Árvaházra, Aggok Házára, a Nőegylet Szeretetházára és magára a gyülekezetre, 1 kishold földet a gimnáziumra s újabb 5 kishold földet a szarvasi evangélikus egyházra hagyta végrendeletében. Az így evangélikus egyházi célokra juttatott ingatlanok és ingóságok értéke mintegy 250—300 ezer pengő. Magamról. D. Dr. Ravasz László református püspök teológiai önéletrajza 1944 június hó elején jelenik meg a Református Teológusok munkaközösségének kiadásában. Előjegyzési ára a munkaközösség tagjainak június 15-ig 3.20 P, másoknak 4.20 P. E teológiai önéletrajz nagyszerű betekintést nyújt a magyar reformátusság vezető egyéniségének egész eddigi szellemi és tudományos fejlődésébe. Hatvanadik életévének betöltése alkalmából az egyház legkiválóbb képviselői igyekeztek felvázolni Ravasz László igehirdetői, teológiai, általában: szellemi fejlődését. Most önmaga mondja el, milyennek látja eddig önmagát és fejlődését. E néhány ívből rendkívül sokat tanulhat és igen meggazdagodhat minden olvasója. Megrendelhető levelezőlapon, vagy pedig az előjegyzési árnak a 49.801. sz. postatakarékpénztári csekkszámlára történő befizetése útján Debrecen, 10: Egyetem. Tordas. Május 2. vasárnapján a gyer- mek-bibliaóra (vasárnapi iskola) meghitt ünnepélyt tartott a templomban és megköszönte Istennek az édesanyákat. A lelkészen kívül Skrecskó Anna gyermek-család vezető szólt az édesanyákhoz és a gyermekekhez. Az ünnepély után a gyermek-bibliaóra tagjai virágcsokrot adtak át édesanyjuknak, v 8 lal, megtették a kötelességüket. A király azonban nem élt az előnyökkel. Nem fogyasztotta el szomjúságában a korsó vizet sem, mert tudta, hogy ahhoz a katonák áldozatos, haláltmegvető bátorsága tapadt. Odaáldozta az Ürnak. Ennél többet nem tehettek. Szorongatott helyzetben, nehéz időkben egyik oldalon is, másik oldalon is megérezték, hogy szükségük van egymás példájára. Nemcsak az alattvalók kemény kötelességteljesítésére, hanem a vezető hősiességére is. Vannak esetek, helyzetek az életben, amikor fontosabb a merész elszántság, megint máskor, amikor fontosabb a férfias akarat, de vannak olyan esetek is, amikor valaki nem használja ki az adott helyzetet és nem él a lehetőségekkel. Dávid megtehette volna azt, hogy megdicséri, talán a napi parancshirdetés óráján mások elé példaképül állítja három vitéz katonájának cselekedetét és kitünteti őket. Ez elég lett volna azoknak az embereknek. Ezért is hálásak lehettek volna. De ő érezte, hogy többet kell tennie. Vállalnia kell ezeknek az embereknek a sorsát, éhezésüket, szomjúságukat és nyomorúságukat. S minden bizonynyal hihetetlenül nagyot nőtt abban az órában előttük. Most nagyobb dicsőséget, tisztességet és megbecsültetést szerzet magának, mint amit eddig a királyi korona éveken keresztül hozott számára. Amint a történetet újra és újra átgondoljuk, lassan kezdjük elfelejteni az előbb olyan fontosnak vélt kérdésünket. Azt érezzük: nagy hős volt itt Dávid és katonái is. Hősei voltak a ma olyan sokat emlegetett belső és külső frontnak, a vezető rétegnek és a közkatonáknak, a fegyelemnek és az akaratnak, a hitnek és a kitartásnak. Ezekből az erényekből születik azóta is állandóan a hősök nemzetsége. Éppen hősök vasárnapja volt, amikor ezekről a régi hősökről prédikáltam, ezeknek a példájában meggazdagodott és nemzetem, hazám szolgálatára fellelkesedett a szívem. Vele lelkesítettem hallgatóimat is. S ezen a napon egyik egyházi lapunkban a régi hősi történet tanításával együtt alig néhány héttel előbb lejátszódot hősi történet kapcsán újra fel kellett vetnem magam előtt is, hallgatóim előtt is — mostmár másodszor — a nagy kérdést: Ki a nagyobb hős? A híradás fiatal, ismerős páncélos hadnagy hősi haláláról értesített. Alig néhányszor találkoztam vele, mégis azok közé tartozott, akiknek elhunyta nagyon érzékenyen érintett. Mint fiatal középiskolás fiúval annak idején bibliai kérdésekkel beszélgettünk egymás között. Az Isten keresésének közös útján összehangolódott a lelkünk. Évek óta csak hallottam róla. Abból a komoly családi körből, melyben nevelkedett, a tiszti szolgálat mezejére is magával vitte az istenfélelmet és az egyházszeretetet. Azt vallotta, hogy az imádkozó és bibliaolvasó élet csodálatos lelki harmóniát teremtett benne. Katonáitól megkívánta minden vasárnap, hogy menjenek templomba, üldözte a káromkodást és a felelőtlen beszédet. Önként vállalt támadásban elsők között áldozta életét a hazáért. Édesapja magas pozícióba történt beiktatása előtt néhány nappal tudta meg fia halálát. Bizonyára könnyek szöktek szemébe s derék, komoly, egyházát és hazáját hűséggel, önfeláldozásig szolgáló fiának elvesztését sokáig fogja gyászolni. Amikor azonban részvéttel és vigasztalással közeledtek felé barátai, így szólt hozzájuk: „Most már két ember helyett kell dolgoznom a hazáért“. A fiatal páncélos hadnagyot azzal bocsátotta el a harctérre konfirmáló lelkésze: Fiam, légy méltó édesapádhoz! Az édesapa most halott fiának üzeni a csillagok honába: Méltó voltál a magyar katona nevére! Ennél a történetnél megint csak úgy vagyunk, nem lehet feleletet adnunk szívünk előtoluló kérdésére: Ki volt a nagyobb hős? Hős volt, nagy, dicső hős a fiú a harc mezején, előzőleg itthon tiszttársai és legénysége között, de nagy hős az apa, éppolyan nagy hős a gyászban, gyermekének elvesztése után a munka kétszeres terhének vállalásában. Még arra a kérdésre sem tudunk kielégítő választ adni: vájjon mi nagyobb, a hősi halál, vagy a hősi élet áldozata? Egyet világosan látunk — a mai idők naponként tanítanak rá — Isten gyermekeinek mindig hősként kellett megállaniuk s Isten ilyen életet kíván mindnyájunktól. Köszönjük neki a példát az évezredes múltból éppen- úgy, mint a magyar életnek ebből az egyik legutóbbi ragyogóan szép történetéből. Hősök napján lélekben telehintjük illatos május virágokkal vitéz nagyselmeczi Mérey Zsolt sírját s így fohászkodunk a költővel együtt: „A hazáért halt meg, Panaszunk hát nincsen, Áldassék az Isten! ...“ Pásztor Pál.
