Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-05-27 / 22. szám

te hogy a szemben álló katonák a bunkerben esetleg, ellenfeleikért imád­koznak: megtérésükért, vagy magukbaszállásukért. Ebben a nagy összevisszaságban és nagyon is összekúszált zavarodottságban felébred sok emberben a valóságnak az a felismerése: inkább békére, mint háborúra teremtettem s el kellene követnem sok mindent annak az érdekében, hogy nemcsak lelkemben, hanem országaink között is legyen béke. Nagy farizeizmusnak ítéljük az angolszász püspökök azon keresz­tyén szempontból teljesen elfogadhatatlan és katonai szempontból is tűrhetetlennek minősülő gondolkodását: minél kegyetlenebb, durvább és megsemmisítőbb harcmodort vállal a szövetséges hadsereg, annál hamarább lesz vége a háborúnak. Talán azok, akiknek először kellett ezt hallani, vagy olvasni, maguk sem adtak hitelt az ilyen álokosko­dásoknak s mi, akik megkésve értesültünk erről a hihetetlen nyilat­kozatról: Pünkösd ünnepe előtt, nemzetek összetartozandóságát és együttélését hirdető prédikációk között, úgy érezzük: íme, ismét egy pont, amiért a világnak vezekelni kell. Ezen a pünkösdi ünnepen sok egyházi lapban írják le az ökume- nicitás szavát s még többen beszélnek arról, hogv a népek között ki­békülés és az egyházak közötti teljes egység adná meg a világ békes­ségét, de ma még nagyon nehéz ez a kívánság és az érte való fára­dozás is. Európában mind gyakrabban dicsérik Japán azon katonai határo­zatát, hogy országukban minden bombázó ellenséges pilótát halállal büntetnek meg. Hazánkban is vannak olyanok, akik egy ilyen kor­mányhatározatot szeretnének kiprovokálni. Nem a mi dolgunk kato­nai kérdésekben állástfoglalni, de úgy érezzük, hogy az ilyen és ehhez hasonló megtorló intézkedések még jobban fokozzák a nemzetek közötti ellenségeskedéseket, amelyek amúgy is nagyon meg fogják nehezíteni, hogy a harcok elcsitulása után újból leüljenek imádkozni és közösen beszélni az emberek keresztyén egyházi nemzetközi társaságokban. Az első világháborúi űtán is ez volt a legnehezebb probléma: az egvmással harcolt egyházi és világi emberek a Szent Lélek akarata folytán mégis leültek egymás mellé, először semleges országokban, azután valaha ellenséges országokban, ahol harcoltak vagy ahol hadi­fogolyként internálótáborokban voltak s ilven helveken nagyon nehe­zen fonódtak egymásba a kezek testvéri kézfogásra is és egymásért való imádkozásra. Az élet és a béke fölötte áll minden háborúnak s Isten szemével nézve a színek és világnézetek diszharmóniáját: mindez olyan előtte, amely bármikor harmonikussá változtatható. Modern muzsikusok kezdtek minket hozzászoktatni a diszharmó­nia élvezetéhez. Annyit énekelték, beszélték és muzsikálták nékünk, hogy van szépség a diszharmóniában, hogy nemzedékünk megszokta, sőt jobbára szereti a diszharmóniákban is gazdag polifónikus muzsi­kát. De a diszharmóniákból is ki kell derülnie a harmóniának.-Még a hadvezérek is gondolnak arra, hogy eljön az idő, amikor közeledhet­nek egymáshoz az ellenfelek, harmonikussá válhatik a fegyverek bor­zasztó disszonanciái a és a nagv világ sok templomában a színek szim­fóniájával tartott istentiszteletek egybeolvadnak abban az érzésben: együtt vagyunk, egy' akarattal. G. L. A bombakárosultak felsegítésére pün- ] kösd ünnepein templomainkban offer- tóriumot tartunk s az így egybegyűlt öszeget az egyes egyházközségek egye­temes egyházunk kezelésébe helyezik. Erre a célra elsőnek a következő ado­mányok érkeztek: óáró Radvánszky Al­! bert 500 P, Gömör-hosszúszói egyház 85.10 P, harkai egyház 200 P. A hittudományi karon e tanév végén tizenketten állottak szigorlatra. Mind megállották és így lelkésszé avathatóvá váltak. A dunántúli egyházkerülethez tartozókat, Fogarasi József Árpádot, Szabó Gyulát és vitéz Szerdahelyi Pált május 14-én Sopronban már lelkésszé is avatta D. Kapi Béla püspök. Ugyan­csak megtörtént már a tiszai egyház­kerületbeli jelöltek, Újhelyi Aladár és Veczán János avatása; május 17-én, Jézus Krisztus Urunk mennybemene­tele napján szentelte fel őket Nyíregy­házán Turóczy Zoltán püspök. A dunán- ineni egyházkerülethez tartozó jelöltet, Tarjáni Gyulát pünkösd első ünnepén fogja avatni Kuthy Dezső püspök Ba­lassagyarmaton. A közeljövőben a hat bányai egyházkerületbeli lelkészjelölt: Hernád Tibor, Jánosy István, Leskó Béla, Nagybocskai Vilmos, Ocsenás Já­nos és Zoltán László lelkészi szolgálatra rendelése és kibocsátása is meg fog történni. B&NGCUIMElET bicikli berregése annyira megriaszt nyugalmamban, hogy megint láz-meleg hullámzik át rajtam. Nem tehetek róla: félek; féltem azokat, akiket nagyon szeretek... Azután megint sötét vak, csend lett. Figyelek, semmi nesz. És imádkozni kezdek. Olyan jó érzés: imádkozhatom. Beszélhetek most ebben a csöndben az én mennyei Atyámmal, összekulcsolt kezemmel megállók az én Uram előtt és hittel, bizalommal szent kezébe ajánlom azokat, akiket szeretek. Ke­gyelmébe ajánlom gyülekezetünket, drága nemzetünket és azokat, akik érettünk, a mi nyugalmunkért küzde­nek. Titeket, drága katonák! öh Isten irgalmazz nékünk! Mi bűnösök va­gyunk, irgalmat nem érdemiünk, de Egyszülötted érettünk is meghalt és feltámadott. Öérette, Atyám! Jézusért! Jézusért irgalmazz nékünk! És megnyugszom. Tudom, hogy meg­hallotta imádságomat. De mi az a fehér valami a sarokban, kapom fel hirtelen fejemet. Nézem. És hirtelen áldás jő ki ajkamon. A reggeli szürkület fénysugara az, mely az apró kis résen betört, hogy mint a reggeli kegyelem küldötte — megnyugtasson engem. Drága kis sugár, parányi, je­lentéktelen valami, de nekem most minden. Nekem ez most: kegyelem. Kint még csaknem teljesen sötét van, idebent pedig a sötét szobában ez a kis fénysugár a nappali világosság hirde­tője. A kegyelem sugara. Áldott sugár. Figyelem a sugarat, növekszik-e? Aztán újra összeteszem kezemet. Imádkozom. Arra kérem az Úristent: adjon nekem hitet és erőt, hogy ma ne legyek engedetlen, türelmetlen és rossz. Lehessek igazi szolgája, kedve szerinti gyermeke és ne tékozló gyermeke. Aki hozzám jő kérni, annak adjak; aki meg­bánt, annak megbocsássak. Én pedig senkit se bántsak meg. Senkit, Uram. És add, hogy tudjak szeretni. Szeretni azokat, • akiket rám bíztál, akik embe­rileg belém vetik bizalmukat. S ha mégis „Péter” leszek e napon ismét, óh akkor add Péter bűnbánó könnyeit is nekem ... És csendben elalszom . .. Mikor felébredek, a redőny minden résén bevilágít a reggel fénye. Olyan boldog vagyok. Elmúlt az éjjel, nem történt semmi baj s nem hiányzik senki sem azok közül, akiket szeretek. Már meg3Tek is hivatalomba. Egy ka­vicsot jókedvvel félrerúgok utamból. Megyek a kertes házak között, megyek végig a réten zuglói hivatalunk felé. Elhódít a friss reggeli levegő, a zöld mező, a madárdal. Üj hét új reggele van. Tele vagyok kedvvel, akarással, örülök egészségemnek s hogy dolgoz­hatom. Már kedves íróasztalom mellett ülök. Mielőtt valamit is kezdenék, kezembe veszem Tamminen esperes könyvét. El­mondom a címét úgy, mint imádságot. 1944 május hó 8-án, hétfőn reggel átérzem még soha át nem érzett me­legséggel: kegyelem az élet. Ez a mai nap is. Üj reggel — új kegyelem. Bizony, az! Ruttkay Elemér. Csorvás. Tátrai Károly evangélikus lelkész nejét, a Hangya Szövetkezeti Asszonyliga elnökét a Hangya Központ vezetősége buzgó munkásságáért bronz- díszéremmel tüntette ki. 3

Next

/
Thumbnails
Contents