Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-05-20 / 21. szám

a reformátusokkal közös tanügyi szemle: együttműködés, mely mindig zavartalan maradt s marad. De évkönyveket is ki tud adni az egyesület erre a pénzre támaszkodva. Sőt a neveltetési alap segélyével telket vásárolt Mátra 840 méter magas vonulatán, a Galya-tető közelében s ott idővel üdülőházat kíván létesíteni, egy másik telket meg a Balaton mellett, Fonyódon vett ugyané tőkéből.

Másfelé is több alapítványt tett Szigethy: egyetemes egyházunk kezelésében van egy nagy alapítványa Kőszegen, Sopronban, a budapesti iskolákban tett alapítványainak mind az a céljuk, hogy tanártársain segítsen, tanár- és lelkésztársai gyermekeinek nevelését köny- nyítse meg, vagy a művészetek ápolóit tüntesse ki. U. i. míg a költészettel foglalkozott, felesége áldott festőtehetség volt: ez alapítványt még együttesen határozták meg. Felsorolni mindezt nem is lehet: de talán nem is kell; elég, ha megmondjuk, hogy 100.000 pengő azoknak az alapítványoknak összege, melyeket önmegtagadással szerzett, s melyek nagyrészt öröklakásokban vannak elhelyezve. Mindennek ellenére megmutatta ő, hogyan lehet valaki boldog, ha szerényen él is. Sokat utazott feleségével, mindig szerényen; örvendett, ha meg tudott az előirányzott pénzből valamit takarítani: nem magának, hanem mások javára. Ezek az utazások lelki üdülést jelentettek számára és felesége számára is: ő költői lelkét fedezte fel, felesége meg festményekben öntötte ki rajongó érzéseit, együtt voltak ők boldogok. S mikor a hű feleség meghalt, már nem találta magát otthon az öreg férj sem itt a földi életben. Ekkor rohamosan hanyatlani kezdett, szelleme is elborult, míg a jó Isten meg nem váltotta szenvedéseitől.

Talán szétfolyó a kép, melyet róla rajzoltam, de egy bizonyos, hogy szeretettel igyekeztem elénk varázsolni kedves egyéniségét: a jótékony, igazi evangélikus magyar tanár képét, ki egyúttal lelkésze is a rábízott ifjúságnak. Mikor arcképét itt elhelyezzük, kívánjuk, legyen pihenése nyugodt, s hogy valósuljanak meg álmai: legyen egyházunknak minél nagyobb számban olyan lelkületű lelkésze és tanára, mint ő volt. Dr. Bánkúty Dezső.

A könyvnap elé

Húsvét után a második vasárnapon minden evangélikus templomunkban meg kellett emlékezni az evangélikus egyházi sajtóról és offertóriumot kellett tartani az egyházi sajtó javára. Őszintén meg kell vallanunk, hogy ez az évenként egyszeri offertórium anyagilag egészen jelentéktelen segítséget hoz mindazoknak a céloknak a szolgálatára, amelyek az egyházi sajtó elsőrendű feladatai közé tartoznak. Tulajdonképpen nem is itt kell keresni a segítséget. Az egyházi sajtó iránti érdeklődés felkeltése és az egyházi sajtó által képviselt igazságok és szempontok érvényesítése az, amin keresztül valami eredményt lehetne várni. Hiszen az egyházi sajtó támogatása csak gazdasági szempontból keveredik egybe az előfizetési díj mennyiségével, valamint az előfizetők számával, igazi jelentősége az egyházi sajtónak abban van, legalább is reánk vonatkozólag, hogy az egyház gondolat- világába, megítélésébe és a mindennapi élet legkülönbözőbb dolgai között evangélium szerint való megtartásra segítse az olvasókat.

Ezt a célt mi szerény eszközeink mellett is hűségesen igyekszünk szem előtt tartani. Nagyrabecsülünk minden legkisebb eredményt. Hálásak vagyunk minden megmutatkozó legkisebb áldásért is. De ez a munka állandóan hányódik a jószándékúak sokkal csekélyebb támogatása és a közönyösek, valamint a nemtörődök sokkal nagyobb mértékű akadályozgatásai között. Azt kell mondanunk, hogy sokszor a legelszántabb törekvés is általánosnak mondható külső körülmények korlátái közé jut. Már másfél esztendeje annak, hogy örömmel és nagy reményekkel üdvözöltük azt a kormányintézkedést, mely a pénzben is legolcsóbb, tartalmában is a leghitványabb könyvek, füzetek további áradatát megszüntette. Rövid idő múlva máris kénytelenek voltunk szóvátenni azt a visszaélést, hogy ezek az olcsó árú füzetek úgy kerülték meg a rendeletet, hogy nagyobb alakban és lényegesen magasabb árban, de változatlan szellemi tartalommal jelentek meg és jutottak újra az-olvasóközönség kezébe. Sajnos, ezt a visszaélést az illeBftmutEtET

mutattak ki az európai újjáépülés általános elveivel szemben. 4. Mindenesetre a Szárszó, bármennyire is úttörő akart lenni, inkább csak azoknak való, akik tudják, hogy mi a magyar szociális kérdés és mi a megoldás útja. Ismeretterjesztőnek bizony nem való, mert nem ad teljes képet, tagadhatatlan értékei ellenére sem.

De ne feledkezzünk meg Szirmai Fó- ris Mária: Keresztszemes kézimunkák

című könyvéről sem. Ez a könyv (Exodus kiadás) a szerzőnek Bereg, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa és Zemplén megyékben gyűjtött mintáit foglalja magába. Sok, eddig érthetetlen módon nem ismert és nem közölt népi motívum, — néhol meglepő színgazdasággal és dús mintákkal — kerül az olvasó elé. Bizonysága annak, hogy népünk művészi teremtő ereje még mindig kiapadhatatlan és hogy a legegyszerűbb eszközökkel is teljes művészi értékű kifejezést tud adni lelke gazdagságának. Mindenkinek ajánljuk. kp.

V ***** ^

Láttuk

Muzsikál a múlt címen keretbe foglalt egyfelvonásost kaptunk. A keret nagyon hasonlít a híres francia: Táncrendre, ahol szintén végig megy valaki a múlton és megnézi, hogy mi is lett azokból, akik régen nagy ígéretek voltak. E filmben is ugyanez történik, csak egy kissé nehézkesebben. Egy asz- szony elmeséli leányának, hogy kikbe is volt régen szerelmes és elmegy vele együtt, hogy felkeressék ezeket. A történetek vidáman végződnek, csak az egyik tragikus és ez éppen a film legjobban elkészített része. Kár, hogy kissé nehézkesen indul, mert később egyre jobban belelendül és sok szívvel és derűvel árasztja el a történeteket.

Szerelmi riadó az új olasz vígjáték címe. A cím és a reklám többet ígért, mint amennyit a film azután bevált és megad. Könnyű filmecske, átlátszó bonyodalmakkal, kis igénnyel. Inkább nyári szórakozásnak jó, mint igényesebb közönségnek.

A német filmgyártás újabban rajzos filmekkel is kísérletezik. Az új filmek magukon viselik még a kezdeti nehézségeket, de reményt adnak arra is, hogy lehet még egészen jó filmeket is kapnunk. Az eddig megjelent két rajzos film közül az elsőt, Szegény Hansi címen a Híradó mozik adták. Ez a filmecske világosan mutatja, hogy mivé lehet egy alkotás, ha mindenáron azt akarják, hogy tökéletes legyen és jobb, mint az eddig látottak. Van benne minden, mi szem s száj ingere, mégsem jó, mert rossz a mese (ostoba) és rossz a beállítás is. A másik viszont, melynek a Scerzo címet adták, már egészen más, sokkal derűsebb és jobb alkotás. Nem új ugyan minden ízében, de a régebben ismert elemeket kedvesen használja fel. Az alapötlet nem rossz, bár néhol egészen reklámszerűen használják ki, amiből az a hiba származik, hogy túlzásba megy. Nincsen elég meséje, hanem túl sok a variáció ugyanazon téma felett, még ha új ötletek is csillannak meg. Az azonban bizonyos, hogy sokkal különb, mint az első. Ki kell emelnünk még a jó színezést is. amelyik nem olyan meseszerű ugyan, mint az ameri7