Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-05-13 / 20. szám
mmim Láttuk Liliomfi, Szigligeti Ede régi vígjátéka szinte becsempészésszerűen került a Nemzetibe. Először a Művelődés Házában ifjúsági előadáson elevenítették fel s'utána hozták egyszerre át. Nem volt ünnepélyes felújítása, még a bemutatóbérletesek is később kapták meg mint a többiek, szinte utolsónak. Pedig mint előadás egyike az utóbbi években látott legjobbaknak. Egy kis húzás itt-ott, egy kis modernizálás (néhol túlzásba menően is) sokat frissített az amúgy is eleven darabon. Jelenlegi formájában kedves és elragadó, könnyű és jó szórakozás. Ha meséje és annak fordulatai néhol elavultnak és erőszakodnak is látszanak a mai reális felfogás szerint, úgy azonban, ahogyan játsszák, egy kis archaisztikus színnel, nagyon stílusos. Ügy érezzük, hogy abból a régi világból való, amikor az emberek még ráértek így szórakozni. Örülnünk kell mindenesetre, hogy színre hozták újra, élvezetesebb és jobb mint sok új darab, főleg mint sok újabbkori bohózat és vígjáték. Aki fölösleges, érdekes mondanivalójú új színdarab. Szerzője fiatal ember, aki jó témához nyúlt ezzel a darabjával. Az édesanyáról van benne szó, aki magára marad. A férj meghal, a gyermekek már mind elszéledtek. Egyszerre elveszti életének értelmét. Még férje emléke sem marad meg tisztán a számára, valahogy rájön, hogy nem ő állt egyedül az életében. A gyermeki sze- retetben ugyan nincsen hiba, lányai versenyeznek, hogy kihez menjen. Sorra megy is mindegyikhez, de egyiktől a másikig a csalódások útját kell megjárnia. A szülői házból kikerült gyermekek mindig új életet kezdenek, amelyikben csak alig-alig marad meg valami a szülői ház szokásaiból. Az édesanya szeretne lehetőleg sokat menteni a régiből, de ez nem sikerül neki. Összeütköznek a régi életformák az újjal, robbanás a vége. Igaz, hogy elég élesek is az ellentétek. Nem is mindig erkölcsösek. De a tanulság mégis mindig csak az, hogy nem lehet rákényszeríteni a haladó életre az elmúlt élet formáit. Magának az anyának is új életet kell kezdenie és ebben az új életében nem marad meg a számára a régiből semmi más, csak az, hogy nem lesz többé fölösleges, feladatot talál, munkát, még ha ez a munka kissé különös eredetű is. A darab ügyes, jól megírt munka. Szinte törés nélkül viszi végig a nézőt az embersorsokon, ha egy-egy helyzete néha lélektanilag nem is egészen logikus. Mindenesetre komoly darab, és azt az Ígéretet rejti magában, hogy a szerzőtől még sok komoly dolgot várhatunk. kp. A bombatámadások során a budapesti templomokat nagyobb baj nem érte. Az épülő zuglói templomhoz egészen közel robbant bomba, megsértette az állványokat és a már elkészült lel- készi lakás és iroda épületében ablakokban, tetőcserépben, esőcsatornában okozott kárt. Üveg és ajtókárok érték a mellette álló szeretetházat is, azonban a szeretetház ápoltjait nem érte sebesülés. Légnyomás által okozott kisebb kárt szenvedett a kőbányai és a pestszentlőrinci templom. 6 Világviszonylatban mérve még mindig a legelőnyösebb helyzetben van a magyar keresztyénség. Beszélhet és írhat úgy, ahogy akar. Ha ennek a háborúnak vége lesz s Isten akaratából megmaradunk, e nagy háborúnak egyik nagy eredménye éppen az lesz, hogy nemcsak nemzetünk, hanem maga a magyar keresztyénség is, híven Urától vett parancsainak, leghűségesebben és az evangéliumhoz teljes mértékben alkalmazkodóan látta el háborús egyházi szolgálatát. Ezt a pozitív értékét meg kell mutatnia nemcsak a magyar nyilvánosság, nemcsak a magyar kormány s nemcsak a magyar rádió felé, hanem továbbra is és befelé is, hogy maradjon a magyar keresztyénség is ilyen. S amennyire részben másnak ismeri meg a többi államok keresztyénségét, a megismerés anyaga továbbra is kötelezze arra, hogy maradjon meg ezen a keskeny úton, amely számára háború alatt, előtt és után az egyedül járható út. G. L. ti ' ~~~ Oi - Ott _iii^wT~ i ~i < ^ i *i"n "**<<** i A U&z&n Nézem a kezem. Figyelem az ujjakat. .. Mozgatom erre-arra, hogy ügyesen bújjanak egymáshoz. Játszom figyelmesen és csodálkozom. Milliószor láttam, de most nézem! És átoson a ködből a fénybe a felismerés: csodálatos szerszám az emberi kéz. Gyönyörrel tölt el az ötütemű gépezet. Ilyet nem alkothat az emberi képzelet! Van-e mérnök a világon, vagy szédült zseni, aki meg merné, meg tudná szerkeszteni? Nézem a kezem. Az ujjaimon túl látok .. . Áldás a kéz, de mennyi bűn és átok szennye, bűze, olaja tapad e géphez, ehhez a piszkos, aljas, ügyes emberkézhez? Képzeletem füstöl . . . szellemet idéz . . . s feltűnik egy görcsös, sátáni kéz. Egy tárlaton . . . durva szobor . . . Káiné volt .. . az első halált hozta a földre: gyilkolt! Nézem a kezem. Félek tőle! Pedig oly könnyű és tiszta most. De tehetség, szörnyű tudás és titáni hatalom: császár, kényúr minden anyagon! Most pihennek, ujjaimba bújva .. . De, mi lesz, ha újra és újra anyagot mozdítva munkába lépnek a kezeim, ezek az iszonyú, tudós gépek? Nézem a kezem. Mi vagy? Ördög, vagy Isten szerszáma? Csontimz zörög majd munkád után, vagy szántás hasad az ugaron . .. kenyér, áldás? Nyugodt vagy kezem. Néma, békés. Téged nem gyötörhet kínzó kérdés. Szolga vagy. Lelketlen szerszám csupán. A gazda, a mester én vagyok! Csak rám vár ítélet, ha veled vétkezem .. . Istenem, fogd meg mind a két kezem! Farkas Pál. i
