Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-03-01 / 9. szám

Március első napjaiban egyszerre megenyhül az északi szél, melegebbnek érezzük a napsugarat. A kiöntések visz- szatérnek medrükbe, a vadvizek kezdenek felszívódni. A természet csodálatosan sokféle élete ébredezni kezd. Az ember is vidámabban néz körül, még a beteg ember is újult reménységet érez és a szívekben éppen úgy kihajtanak új tervek, szándékok, vagy képzelődések, mint ahogy mindenfelé kiütközik a barna rögök között a fűszál. Mindig olyan nagyon várva-várt és mindig olyan szívesen fogadott vendég az emberi életben a tavasz, az újuló élet.

Tavasszal együtt érkezik mindig a böjt. A vidámodó napoknak meghozza a komolyság óráit. Amikor minden kifelé kívánkoznék a szívből, befelé- vonulásra késztet. A hivő ember is készen áll életének arra a nekilendülésére, amire a köröskörül való újuló élet ösztönzi és egyszerre úgy érzi, hogy le kell fékeznie magát, meg kell állítania önmagában a szabad nekifutás vágyát és az egész előtte álló tavasznak és a jövő nyárnak számára az ára az, hogy csendes, komoly és hasznos böjtje legyen. Azok között a kettőségek között, amelyek annyiszor előfordulnak a hivő embernek az életében, ott van ez is.

Próbáljuk egyszer beleélni magunkat abba a gondolatba,

p/McnimgLET

TAVASZ

hogy a hivő szívnek a tavasza a böjt. Furcsának tetszik ez? Van benne furcsaság. Míg minden a természet világában és minden a csak természeti életet élő emberben kifelé és felfelé törekszik, a böjti keresztyén emberben befelé való ébredésről, befelé való növekedésről, befelé való mélyülésről van szó. Ügyis mondhatnánk, hogy az újuló életnek ebben az időszakában a hivő ember közelebb jut múlandósága gondolatához és ezzel együtt a múlandóságban folyó élet felelősségének és számadásának érzéséhez. Mikor kikerülünk a téli szobákból és nagyot lélek- zünk a meleg szellőtől tisztuló levegőből, szinte minden lélek- zetvétellel azt sóhajtjuk: Milyen jó, hogy tavasz van — de mikor az első lélekzetvételt vesszük a böjti órákból, azt kell sóhajtanunk: hova jutottam a tavalyi böjt óta? Jai, de nagyon nehéz igazán böjtölni! A keresztfa elé állítani magunkat. Milyen semminek érezzük magunkra nézve, amit ez a kereszt láthat mirajtunk. Mennyire az elején vagyunk

„Csak a Krisztus halálára nézz és életet találsz. A bűnt ne a bűnösökben. a magad lelkiismeretében, vagy a megátalkodott kárhozókban szemléld. El vagy veszve, ha ezt teszed. A kegyelemnek a jelképe nem más, mint a keresztre- feszített Krisztus.”

Luther.

mindennek, amiben már régen és sokkal jobban előre kellett volna haladnunk. Hideg a napsugár, jeges a szél, ha megítél- tetésünkre gondolunk.

Böjt mindig kezdet. Végtelen kegyelem és csodálatos vígasztalás van ebben. Megváltott vagyok, még ha visszamaradtam is. Indulhatok előre a kereszt felé, még ha eddig inkább hátrafelé lépegettem is. Jobban kezdhetem, mint eddig. Nem mondott le rólam a kereszt. Vár hozzáérkezésemre. Nem szűnt meg várni reám még most sem. Amik a hátam mögött vannak, azokat elfelejtve nekidőlhetek a kereszthez való közeledésnek. Egész belsőmmel. Egész életemmel. Kezdhetek mélyebben lenni Krisztusé, mert Ő örök kezdet az én számomra.

És ebben találkozik a tavasz és a böjt. Kezdet mind a kettő. Ha rossz volt az őszi vetés, ha elmosta a víz a gyenge gyökereket, kiszántják, tavaszit vetnek belé. A böjt mindig tavaszi szántás. Krisztus belébocsátja az ő megváltásának ekéjét az életembe. Kifordítja az ugarnak maradt részeket, beleveti az ő kegyelmének magvetését és felkészít engem az ő aratására. Megint ki fog száradni, vagy megint elfojtják a tövisek? Nehéz a böjt, mert felelősségre von az elmaradt aratásokért és áldott a böjt, mert megint megpróbál aratásig vinni minket...

1