Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-02-15 / 7. szám
sületek munkájába bevont ifjúságnak készült. Január 1-én indult meg és február 1-re már 1700 előfizetője van. Örülünk a lapnak és szeretettel kívánjuk további működését és hasznos szolgálatát. Az Evangélikus Nőegyesületek Országos Szövetsége (ENOSz) február 16-án délután 4 órakor rendezi ötödik előadó-délutánját az Evangélikus Ta- nonc- és Dolgozó Leányotthonban (VI., Szobi-u. 5.). Előadást tart Irányi Kamillné, az Enosz ügyvezető alelnöke „Nők a nemzeti és egyházi életben ’ címmel. Halálozás. Ifj. ilenczfalvi Sárkány Béla számvevőségi főtanácsos, Vác megyei város számvevőségi főnöke február 6-án, 44 éves korában rövid szenvedés után Budapesten elhunyt. Az elhunytat özvegye, szül Németh Mária, szülei, Sárkány Béla egyházkerületi főjegyző és neje, három gyermeke és a kiterjedt családi kör gyászolja. Legyen emléke áldott. Érdekes újságot hozott a napokban a posta. Avellaneda városában, Argentínában jelenik meg. Szerkeszti To- monkó László evangélikus lelkész az Argentínában élő magyar evangélikusok számára. Lapunk már régebben kapja ezt az újságot cserepéldány gyanánt. Mindig érdeklődéssel várjuk és olvassuk el. Most hosszabb ideig nem kaptuk, a háború ezt is megzavarta. A júliusi és szeptemberi számok érkeztek meg most, az utóbbiban ad hírt az erdélyi részek visszatéréséről. Orgonaest. Peskó Zoltán, a fasori templom karnagya, orgonaművész február 21-én este 8 órakor orgonaestét tart a Zeneművészeti Főiskola nagytermében, melyen az evangélikus egyházzene nagyságait mutatja be, továbbá közreműködik a fasori és a kelenföldi evangélikus énekkar. Özv. Zemann Jánosné szül. Pankuch Mária, a volt abosi lelkész özvegye, 83 éves korában Eperjesen meghalt. Az elhunytban Zemann Zoltán tállyai lelkész édesanyját, Gerhardt Béla, a miskolci tanítóképző volt igazgatója, ny. kir. főigazgató, egyházfelügyelő anyósát gyászolja. A bányakerületi papnék február 12-én egyesületi összejövetelt tartottak, melyen Mohr Henrik budapesti alesperes tartott előadást. Eljegyzés. Dr. Vácz Elmér vármegyei főlevéltáros, a Luther Szövetség igazgatója eljegyezte Hogyan Margitot Nyíregyházán. Biblische Geschichten címmel jelent meg Kemény Lajos elemi iskolai vallásiam könyvének németnyelvű fordítása, amelyet Kühn János kőszegi igazgató-tanító fordított német nyelvre. A fordítás világos, könyen érthető. A könyv Kókai Lajos kiadásában jelent meg. A 75 oldal terjedelmű, képekkel gazdagon díszített könyv ára 1.20 P. A Hiszekegy és a modern ember címen február 17-én és 24-én este V28 órakor az V., Szabadság-tér 2. szám alatti ház utcai bejáratú alagsori előadótermében vitaülést rendez a Magyar Evangéliumi Orvos-Szövetség. A bevezető előadásokat dr. Reök Iván kórházi főorvos és vitéz Csia Lajos vallástanár tartja. A rendezőség minden érdeklődőt szívesen lát. 8 „Ah, ah, Uram Isten! Imé én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én! Az Ür pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mindazokhoz, akikhez küldelek téged, és beszélől mindazt, amit parancsolok néked.” (Jeremiás 1:6—8.) Mintha csak pontosan az ő aggodalmaira válaszolna az Ige. De tényleg? Nem véletlen? Forró imában kéri az Urat, mint egykor Gedeon, ismételje meg az üzenetét s felüti a Bibliát egy másik helyen. Egyébként sohase nyúlt a bizonyságszerzésnek ehhez a módjához; hisz tudta, milyen veszélyes lehet a biblia varázskönyvvé süllyesztése, de most élet-halál komolyságú az ügy. S ime, ezt olvassa a másik helyen: „Olyanná tettem a homlokodat, mint a gyémánt, amely keményebb a tűzkőnél; ne félj tőlük s meg ne rettenj tekintetüktől, mert pártos ház. És mondá nékem: Embernek fia! minden beszédimet, amelyeket szólok néked, vedd szívedbe és füleiddel halld meg. És eredj, menj el a foglyokhoz, a te néped fiaihoz, és szólj és mondjad nékik: így szól az Űristen...” (Ezékiel 3:9—11.) Egész éjszakát imádsággal virrasztotta át. A nap első sugarainál felöltözött s a metsző élességü, de átlátszó tisztaságú márciusi hajnalban lement a tengerpartra. Ott sétált órákig fel és alá. S ahogy a végtelen tenger a parti sziklát, úgy ostromolták szirtlelkét az örökkévalóság hullámai. S ezek a hullámok hamarabb győztek rajta, mint a tenger a parti sziklákon. Mikor hazafelé indult, már alázatosan hajtotta be fejét Isten igájába. Hatalmas és ijesztő volt a feladat, de Matild nekifeszült, hogy Isten nevében megküzdjön vele... Mert ki igazán megtapasztalta, hogy a nagy szakadék az ő számára áthidaltatott, az tud hinni abban is, hogy az Isten szeretete mindenki más számára is hidat tud verni ezen a szakadékon. És Matild mit sem törődve azzal, mit veszt az aznapi kedves vendéglátás elmulasztásával, a megígért órában belépett a börtön kapuján. S éppen ez a látogatás hozta meg annak a rabnak az életében a gyökerekig ható, döntő fordulatot. Isten Szentlelke így ütött pecsétet Matild döntésére. Azt tehát bizonyosan tudta már Matild, hogy a foglyokat bízta reá Isten különös elhívása. De hogy ez a munka mivé fejlődik kezei között, arról akkor még sejtelme sem volt. * A gyönyörűen induló kezdet után hamarosan hirtelen abbamaradt Matild börtönmissziója. Egy évvel később, 1884 nyarán ugyanis leköszönt édesapja a Vasa-tartomány kormányzói tisztségéről és az egész család Rabbelugn-ba költözött. Matild fájó szívvel szakadt el börtönlakó „barátjaitól”. Szorgalmasan írogatta nekik a leveleket, felelgetett ákombák írásaikra, de érezte, hogy ez semmikép se pótolhatja személyes jelenlétét. Egy őszi napon Helsinki-be utazott valami rossz fog miatt. Ahogy az utcán járkál, szembetalálkozik néhány fegyenccel, kiket szuronyos őr kísért valahová. Matildra ismét villámütés erejével hatott ez a jelenet. Lába ott helyben földbegvökeredzett és csak állt, állt s bámult utánuk még akkor is, mikor a vastag láncok már két utcával odább csörögtek. Szívét fájdalmas érzések szorongatták. Mért kell néki teljesen elszakadni ezektől a szerencsétlenektől, holott bizonyosan tudja, hogy az Ür küldötte közéjük? Hirtelen cselekvésre mozdító dacos indulat kavargóit fel benne és sarkon fordulva, meg sem állt, míg be nem kopogtatott Grotenfelt főügyésznek, a finnországi börtönök legfőbb felügyelőjének ajtaján. Bemutatkozott, hogy a Vasa-tartomány nemrég nyugalombavonult kormányzójának leánya s az udvarias érdeklődésre: miben lehet szolgálatára, előállott merész kérelmével: engedje meg neki, hogy sorba járhassa Finnország börtöneit s lelki vigaszt vihessen a raboknak. A főügyész mosolyogva nézte felhevült arcát s aztán azt kérdezte: — No és mi a véleménye minderről kedves édesapjának? Matildot kissé rajtaütésszerűen érte ez a kérdés. De csak egy pillanatig habozott, aztán kirukkolt a teljes igazsággal: — Édesapám? Erről még nem beszéltem vele. Ellenben az ő engedélyével látogattam egy esztendőn keresztül a vasai börtönt. S azt hiszem, az ellen se lenne semmi kifogása, ha munkateremet kibőví- teném. (Folytatjuk.)
