Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-02-15 / 7. szám

lett egyéniség hatása a még fejletlen egyéniségre. Ha ebből a szempontból is megvizsgáljuk a kérdést, sok tekintetben meg kell változnia a keresztyén neveléssel és a nevelés felelősségével kapcsolatos felfogásunknak. így kiderül ugyanis, hogy ifjúságunk keresztyén nevelése nincs kizárólagosan a vallástanítás, illetve a vallástanárok kezében. Mert ha csak számszerűen nézzük a kérdést, mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a vallástanításra jut egy héten egy, legjobb esetben két óra. Ifjúsági istentisztelet ideje hetenként egy sovány óra. Ha már működik egyik, vagy másik helyen a középiskolás diákszövetség, az sem tud többet foglalkozni tagjaival heti két-három óránál. így ideális esetben egy-egy evangélikus ifjú, vagy leány keresztyén hatás alá kerülhet egy héten hat órára. Azonban itt is figyelembe kell vennünk, hogy a diákszövetségben való aktív munkára nem kötelezhető senki. Tehát hogy a diákszövetségi munkában ki vesz részt, az kizárólag az indítékoktól függ. Az indíték pedig valójában az, hogy a hét többi idejében és óráiban milyen hatás alá kerül az evangélikus ifjú és leány.

Nagyon sokszor az iskolának, helyesebben egyes tárgyaknak a hatása is el tudja idegeníteni fiainkat a keresztyénségtől. Gondolunk itt elsősorban a természettudományokra, amelyek sokszor még mindig a századfordulói divatot követve, lemosolyognak mindent, ami kijelentés és hit, s felfuvalkodottan vallják, hogy nincs más kijelentés, csak az, ami a természettudományok rendszere szerint gondolkozó elmének magától a gondolkozó elmétől adatott. Hogv itt az ifjú lélekben már konfliktus támad keresztyén hite és tudása között, az természetes.

Pedig ifjúságunk, tiszteletreméltó kivételektől eltekintve, a legdöntőbb hatásokat nem az iskolában, hanem a szülői házban nyeri. Ez természetes. Mert, akit szeretünk, annak mindig a hatása alá kerülünk és fiatal életünk nagyrészét is természetszerűen töltjük családi otthonunkban. így a családi körben nyert hatások intenzitásban is és időtartamban is egészen döntő jelentőségűek. És most kérdezzük meg, hol van a keresztyén család? Riták lett, mint a fehér holló. A keresztyén család elvilágiasodott, s így nevelni is csak elvilágiasodott. az egyháztól távol álló ifjúságot tud. Sokszor nem is szándékosan. Mert szeretne harmonikusabb, jobb és kiegyensúlyozottabb életeket nevelni a magáénál. De nem tud, mert a belőle áradó hatások akaratán kívül is olyanná formálja fiait és leányait, mint amilyen önmaga.

Ilyen esetekben (s ezek az esetek vannak többségben) a vallástanítólelkész úgy érzi magát, mintha szélmalomharcot vívna. Emberi segítségben nem nagyon bízhatik, mert nincs, aki segítsen neki. A diák- szövetségek ilyen esetekben nem használnak, mert az elvilágiasodott családok elvilágiasodott gyermekeit nem lehet még a diákszövetségekig sem eljuttatni. Vagy ha lehet is néha, ott azt várják, hogy a szövetség játékot, szórakozást és ezekhez hasonlót nyújtson tagjainak. (Az igazság kedvéért azt is meg kell mondanunk, hogy ez az állítás, különösen középosztályunkra vonatkoztatva, igaz.) S nagyon szükséges, hogv a vallástanító-lelkész különösén ilyenkor találja meg a segítő Istent, mert máskülönben egy-kettőre saját munkájának a csődjéhez jut.

Mert megpróbálhatja még azt is, hogv tanítványai családjának az ,,evangélizálását” is saját feladatának tekinti. De hamarosan rá kell jönnie, hogy ez számára fizikai lehetetlenség. Egyszerűen nem telik az idejéből és erejéből. S ha itt mégis el akarunk érni valamit, akkor össze kell kapcsolódnia a gyülekezeti lelkipásztori munkának, a kúra pasztorálisnak és a vallástanításnak. Mert fontos a vallástanítás, fontos az ifjúsági istentiszteletek ügye, s fontos pedagógusaink keresztyén képzése is. De lássuk meg, hogy mindez — divatos kifejezéssel élve — helyi jellegű akció. A fő front a család, mert ifjúságunk onnan veszi az életformáló és döntő hatásokat. Ezért az egész fronton egyszerre kell megindulnia a harcnak. És a döntő ütközet éppen evangélikus családjaink vagy általában a családok evangélizálása. Enélkül csak helyi jellegű győzelmekre számíthatunk, de nem arra. hogy ifjúságunk legalább is nagy többségében egvházias magatartású lesz. És az igazság kedvéért azzal fejezzük be ezt a néhány sort, hogy az egész fronton meginduló harc csak akkor végződhetik győzelemmel, ha minden harcos fenntartás nélkül alárendeli magát az egyetlen Király akaratának.

Mórocz Sándor.

zökkel a falvakat a kultúrközpontok- kal. Decentralizálni kell az ipart. A mezőgazdasági munkásságnak is meg kell adni mindazt, amit az ipari munkásság már megkapott egészségügyi, szociális ellátottság, munkavédelem terén. Céltudatos neveléssel és egészen más bánásmóddal újra büszke, paraszti öntudatra kell emelnünk a kisgazdát, hogy érezhesse, hogy ő a nemzet fenntartója és éltetője .. .” (Dr. Németh Andor.)

Magyar Szemle.

A most meggyilkolt Jorgáról szóló cikk közli, hogy Jorga első, még világháború előtt Magyarországba csempészett román propaganda kiadványa a hatóságok megtévesztése céljából a következő címet viselte: ,,A burgonyatermesztés új módszere (magyarból fordított munka).” Jorga akkora tudományos munkásságot fejtett ki, hogy két vastag kötetben sorolta fel egy bibliográfus a munkáinak csak címeit. Ezzel szemben tudományos meggyőződése ez volt: „Mit törődöm én az igazsággal, amikor hazámról van szó?!” (Gálái László.)

Jelenkor.

„... A fejlődésnek, változtatásnak alkotmányjogi lehetősége nálunk nincs elzárva; útját az alkotmány szélessé és járhatóvá egyengette. Alkotmányunk még a fejlődés tempóját sem fékezi le: ütemének ,és lendületének meghatározását alkotmányos tényezők politikai bölcseségére bízza. Ez tette pl. lehetővé az 1848. évi, sok-sok régivel szakító és egészen új korszakot nyitó reformokat. A legbuzgóbb reformernek nincs hát oka arra, hogy az alkotmány ellen forduljon, s az alkotmány útjáról letérve kalandokba rántsa, zsákutcába vigye, vagy szakadékba hajszolja nemzetét...” (Molnár Kálmán.) Dyl.

Válasz

A „Magyar Élet” című nemzetpolitikai szemle februári számában lapunknak a magyar könyvpiacról írott cikkével foglalkozik. Kifogásolja a cikknek azt a megállapítását, hogy az elmúlt karácsonyon csak a Franklin Társulat mert magyar és magyar élettel foglalkozó könyveket hozni. Megállapítja, hogy nemcsak a Franklinék- nál, hanem a Magyar Élet kiadóválla- tánál is van tudatos terv és hogy erről szerkesztőségünknek tudni kellene, mert ez a terv birtokában van.

Válaszul megállapítjuk, hogy cikkünk idevonatkozó része a nagy könyvkiadóvállalatokról szólt, akiknek üzleti szelleme és politikája legtöbbször messze esik a nemzeti kultúrszolgálat- tól. Ezek sorából emeltük ki a Franklin Társulatot. De szándékosan nem foglalkoztunk — és ebben a keretben nem is volt szükséges — azokkal a könyvkiadóvállalatokkal, amelyek egyenesen a magyar nemzeti kultúr- szolgálatra alakultak és azt tekintik kizárólagos hivatásuknak. Nem ezeknek a számára, hanem a nagy könyvkiadóvállalatok számára említettük példának a Franklin Társulatot.

A Magyar Élet kiadóvállalat munká5