Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-12-27 / 52. szám
B&Ncnikuiagr A nemzet és az egyház háborús kötelességeiről. Kapi Béla püspök körlevelet intéz a dunántúli evangélikus egyházkerület minden lelkészéhez. Kifejti, hogy körülöttünk történelmet formáló erők tusakodnak s apokaliptikus látomások válnak valósággá. Nemzetünk sem nézi kívülről, tétlenül a világtörténelem új korszakának szédítően hatalmas kialakulását, hanem a kinn a harctéren fegyverrel, itthon nemzeterősítő munkával harcol ősi földünk birtokáért, családi tűzhelyünk, templomi oltárunk védelméért és nemzeti önállóságunk biz- tisításáért. Kapi püspök kéri lelkészeit, hogy az evangélium tisztán és igazán hirdetésével végezzék az igehirdető szolgálatát. Tomcsányi Vilmos Pál — a Protestáns Világszövetség ügyvezető-elnöke. A Protestáns Világszövetség hivatalos lapja, a „Protestanische Rundschau" új száma közli, hogy a szövetség elnökének, D. Slotemaker de Bruine J. R., volt németalföldi államminiszternek és dr. Ohlemüller Gerhard szövetségi főtitkárnak elhunyta folytán a világszövetség ügyeinek vezetését a magyar alelnök, dr. Tomcsányi Vilmos m. kir. titkos tanácsos, nyug. miniszter vette át. Kinevezés. Dr. Kring Miklóst, a budapesti evangélikus leánygimnázium tanárát a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1942 január 1-ével az újonnan szervezett gróf Teleki Pál-Tudományos Intézethez intézeti tanárrá nevezte ki a VIII. fizetési osztályba. Őszinte örömmel üdvözöljük a fiatal evangélikus tudós újabb emelkedését. De fájdalommal tölti el egyházunkat az, hogy ezzel kapcsolatban fenti időponttól állásáról le kellett mondania és egyházunk iskolájától megválnia. Hat éven át végezte fontos munkáját példaadó buzgósággal, tanítványai és tanártársai szeretete, egyházunk elismerése kíséri új munkakörében. — Ügy értesülünk, hogy aszódi gimnáziumunk két tehetséges, fiatal tanára: dr. Gyóni Mátyás és dr. Guoth Endre is kinevezést nyertek a Teleki-intézethez. Kinevezésüket szintén örömmel, de egyházi iskolánkból való távozásuk feletti fájdalommal vesszük. Pályázat. Orosháza evang. egyház- községe lemondás folytán megüresedett férfi kántortanitói állásra a tankerületi kir. főigazgatósági engedélyétől feltételezetten 21 napi határidővel pályázatot hirdet. Helyi javadalom a kezdő tanítói fizetés 50°/»-a, 23 q búza és természetbeni lakás vagy lakbér, a többi államsegély. Szabályszerűen felszerelt kérvények Igazgató-lelkészi Hivatal, Orosháza címre küldendők. Megjelent közvetlenül karácsony előtt Líc. Karner Károly dr. egyetemi tanár tollából „Isten igazsága" címen a római levél kommentára, valamint egy „Evangélium és magyarság" c. kötete. Ugyancsak megjelent dr. Kiss Jenő egyetemi tanárnak „A megigazulás útja" c. Galáciai levél kommentárja és Scholz László budapesti lelkész „Jézus Krisztus" c. könyve. Ezek a könyvek a Keresztyén Igazság könyvtára sorozatában jelentek meg. Közelebbi értesítést lapunkhoz mellékletképpen csatolandó tájékoztató és megrendelési lap fog tartalmazni. Pályázat. Orosháza—Kiscsákó evang. leányegyház iskolaszéké az újonnan szervezett II. számú tanítónői állásra 21 napi határidővel pályzatot hirdet. Fizetés törvényes, 10°/o helyi javadalom, többi államsegély, lakás vagy lakbér. Kérvények Igazgató-lelkészi Hivatalnak, Orosháza küldendők. 8 pálisom előbb haját tépte, majd hosszú, keserves viták utánv enyhe gúnyban állapodott meg s ahol csak alkalom nyílott, csípett egyet rajtam „paripástul”. Pedig milyen áldás volt a „kerék” odaki falun! Térdig kophatott volna a lábunk nélküle a szórványhitoktatásban! Sőt voltak idők, nyáron, mikor jónéhány fiatal kollégámmal együtt 100—150 kilométeres távokra is rendszeresen ezen jártunk, mert még az a 10—15 pengős vonatköltség is ingatta az agyaglábon álló „kisházi” költségvetésünket. A vidéki „jobb körök” lassan már kezdik elfogadni az „intelligens” embert is — kerékpáron. Pesten azonban máig sem változott a helyzet. Munkás vagy kifutófiú lehet, gondolják arról, aki kerékpáron száguld. S ahhoz képest bánnak is vele. Minden „vici” feljogosítva érzi magát, hogy „magas lépcsőről” beszéljen azzal, aki kerékpárt állít le az udvaron. Jóegypár- szor élveztem ki az elképpedést és a bocsánatkérő hajladozást, miután „bemutatkoztam’. Egyszer, ahogy kerékpárommal együtt az utca- kereszteződésnél várakozom a jelzőlámpa „szabad” jelére, észreveszem, hogy egy jólöltözött hölgy rámnéz és nevet. Megint rámnéz, megint nevet. Bosszankodva nézem körül magam, miféle komikus hiba lehet rajtam, de nem látok semmiféle folytonossági hiányt vagy rendellenességet. Végül is nem állhattam meg, megkérdeztem, min mulat olyan jól? „ön annyira nem illik ahhoz a kerékpárhoz!” — feleli. „Hogyhogy?” „Túl elegáns hozzá”. — Na igen, ez a pesti felfogás: „jobban öltözött” egyének nem ülnek kerékpárra, csak a „prolik”. Éppen ezért kerékpárellenesek a törvényeink, intézményeink is. Németországban még az egyetemen is hatalmas ingyenes kerékpármegőrző helyiség állott a hallgatók rendelkezésére. Nálunk még az iparostanonciskolában sincs. Pedig a tanulók egyharmada kerékpárral jár be Pestkörnyékről. S nekik igazán fontos az a pár fillér, amit ezzel megspórolhatnak. De megfigyeltem, hogy az iskolaszolgák szinte úgy kezelik őket, mint akiknek „bűnük” az, hogy kerékpáron járnak. Gorombáskodást, szidalmat, várakoztatást, kelletlen morgásokat kell nyelniök a kerékpárjuk miatt s a „nem rendes gyerekek” közé számoltatnak. Ugyanilyen kerékpárellenesen viselkednek a városok és törvényhozóik is. Sehol, még a legszélesebb utakon sincs külön úttest a kerékpározók számára, nrnt a külföldi nagyvárosokban. Sőt legszélesebb, legszebb útjainkról egyszerűen kitiltották a kerékpárt. Még a Belváros szűk, de annál forgalmasabb utcáin csak érti az ember ezt a kerékpártilalmat, de hogy az Andrássy-útról, ahol a főúttest mellett még kétoldalt külön mellékúttestek is vannak, miért kell száműzni a kerékpározókat, azt igazán nem tudom? Vagy pl. a Stefánia-utat miért kellett kerékpártilalmas „főútvonallá” kinevezni, azt se érti az ember ép ésszel. Minden félórában száguld végig rajta egy-egy autó, egyébként teljesen üres a gyönyörű aszfalt. De a kerékpárosnak, mégha keresztben akar is átjutni rajta, meg kell állni, le kell szállni és gyalog ballagni meg azt a 15—20 métert, holott se jobbra, se balra nincs a láthatáron egy fia autócska vagy más közlekedési eszköz se. Csupán a rendőr áll ott a sarkon és figyeli, leszáll-e a kerékpáros, vagy nem? Mert ha nem . . . Így lehet a törvény és hatóság gyűlöletét leghathatósabban bele- csöpögtetni a szívekbe. Mert minden rendeletnél, törvénynél, hatósági intézkedésnél éreznie kell a közönségnek, hogy az ő érdekében, az ő életének könnyebbé, egyszerűbbé, simábbá tétele céljából hozták. S ha ezt nem érzi, nem képes megérezni, annál világosabban és erőteljesebben azonban az ellenkezőjét, az hatósági segédlettel végzett izgatás, destruálás. S hány ilyen törvény, rendelet, intézkedés folytatja Magyar- országon „áldásos” működését! Hogy csak a zsidótörvény okmánybeszerzési tortúráját említsük, ami mindenkitől pénz-, ideg- és verejtékáldozatot követel, mindenkit alaposan megkínoz, aki nem zsidó, csupán a zsidókat hagyja békén. A kerékpár emelkedésének a ranglétrán szívből örülnénk. Ez is közelebb vinne bennünket nyugathoz. Legjobban azonban annak örülnénk, ha megszűnnék mindenféle ranglétra s a kerékpár inkább jó utakat, a városokban külön úttestet és szociálisabb bánásmódot kapna hatóságok, intézmények, sőt az egyházi munka részéről is. Farkas Zoltán.
