Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-11-08 / 45. szám
még csak most készül, addig azért Összezsúfolták őket a Pakarin- vintti-ben. A pékműhely padlását hívdák így. Barátságtalan, csúnya helyiség. Valamicske meleg azért akadt benne az alatta fűlő kemencétől. De a szél is nyugodtan ki-be rohangál a törött ablakokon. A csu- romvíz köpenyeket felaggatták az ablakok körül a szél irányában, a testen maradt ruhadarabok is csöndesen párologtak s hamarosan nehéz gőz meg bűz fojtogatta a belépőt. Itt-ott kis petróleumlámpák küzködnek a homállyal, de vajmi csekély eredménnyel. Vigasztalan szürke itt minden. Szürkék a falak, a ruhák, az ábrázatok, szürkék, sötétszürkék még a lelkek is . . . Nem ömlik elő belőlük más, csak durvaság, szenny, mocskos beszéd. Ilyesmivel szórakoznak, egymást túlkiabálva, a zaftosabb mondásokat állati röhejjel kísérve. A mocskossszürke kavargást hirtelen csengő női hang hasítjá keresztül. Onnét jön a sarokból, ahonnét meredek lépcső ereszkedik a börtön udvarára. — Jó estét, barátaim, jó estét! Ö volna? Lehetetlen! — fordul minden fej a sarok irányába. Csak nem jött fel ide? Áh, fel se engednek a fegvőrök! Azok meg is próbálták. Teljes gőzzel magyarázták, micsoda veszélyes helyiség Pakarinvintti. Ők maguk fegyverrel a kezükben nem mernek felmenni. De Matild csak annyit mondott rá: — Mert rossz a fegyverük. Nekem jobb fegyverem van: az Ige és a szeretet. Ettől kezes bárány lesz mindegyik — s már indult is felfelé a meredek lépcsőn. És felhangzott odafönt az üde kiáltás: — Jó estét, barátaim, jó estét! Tényleg ő az! Nahát! A szürke alakok egyszeriben körülfogják s jólnevelt kisgyermekként forgolódtak mellette. Egyik elveszi a télikabátját, másik a sapkáját s az is boldog, aki a fazsámolyt kihúzhatja valaki alól, hogy odavigye neki. — Látom, itt pihenitek a napi munka fáradalmait. Gondolom, van mit. Nem akarnátok addig valami szép mesét hallani? Tudok most egy szépet. — De, igen! Tessék mesélni! — hangzik az örvendező helyeslés kórusban. Azok felé pedig, akik nem vették még észre Matildot s tovább lármáznak a távolabbi sarokban, erélyes csöndre intés: — Csönd legyen! Most Matild kisasszony beszél. S körülülik figyelmes ábrázattal, mint az óvónénit a kisgyermekek. Aki látta az előbbi mocskosszürke kavargást, hallotta a durva röhejt és szennyes szavakat, csodálkozva kérdezhetné: Ezek ugyanazok volnának? — Na jó — kezdi Matild —, tudok egy kis történetet a halászról meg a sasról. Egy reggel ott ült a halász a tó partján és foltozgatta a hálóját. A májusi égbolt legszebb pompájában ragyogott fölötte. Ahogy a csomózásból felpillant, meglát egy gyönyörű, fiatal sasmadarat, amint kecses méltósággal leereszkedik odébb egy kis kőrakásra. A halász meg se mozdul, nehogy elriassza a gyönyörű jószágot. Alig tud betelni a királyi állat szépségével. Egy kis idő múlva csak megrázkódik a sas s mint a kilőtt nyíl, vágódik fel a kéklő ég felé. Mindig magasabbra és magasabbra. Mintha csak a fénylő napba szeretne eljutni. Nemsokára már csak kis fekete pontocska a fénylő égbolton. Egyszerre azonban ismét nőni kezd a pont. Mindig nagyobb és nagyobb lesz, — a madár zuhan lefelé. De nem azzal a kiterjesztett szárnyú, biztos zuhanással, amellyel zsákmányára csap le, hanem összecsukott szárnyakkal, hanyatt-homlok... S pár pillanat múlva belehull a to vizébe. Alig néhány méternyire a halásztól. A halász csónakba ugrott, pár evezőcsapással mellette termett s kihalászta a madarat a vízből. De a madarak királya fadarabként hullott a csónak aljába. Nem volt benne élet. A halász vizsgálgatni kezdte az állatot s ime, mit talál a melle tollai között? Egy kis mérgeskígyót. Míg az előbb ott pihent a kőrakáson, hirtelen felsiklott a meleg tollak közé s egyetlen marással véget vetett az erőteljes, ifjú állat nap felé szárnyalásának. Miért is hagyta el ez a királyi állat a tiszta levegőeget, a magas hegycsúcsokat? Hisz az az ő hazája! Miért is ereszkedett le olyan mélyre, mocsarak köveire, amelyek közt mérgeskígyók lesik zsákmányukat? ... egymást megértés útjára. Részünkről őszinték ezek a szavak. Az ifjúság szónoka után Bódás János székesfehérvári ref. lelkész adta elő ünnepi költeményét, majd Basilides Mária énekelt s Benkö István esperes zárta be az ünnepélyt. Ugyanekkor a főváros különböző templomaiban is voltak ünnepélyek és istentiszteletek, így a Siraorutcai templomban is, ahol Erdósi Sylveszter Jánosról emlékeztek meg. November elsején igen nagysikerű asszonykonferencia folyt le, november 2-án pedig a Bethlen Szövetség egyházvédelmi konfereciája a Magyar Bibliaterjesztés kérdéséről, melyről külön is írunk. November 5—7. napjain az egyetemes közgyűléssel kapcsolatos összejövetelek fejezik be az Orsz. Protestáns Napok programmját. A hatalmas programm összeállítása és lebonyolítása Samarjay Lajos és dr. Kiss Roland elnöksége alatti rendező- gárdának érdeme. A bőséges sajtótudósítást Farkas Sándor, a Magyar Értesítő szerkesztője látta el. HÍREK Az egyetemes közgyűlés és a vele kapcsolatos egyháztársadalmi szervek ülései (Országos Luther-Szövetség, Lelkészegyesület, Gyámintézet) lapunk nyomása idején még folynak. Azokról legközelebb számolunk be. Evangélikus Napok. Az Országos Luther-Szövetség november hónapban a következő helyeken rendez Evangélikus Napokat: 8. és 9.: Gyula, 16.: Alberti, 15—17.: Tápiószentmárton, 22—23.: Kolozsvár. Lelkészbeiktatás Budapesten. A budapest-kelenföldi egyházközségben nov. 2-án folyt le a Szántó Róbert tragikus halálával megüresedett lelkészi állásra meghívott Wolf Lajos ceglédi esperes-lelkész beiktatása. A beiktató ünnepségen részt vett D. Raffay Sándor bánvakerü- leti püspök, Pesthy Pál egyházkerületi felügyelő, D. Kovács Sándor dunáninneni püspök, vitéz Jány Gusztáv vezérezredes, a katonai egyházközség felügyelője, dr. Vladár Gábor egyházmegyei felügyelő, dr. Sólyom Jenő egyet, tanár, dr. Felkay Ferenc székesfővárosi tanácsnok, a testvéregyházak küldöttségei és a ceglédi egyházközség, valamint a pesti középegyházmegye népes küldöttsége. A templomot a hívek teliesen megtöltötték. A beiktatást Kemény Lajos esperes végezte, arra intve a gyülekezetét és a lelkipásztort, hogy egymást Krisztusban szeressék Wolf Lajos lelkész János 10:23—30. alapján hirdette az Igét. Szólt a hitben egyesítő Krisztusról és az ö oltalmazó kezébe ajánlotta megindító imádságban új gyülekezetét. Az ünnepi közgyűlést dr. Kring Jenő egyházközségi felügyelő nyitotta meg, majd a beiktatás jegyzőkönyvbevétele után üdvözlések következtek. A bányai egyházkerület, a budapesti egyházmegye, a Székesfőváros, a pestmegyei középegyházmegye, Cegléd egyházközsége, a Hittudományi Kar, a bányakerületi Lelkészegyesület, a kelenföldi ref. egyház képviselőinek üdvözlő szavai után a kelenföldi egyházközség és annak egyesületei, valamint munkaközösségei 7
