Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-11-08 / 45. szám
EWffllkUlCLET mind a béke napjaiban életet és vigasztalást merítettek a bibliából. Népünknek jelenleg szüksége van Isten igéjének megújhodást adó erejére. Vegyük magunkra szívünk engedelmes hitével az ő áldását. A jámborság felemeli a népeket, de a bűn szégyene a népeknek." * Egy svéd lelkész írja, hogy a Tornio-i templomban egy kettévágott bibliát találtak az egyik oltáron. Érdeklődésére megmondták, hogy egy orosz tiszt vágta ketté az oltáron. A svéd lelkész aztán egyik prédikációjában ezeket mondta: ,,Ez az eset felvilágositott, miért harcolt Finnprszág a téli háborúban? A bibliáért harcoltatok. És meg tudtátok tartani a bibliát, bár áldozataitok nagyok voltak. De a bibliáért érdemes nagy áldozatot hozni". * A viipuri szép, gótikus székesegyházat felrobbantották. A sortavalai székes- egyházban a lóistállók trágyáját halmozták fel. Egyik nagyobb vidéki templomban lövöldét rendeztek be. egy másikban esztergályos műhelyt és igen sok templomban volt mozi vagy más szórakozóhely. Egy temetőben tábort ütöttek, igen sok temetőből pedig a sírköveket elvitték és a sírokat feldúlták. A sírkövekből bunkereket építettek. Most azonban a legtöbb karjalai templomban újra felhangzott az ima és a hálaadás, a kereszt került a vörös csillag helyére a tornyokra. A sortavalai Biblia-ház, amelyben egyházunk összes bibliáit nyomtatták, épen maradt. Az igaz, hogv kész nyomtatott íveket és a finn szedéseket megsemmisítették. De az orosz betűtípusokból igen szép készlet maradt meg, aminek segítségével meg lehet majd valósítani a Biblia-ház régi tervét, hogy innen a keresztyénség eme legszélsőbb őrhelyéről kezdjük kelet felé terjeszteni az orosznyelvű bibliát. Igv akarjuk visszafizetni azt, amit az antikrisztusi erők ellenünk cselekedtek". * Egy saunát az ellenség telitalálata ért, melyben négyen meghaltak és tizenegyen megsebesültek. Csak az a fiú, akiért sokat imádkoztak, maradt sértetlen. A többi katonák, akik valamivel távolabb állottak, csodálkozva kérdezték a tiszttől: ,,Miért nem kapott még csak egy kis sebet sem?" Válasza katonás, rövid volt: ,,Imádkozó anyám van!"' * Egy finn katonalelkész írja: Ma nyolc levelet írtam az elesettek hozzátartozóinak, és azon voltam, hogy résztvevő és vigasztaló szavakat írjak. Azonkívül több fedezékben jártam, valamint kötő- zőhelyeken, ahol a sebesültekkel beszélgettem. Késő este még megpróbáltam két fedezékbe ellátogatni, hogy esti áhítatot tartsak. * A jelenlegi háborúban a finn lelkészek a fronton harcoló katonákat éppen úgy szolgálják, mint a téli háború idején. Az itt szerzett tapasztalatok alapján a katonalelkészek számát gyarapították. Most már minden zászlóaljnak saját papja van. így a finn hadseregben zászlóalj, ezred, dandár, hadosztály és hadtest lelkészek vannak. A finn katonalelkészi kar már több évszázad óta áll fenn és ezért a finn katona hozzászokott ahhoz, hogy a katonalelkészeket mindenhol ott lássa, ahol ő maga is megfordul és harsonló n Európa többi protestáns egyházához — visszahatásként jelentkezett és az elmúlt korszakot mindenestül elvetendőnek és kárhoza- tosnak ítélte. Űj lelket követelt az új élethez és ezért a vallásos lélek belső megújulásával akart elkezdeni mindent. Barth Károly neve, amelyik kisebb művei kapcsán még a világháború éveiben jelentkezik először, — az a név, mit jelszónak szoktak emlegetni. Ő volt a megújulás első csírája, amelyik azután „terebélyes fává” növekedett, de azután árnyékával elborított mindent, még azt is, amit nem kellett volna. Kétségtelen az, hogy működése halálos döfést jelentett az elmúlt kor minden felfogása számára és kétségtelen, hogy sok hozzáfűzött reménységet be is váltott. Megújult a teológiai vállalkozó kedv, felülvizsgálták a múltat, rájöttek egy pár hibára, de az egész egyházi életet még nem változtatták meg. A liberahzmus joviális és kultúr- protestáns papjai helyét aszkétikusabb és komorabb lelkek foglalták el, (a „Magyar Űt”-ban így írja Pap Béla), de ezek a legtöbbször valami nehézkes dogmatizmus levegőjében eltávolodtak egy kissé a mindennapi élettől. A magyarországi kommunizmusra következő ellenhullámban szakítottak a múlttal, de nem találták meg egészen a jelent. A liberalizmus korában elhanyagolt egyházi élet*a világháborúra közvetlenül következő pár év nagy nyomorúsága után lassú fejlődésnek indult. A lelki éhség Isten Igéje után áhítozott és templomokat követelt. Nagyszabású templomépítő tevékenység következett, mindenfelé újabb és újabb épületek hirdették Isten dicsőségét. De mert az egyház jövőjét híveinek hite biztosítja és nem a felszentelt templomok száma. megkezdődött a belső élet kiépítése is. Az egyházban mindenütt evangélizációk indultak meg és nyomukban mindenfelé lelki ébredés kezdődött. Azonban ezt a lelki ébredést mindeddig nem tudta egyházunk megfelelő módon kihasználni. Hiányoztak életében azok az alkalmak és helyek, ahol ez erők gyümölcsöztethetők lennének. Eddig a lelki ébredés hatása a legtöbb helyen csak külön bibliaórák tartásában nyilatkozott meg, amelyek egyrésze máris válságba került és személyi vagy egyéb ellentétek miatt elkülönülésre vagy szétesésre jutott. Ennek oka nem más, mint az a nagy hiba, amit csaknem nvnden helyen elkövettek, hogy a templomépítés alkalmával felbuzdult erőket nem használták ki folytatólagosan is, hanem a templomépítéssel jó időre pontot tettek a gyülekezet minden olyan vállalkozására, amelyik alkotásban mutatkozhatnék meg. Ha ezt nem cselekedték volna, akkor ma nem lenne kérdéses sok evangélizált gyülekezet számára, hogy mit tegyen a felébredtekkel, hogyan illessze be őket a gyülekezet képébe, vagy hogyan használja fel őket kovászként, amelyikkel éleszthet és újíthat. Akkor ezek lettek volna feszítőerővé, amelyik további nagy célokra tör. Azt mondottam: egyházunk jövője nem a templomok számától, hanem híveinek hitétől függ és most azt kell még hozzáfűznöm: és híveinek növekedésétől is. Észre kell vennünk, hogy csak azért, mert a templomépítésben egyszer alkotásra megtanított gyülekezeteink ilyen tudását elsikkadni hagytuk, az évek folyamán máris többszáz lelket veszítettünk el. Városi gyülekezeteink, legfőképpen Budapest, évente veszítenek lelkeket amiatt, hogy nincsen a gyülekezetnek diákotthona, tanoncotthona, kisebb gyermekek számára való intézete, ahová a szülők beadhatnák gyeimekeiket. Csak idén két olyan 11—13 éves leány került hozzám hittanórára, aki eddig . még egyszer sem volt evangélikus vallástanításon, mert katolikus intézetben nevelkedett és szülei aláírták a kívánt nyilatkozatot, hogy gyermekük számára nem követelik az evangélikus hitoktatást. Elkallódó tanoncamk- ról nem is beszélek, szórvánv-evangélikusságunkat nem is említem. Pedig ha mindazokon a helyeken, ahol templom épült, egy-egy ilyen kis gyülekezeti ház is épült volna, sok vérveszteségtől menekültünk volna meg. Evangélikus egyházunk belső megújulása felé az tehát most az első lépés: fogjuk újra össze az alkotó erőket. A templomok mellé épüljenek mindenfelé gyülekezeti otthonok, ahol az iskolaév idejére otthont találnak az eddig idegen intézetbe adottak, a ,,bejárók”, a szórványok gyermekei. Kapjanak itt Ízelítőt abból, hogy van evangélikus erő és összefogás, amelyik nem engedi, hogy elvesszen csak egy is. Kemény Péter.
