Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-10-18 / 42. szám

Az őriszentpéteri missziói egyházköz­ség imaházát október 12-én avatta fel istentisztelet keretében D. Kapi Béla dunántúli püspök. Dr. Benes Zoltán, az Országos Lu­ther Szövetség elnöke az ellenforra­dalmi mozgalmakban való, életét is koc­káztató bátor magatartásáért a nem­zetvédelmi kereszttel való kitüntetés­ben részesült. Felügyelő-beiktatás. A csillaghegyi egyházközség október 19-én iktatja be új felügyelőjét: dr. pozsonyligetfalvi Dobrovicz Sándor miniszteri osztály- főnököt, a központi statisztikai hivatal főnökét. D. e. 10 órakor ifjúsági isten- tisztelet, 11 órakor a beiktató istentisz­telet és a közgyűlés lesz. D. u. 5 óra­kor az Országos Luther Szövetség ünne­pélye a templomban, melyen az elő­adást dr. Bencs Zoltán tartja. Evangélizáció. Most folyt le Pécsett és Battonyán az egyhetes evangélizáció híveink mindig növekvő részvétele mellett. Nemzetvédelmi Kereszt. A Nemzet- védelmi Kereszttel kitüntetettek között van a fasori gimnáziumunk két tanára: dr. Reimport Elek és Mikó Imre. A ki­tüntetést nyertek névsorában találjuk Jeszenszky Pált, a pesti egyház presbi­terét, továbbá nemes Kovalter Frigyes főtisztviselőt, aki az Osztenburg-külö- nítményben tanúsított magatartásáért kapta meg a kitüntetést. Az Evangélikus Nőegyesületek Or­szágos Szövetsége október 31—nov. 2. napjain kézimunkavásárt rendez a Deák-téri leánygimnázium tornatermé­ben. A megnyitás okt. 31-én d. e. fél 11 órakor, nyitva minden nap este 7 óráig. Az ENOSz elnöksége szeretettel hívja az érdeklődőket. Eljegyzés. Smidéliusz Ernő pápai se­gédlelkész eljegyezte Rónai Erzsébetet Uraiújfaluból. „Szántó Róbert-emlékalap” címen a budapesti kelenföldi ev. egyházközség gondnoki hivatalában Majthényi Béla kormányfőtanácsos, presbiter 2000.— P összegű alapítványt tett le azzal a meg­hagyással, hogy az alapítvány évi ka­matja a konfirmációi oktatásban jó előmenetelt tanúsító, szerény anyagi körülmények között élő egy-egy leány és fiú között osztassék ki. Az egyház­tanács meghatódottan vett tudomást a szeretett volt lelkipásztor emlékét őrző alapítványról. Születés. Solti Károly cinkotai segéd­lelkészt és feleségét, Csite Máriát, Isten fiúgyermekkel áldotta meg, aki a ke- resztségben a Károly Lajos nevet nyerte. A szobának nincs más bejárata, csak ez az egy. S aki zavarni próbálná drága Matild kisasszonyt, annak előbb velem lenne elintézni valója! Noha ... — emeli fel büszkén fejét és hangját — ilyesmi nálunk már nem létezik! De azért hát," ami biztos, az biztos . . . Matild felkacagott s immár másodszor hallgatta el, hogy ennek a derék Herkulesnek a figyelme majdnem az ördög tőrébe taszította . . . Matild visszaadta a látogatásokat s ő is megivott egy csésze kávét a legszegényebb kunyhóban is. A kávét-cukrot azonban ő vitte, amivel persze kimondhatatlan örömet szerzett nekik. — Bizony, lelkecském, — áradozott egy kis anyóka — mióta az öreg nagytiszteletű urat kivitték a nyírfák alá, nem volt a számban ilyen felséges ital. Ö még csak meglepett néha pár szem kávéval, de azóta nincs, ki törődjék a szegény emberrel. Itt járt nemrég a kuopiói kormányzó is. Csuda szépeket beszélt, de az nem jutott eszébe, hogy egy csésze kávét főzessen nekünk. Matild azonban nemcsak kávéval forrósította a szíveket. Az ,,élet italából” is bőven töltött mindenüvé. S mennyi megfáradt, borús, beteg lélek újult meg ettől az italtól! . . . Egy szegényháztól búcsúzkodik éppen. Odatipeg egy kis öreg és könnyes szemekkel rázogatja Matild kezét: — Hát, Isten vele, Isten vele, Matild kisasszony! Öreg ember va­gyok, idele már aligha találkozunk. Mindennap várom a behívót oda föl, — bök az ég felé hüvelykujjával. — De ha megérkezem, átadom Matild kisasszony üdvözletét is. — Na és mit fog mondani? — megy bele Matild a tréfába. — Megmondom, hogy gyün mingyá’, csak még rendbeteszi az egész nyájat. — No hiszen, — kacag Matild — akkor sohse fogok megérkezni! Mert a nyáj növekszik, egyre növekszik . . . Amerre néz, amerre lép, mindenütt elárvult lelkek, bűntől, nyomortól gyötört életek, tévelygő juhok kerülnek elébe. Ki tudná ezt a nyájat valaha is rendbe tenni? .. . Karácsony Kakolában. A szürkén, vagy éppen feketén gördülő napok egyszer egy évben fényes állomásra érkeznek. Az emberek kiszállnak ezen az állomáson, levetik az útiruhát és ünneplő köntöst húznak testükre-lelkükre. Pár óra hosszat áll csak a vonatjuk, holnap már robognak vagy döcögnek tovább, de ezen az estén mindenki fényt, örömet, szeretetet akar. Örömöt szerez, hogy örömöt kapjon. Mosolyt ébreszt, hogy benne is mosoly fakadjon. Csodálatos egy állomás ez! Mintha itt más törvények uralkodná­nak, mint a többi napok állomásain. Az emberek szíve mintha meg­olvadna, az önzés páncélruhája mintha lehullana róla. Mintha min­denki gyermek lenne újra . . . Itt a gyermekek uralkodnak. Tágra nyíló szemük, csodaváró szívecskéjük, mennyországgal levelező kis kacsójuk dehogy is ütköz- hetik bele a valóságok durva kőszikláiba! Terülj asztalkává szelídül körülöttük a világ s mennyországgá fényesedik a legnyomorúságosabb viskó is. S a felnőttek, ezek a morc medvék vagy harapós farkasok, maguk is gyermekké vedlenek ezen az állomáson. Örülnek minden kicsiségnek, boldogan játszadoznak gyermekjátékokkal, gyanakvás nélküli gyermekszemmel néznek egymásra és megnyitnak szívükben olyan kamrákat is, amelyeket máskor nehéz lakattal zárnak el min­denki elől . . . Fény a szívben, fény a házban, fény minden sötét szobában, ez az a csodálatos állomás a szürkén, vagy feketén robogó napok sorában. Egyébként „szentestének” hívják, gyermekcipőben jár, karácsonyfa­ruhát hord és harmatgyenge gyermekkacsóval kopogtat minden ajtón. Ki nem érezte még ennek az estének a varázsát? Minden ablakból fény ömlik az utcára, minden szobában szentének vagy gyermekkaca­gás, műiden asztalon ajándék és ünnepi kalács, minden családban teljes létszám, kedves vendég és mosolygó jóbarát. Mindenki tarto­zik valakihez, mindenki szereti egymást, mindenki minden pórusával lélegzi a meleg otthon áldását. De jó is, hogy van karácsony! . . . (Folytatjuk) 8

Next

/
Thumbnails
Contents