Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-10-11 / 41. szám

ramm FT

ágyi segély) a lelkészek szociális szervezetének kiépítésével is meg lehetne oldani.

Az tehát az indítványom, haladéktalanul meg kell alakítani a MELE szakosztályaként a Lelkészek Szociális, vagy Jóléti Intézetét, s a diakonissza anyaházak figyelembevételével, evangélikus kórház tervének felvetésével meg kell kísérelni a lelkészek betegsegélyezési ügyének sürgős megoldását a Lelkészek Jóléti Intézetének keretén belül, még a MELE folyó évi közgyűlése alkalmából. Ha pedig így nem megy, sürgősen meg kell oldani a kérdést az OTBA keretében, hogy legkésőbb 1942 tavaszára a lelkészek betegsegélyezési ügye közmegelégedésre szolgáló, végleges elintézést nyerjen. Szlancsik Pál.

Nyitott szemmel

Október 5-én zárult Pesten ,,Az új német építőművész"-et bemutatókiállítás. Hatalmas méreteivel, imponáló belső rendjével olyan összefoglaló képet mutatott, amilyenre a legjobban beavatott szakkörökön kívül kevesen lehettek felkészülve. Még azok is, akik jártak Németországban az újabb időkben, meglepetve állottak meg. Senki sem sejthette, hogy míg az idegen a német múltnak és az európai történetnek nevezetes helyeit és épületeit kereste fel künn- jártakor, addig a tervezők műhelyében egy egészen új kép alakult ki, amelyik hivatva lesz az építészetben is kifejezni a mai Németország lelkét.

A kiállítás alkalmára a vezetőség díszes albumot is adott ki, német és magyar nyelven, amely a kiállításon szereplő felvételeket és terveket tartalmazza. Ezt a könyvet minden látogató iskola megkapta, hogy szemléltethesse későbbi években is azt az új stílusra törekvő mozgalmat, amelyik át fogja alakítani az egész német birodalom építészeti képét.

Magyar szempontból csak annyit jegy- zünk meg ehhez a kiállításhoz, hogy a szemléletességnek és világosságnak olyan példáját kaptuk itt, amelyik irányadó lehet kiállítások rendezésénél. A stílusra és a stílustörekvésekre pedig csak annyi lehet a megjegyzésünk, hogy nem szabad elfeledni, hogy ez a stílus Németország számára készült és az új német világ belső erejének külső kifejezése akar lenni. Az album bevezetőjében azt olvassuk, hogy ennek anyaga pedig a kő, a terméskő. Nálunk, Magyarországon ez a törekvés meg kell, hogy erősítse azt a mozgalmat, amelyik már régóta törekszik a magyar kifejezésforma megtalálására, s amelyről olvasunk is, hallunk is. (L. Magyar Üt több száma.)

Nekünk is vannak művészeink, akiktől ezen a téren sokat és joggal elvárhatunk. A szobrászatban pl. Kisfaludi- Stróbl Zsigmond, akit egy rövid kultúr- film keretében munka közben mutat be a Magyar Film Iroda. Művészetét nem kell méltányolnunk, hiszen általánosan ismert és elismert az. De annál inkább kell arról az örvendetes jelenségről szólnunk, hogy végre olyan magas színvonalú magyar kultúrfilmet látunk, ami példaként szolgálhat a következők számára. A művészet tisztasága iránt érzett áhítat egyaránt sugárzik úgy a filmből,

lelki törekvéseit, egész lelkiségét, mint az ős törzs hajtásai. Megosztotta velük minden jogát, szabadságát, földje termését; ha rászolgáltak, odaállította teljes bizalommal országa kormányrúdja mellé, nádorok, érsekek, hadvezérek váltak belőlük, közéletének oszlopos férfiai, akiket tisztelet és becsülés borostyánzott körül. Négyszáz éven át királyunkat is német nemzetbeli uralkodó család adta. Ép ezért érthetetlen a hazai németség egyrészének magatartása nemzetünkkel szemben, mely a mostoha sors elől menekülők előtt nemcsak határait nyitotta meg, hanem egyszersmind a testvéri szív megértésével ágyazta meg jövendőjüket. Egyeseket megszédíthetett az idők mámora és elragadhatott pillanatra a hálátlanság árja, de az idegláz lassan elmúlik, a gyógyulás feltartóztathatatlanul bekövetkezik s a konkolyhíintők szégyenkezve tűnnek el a színtérről. A békés munka hősei ismét elfoglalják helyüket. A kártevők kicsinyes mesterkedéseit nézzük a korhoz és a magyar nemzethez illő nyugodt méltósággal s azzal a biztos tudattal, hogy ily jelenségek a szabad magyar és szabad német nemzet történelmi szükségben gyökerező viszonyának tiszta vizét nem zavarhatja meg. Azokkal szemben, akik e régi szellemi köteléket meg nem értik, vagy máskép nem értelmezik, egész határozottsággal kijelentjük, hogy sem nemzetünk, sem hazánk, sem egyházunk egysége semmi áron nem eladó, semmi jogunkról senki kedvéért le nem mondunk, mert Deák Ferenc szerint „amit a hatalom, vagy erőszak elrabolt tőlünk, azt idő és kedvező szerencse visszahozhatja, de amiről a nemzet félve a reá váró szenvedésektől, önmaga lemondott, azt elvesztette örökre.” Mi eleget szenvedtünk ahhoz, hogy ne féljünk a szenvedéstől. Minden fájdalom, amit viselnünk kell, szúrósabbá teheti a tövist homlokunkon, de ugyanakkor gazdagabbá leszünk lélekben, mert ezzel Krisztus keresztjét vettük fel, aki szenvedésében emelkedett messiási hivatásának zenitjére.

Egyházi életünk legégetőbb kérdése a szórványgondozás kérdése, amelynek megoldása az anyagi erő elégtelensége miatt egyre több nehézségbe ütközik s egyre több veszteséggel jár. Szinte olyformán omladoznak egyházunk falai, mint Helgoland partja az Északi-tenger hullámösztökéjétől. Mivel a lelkipásztori gondviselés minden zugba, puszták mélyébe nem juthat el, híveink vagy a hitetlenség úttalan rengetegébe tévednek, vagy más egyházak tagjaivá válnak, mert az élet vergődései közt ösztönszerűleg keresik a lelki védelmet, mint a fáradt utas az útszéli kunyhót. Oda tér be, ahol az óvó födelet előbb találja. Vannak erőtlen anyaegyházaink, vannak járásokra terjedő szórványterületeink, amelyekben most ébredezik lassan az egyházi öntudat és a Krisztus után való vágyódás. Jóval a zsinat előtt a fejérkomáromi egyházmegyében született meg a szórványadó gondolata, amelyet a zsinat magáévá tett és most már végrehajtásra vár. Egyház- kerületünkben vagy 10 év óta megindult a szórvány-hívek tömörülése s új missziógyülekezetek alakulása. Fejér-Komáromban, mely tipikus szórvány-egyházmegye, a legnevezetesebb missziói gyülekezet Esztergom, mely 1924. június 1. óta, az első evangélikus istentisztelet napja óta csodás módon fejlődött s pár hét múlva temploma felszentelésére hívja egyházkerületünket és az egész közegyházat. Örvendetes jelenség, hogy a templomot a hívek önkéntes áldozata a közegyház adakozó készségével szövetkezve építette meg és csak kevés adósság marad a jövendő évek terheképen. A templommal együtt megépült az anva- egyházközség is, mely Farnadon kívül egész Esztergom vármegye evangélikus lakosságát gondozza. Nagy reményekre jogosít Érd, mely jelenleg Tordas kötelékében és igazgatása alatt készül jövendő hivatására, hogy a középső Dunamellék gyűjtőmedencéje legyen. Tata Bánhidával és esetleg Füzitővel szinte kész anyaegyházul, legalább is missziói központul kínálkozik. Érdhez hasonló szolgálat jut Nógrád- nak a Vác—drégelypalánki vasút mentén, a vonal derekán templomával és jóhírű iskolájával: Ipolyságnak az Ipoly- és Teszéri-völgy területén. A mátyusföldi missziót, mely Magyar-Gurab és Pusztafödé- mes hazatért részeiből, továbbá a Felső-Szelitől elcsatolt Galánta, Tak- sonyfalva és Nemeskajal községekből alakult, állandó segédlelkész gondozza; formájára nézve gyülekezetek szövetsége, amelynek tagjai egyenlőjogú kiküldöttek útján gyakorolják kormányzati jogukat.

Az evangélikus közszellem ápolására, népünk műveltségének emelésére fontos eszköz a gyülekezeti könyvtárak alapítása. Amint joggal