Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-09-27 / 39. szám
BftNCfllklffilT kettő kárunkra. Az egyes egyházközségek közül négy-négy nyereséggel zárt Sajógömör és Ózd, három-hárommal Diósgyőr és Délszabolcs, veszteséggel zárt Diósgyőrvasgyár, Jolsva, Székelyföld és Tokaj. E pontnál ismételten felhívom az egyházközségek figyelmét az egyházi bíróságok felállításával járó kötelezettségek teljesítésére. Minden kárunkra kötött megegyezés egyházközségi bíróság előtt letárgyalandó. A vallásváltoztatások statisztikája a következő: vallásváltoztatás volt 239, 76-tal több, mint az előző esztendőben. Betért hozzánk 177, 65-tel több, mint az előző esztendőben, kitért tőlünk 62, 11- gyel több, mint az előző esztendőben. A nyereség 115. E címen az 1939. évben 61, 1938-ban pedig 123 volt a nyereség. Legtöbb nyereség volt a tiszavidéki egyházmegyében: 49, azután a hegyaljaiban: 36, az erdélyiben 19 s a gömör-kishonti- ban 11. Az úrvacsorával élők száma 31.526. Ha több is, mint 1938-ban, mégis 1274-el kevesebb, mint 1939-ben. Ezzel az úrvacsorázó híveink százalékszáma a mult- évi 59%-ról 49.7ft/o-ra csökkent. Ez alkalommal a százalékszámban a hegyaljai egyházmegye vezet 61°/o-kal, azután a gömör-kishonti 53, a tiszavidéki 45.6 és az erdélyi 32.6°/o-kal. Ezzel az egyházegyetem kebelében e tekintetben tartott vezetöhelyünket elveszítettük és a második helyre kerültünk. A többi egyház- kerületek úrvacsorázási statisztikája ugyanis javult. Az 1940. évi egyházkerületi közgyűlés jegyzőkönyvének tanúsága szerint az 1939. évben a bányakerületben 32, a dunáninneniben 53, a dunántúliban pedig 44°/o volt az úrvacso- rázók száma, örömmel állapítom meg, hogy Nyíregyházán minden vasárnap meg van terítve az Űr szent asztala és soha sincs kegyelmet kereső s kegyelemnek örvendező hívek nélkül. Bánk hűsége Grillparzer halálának 150. évfordulójára a Nemzeti Színház lefordíttatta és szinrehozta az osztrák-német író magyartárgyú darabját (Ein treuer Diener seines Herrn) Bánk hűsége címen. A darab Bánk bánról szól és nekünk ahhoz, hogy befogadhassuk, el kell felejtenünk, hogy Katona József is írt Bánk drámát és ez a magyarság egyik kulcsdrámája. Grillparzer darabjának élvezéséhez szükséges egyet s mást tudnunk. Nevezetesen először is azt, hogy úgy a darab, mint á szerző annak a korszaknak gyermeke, amelyik jelszavául politikailag a ,,Gesamtmonarchie"-t, azaz a Habsburg- birodalom különféle népeinek lelki össze- forradását tűzte ki célul. Ebben a korban és körben ismerték fel azt, hogy van a Dunamedencében egy ország, egy birodalom, amelyik 22 millió (a 19. század elején vagyunk, a tízes években), egymástól nyelvileg, életjelenségekben és életfelfogásban, történelemben és tradícióban különböző lelket foglal össze. E kor vezető szellemei azt tűzték tehát célul maguk elé, hogy kultúrális téren kezdik meg az összeforrasztás.t, ezért irányul azt szabták a költői divat elé, hogy a monarchia különböző népeinek nemzeti hőseit énekeljék meg. És csakugyan, amíg addig az irodalomban főleg antik és klasszikus hősök szerepelnek, pár év 4 Az „isten" szó jelentése I. Legrégibb irodalmi emlékeink szerint is mi, magyarok, „Isteninek nevezzük a világ Teremtőjét. Régi nyelvészeti kérdés, hogy mi ennek a szónak az értelme. Egyes nyelvészek a kaldeus és syr: esta, a héber: es, magyarul: tűz szóból származtatják Isten nevét. Szerintük a Kaukázus vidékén élő magyarság „tűztisztelő” néptől vette át ezt a szót. Más nyelvészek a kínai: tien (isten), vagy a perzsa: izdan, jizdán szóból származtatják. Ismét mások az egviptomi Isis isten-névből, a latin Vesta, görög Szdén-ből stb. magyarázzák. Újabban úgy vélik a kutatók, hogy ez a szó két szóból van össze- téve és pedig: „is” és „ten” szóból. Mivel a „ten” szót a „tény” értelmével magyarázzák, az „is” szót pedig az „Ös” szóval azonosítják (v. ö. a halotti-beszéd „isemük” szavával), az Isten szó értelme: „ős-valóság” volna. Ezzel szemben a valóság az, hogy a magyar „isten” szó nem sémi és nem indogermán kölcsön szó, hanem kimondhatatlanul ősrégi uralaltáji szó, amely visszanyúlik az emberiség művelődésének kezdetéig, a „tűz” megismeréséig, — a vele azonos értelmű szavakat pedig a sémita és indogermán népek a mi, uralaltáji nyelvünkből vették kölcsön. Az uralaltáji nyelvészetre nézve korszakalkotó hatással van a sumir-kultúra felfedezése, amelyről Delitzsch vezetésével világhírű, külföldi nyelvészek megállapították, hogy az emberiség legősibb, bámulatosan fejlett kultúrája volt és pedig egy uralaltáji nyelven beszélő, a magyarral rokon népé. Hilprecht amerikai tudós szerint a sumir nyelv a mai nyelvek közül a magyarral van a legközelebbi rokonságban. A sumir kultúra az egész emberiség kultúrájának az anyja. Ügy a sémiták, mint az indogermán népek innét kapták a fényt, a kultúrát. Az eddigi megállapítások szerint a mai Irák területén élő sumirok nemzeti függetlensége Kr. előtt kb. 2000-ben szűnt meg, sémita-elnyomás alatt. A Biblia Szinöárnak nevezi „Nimród” országát, az egyiptomi feliratok Sangar-nak, a Tel el Amarnai levelek Sanhar-nak, Gandas kassita király felirata Sumer-nek, Hamu- rápi törvénykönyve Sumir-nak. Maga a nép „Kiengi”-nek nevezte földjét, a nép neve pedig Dietrich Opitz dr. német tudós szerint „kengir’ volt. Ennek a szónak többféle értelme lehet. Jelenthet „hún népet” s ez esetben a „kengir” hangtanilag ugyanaz a szó, mint a „hun-gár” (magyar). Jelenthet „könyves” népet is, mivel ékiratos agyagtáblákat égettek. (Ebből 100.000 darabnál többet kiástak a föld mélyéből.) A székely nyelvben a könyv ma is känigü-t jelent, a kínaiban king-et, a mordvinban: konov-ot. Iráknak, az ősi Mezopotámiának a földjére a Kr. e. 6000-ik év táján költöztek be előbbi ős-hazájukból Turkesztánon és a mai Perzsián keresztül, de már ekkor is fejlett kultúrát hoztak magukkal. Legősibb hazájuk a mai Góbi-fennsík lehetett, amely akkor, Lóczy geológusunk szerint, termékeny, áldott föld volt, de fokozatosan kiszáradt, terméketlenné vált. így kerültek végül a mai Irák földjére. Ugyanakkor a turáni ős-hazából más irányba is kirajzott az uralaltáji nyelvű ős-nép Keletre, Délre és Nyugatra. Ekkor lepték el Indiát annak turáni őslakói az árják előtt, Perzsiát is a perzsák beözönlése előtt, a Kaukázus vidékét, Dél-Oroszországot, Előázsiát, Palesztinát (a zsidók előtt) a Földközi-tenger környékét, a Balkánt Görögországgal együtt, valamint Itáliát és Közép-, Nyugat- Európát. Mindenütt ők voltak a kultúra alapvetői és a sémita, árja bevándorlók az ő kultúrájukat vették át és fejlesztették velük együtt tovább. A mai régészeti, fajtudományi, vallástörténeti kutatások szerint ez a brachykephal népfaj árasztotta el az európai bronzkorszakban csaknem az egész Európát a Baltikum kivételével, ahol az indogermán ősnép tanyázott akkoriban. Ennek a turáni ősnépnek a neve „csud” volt, ami azonos a sumir „gudu”, a kaukázusi „chutu” (harcos, magyar „csata”) szóval. Ugyanez a szó van a géta, hitta, hittita, zi-hita (skytha, szittya) szóban is. Ennek az európai őslakosságnak a települési területe a mai alpi, dinári és balti népfajok lakóhelye szerint pontosan megállapítható. Németországban Günther dr. világhírű fajtudós szerint
