Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-09-13 / 37. szám
ßwcaikuicicr tsak arra akar rávilágítani, hogy a nép nevelésére fordított pénzt nagy körültekintéssel, a részleteknek és a szükségleteknek a helyszínen való mérlegelésével minél jobb befektetéssé kell tenni. De van itt egy másik befektetés is: a nép nevelésére irányuló önkéntes buzgóság. Ezt az erkölcsi tökét mégkevésbbé szabad elpocsékolni és kiszolgáltatni egy tervszerűtlen vállalkozás esetlegességeinek. Sőt éppen arra kell a legjobban vigyázni, hogy a rosszakaraf vagy a tudatlanság céltalan lelkesedéssé, zűrzavaros lármává ne tehesse ezt á fontos vállalkozást. Mert bizony a népnevelés igaz ügyének le kell győznie a tudatlanság és a rosszakarat mesterkedéseit. A győzelem pedig csak úgy fog megszületni, ha a küzdelem katonáiban megvan a rosszakarattal szemben az evangéliumi lelkűiét, a tudatlansággal szemben pedig a felkészültség, a világos látás. Szíjas Pál. (Folytatjuk) Foglyok angyala (Folytatás.) fWrede Matild élete. — Magyarra átdolgozta: Farkas Zoltán.) Ezért hallgatag, komoly, sőt komor minden lakója az északi pusztáknak. Külsőleg olyanok, mint a puszta. Hozzáidomultak. .Belsőleg azonban sokkal mélyebb érzéseket, sőt érzékenységet s határozottabb jellemvonásokat hordoznak, mdnt a többi emberek. Aki más vidékről kerül az északi pusztákra, nem is bírja ki sokáig. Vidám jókedve lehervad, kedélye nyomottá vagy egyenesen búskomorrá válik. Végül egyetlen vágya, gondolata marad: szabadulni, elfutni ebből a sivár, fagyos világból. így járt az az ifjú pár is, akiket Matild segített ide az északi puszták közé. Milyen boldogan és örömmel jöttek! Akkoriban megváltást, szabadságot, új élet örömét és drága szolgálati lehetőséget jelentett nekik a puszta. A férfivel ugyanis Kakolában ismerkedett meg Matild. Hirtelen indulatában elkövetett meggondolatlanság juttatta oda. Matildnak „jóbarátja” lett. Hogy kiszabadult, semmitől se félt ann}’ira, mint az emberek tekintetétől. Északi emberben mélyebb a szégyenérzés is. Szeretne olyan helyre menni, ahol nemigen lát embert. Legalább is olyanokat, akik őt ismerik és tudják, honnét jött. Ekkor adta neki Matild azt a gondolatot, hogy költözzék a karé- liai pusztákra. Vesz neki ott egy kis birtokot, csináljon rajta mintagazdaságot. Mutassa meg az egészen primitív körülmények közt élő pusztalakóknak, hogyan lehet a földet gazdaságosabban kihasználni, táplálkozásukat zöldségfélékkel gazdagítani s a téli unalmat háziiparral elűzni. Milyen nemzelmentő, drága szolgálat lehetne ez ott! Egy kis menyasszony várakozott otthon a fiatal fegyencre. Megírta neki terveit. Lelkesedéstől hevített sorok jöttek válaszul. Legyen az az északi puszta akármilyen széles, szélesebb lesz az ő boldogságuk, színültig töltik vele. Milyen békésen élhetnek, milyen szeretettel dolgoznak majd, ha a munkájuk egyúttal szolgálat is lehet! . . . Lelkesen, boldogan indultak neki. Matild azt hitte, most elindított valamit, amiből nagy dolgok nőhetnek ki. Lassan egy egész országrész népének felemelése. A puszta azonban erősebbnek bizonyult. A kis lelkesedő asszony volt a gyöngébb, azt támadta először. Kedve lehervadt, ereje elszállott, szava elapadt, csak bújt fázósan, didergősen a kemence mellé. A puszta fagyos lehellete megder- mesztette. Egy napon aztán eltűnt. Elfutott a kietlen pultéról, vissza a szüleihez. Meleg családi körbe, jó ismerősök, rokonok közé. Inkább gúnyos megjegyzések, tréfás csúfolódások, mint a hangtalan puszta örök-jeges arca, süvítő szele, végtelen egyhangúsága! Mikor a párja megfutott, a férfi még tartotta magát egy darabig — becsületből. Egy idő múlva aztán ő is megírta Matildnak, hogy nem bírja tovább. Megy a felesége után. Matild nem haragudott rájuk, csak összedidergett s még mélyebben kezdte szeretni és szánni az északi pusztaságok nehézszavú, nehézsorsú embereit. .. a műveltség szerény kincses hordozója. Újságot, folyóiratot is kell járatnia minden községi, vagy talubeli megmozduláson ott kell lennie és felül kell fizetnie. Utaznia is kell, mert hiszen hogy taníthat jól hazánk vidékeiről, ha nem látta őket? És talán nem utolsósorban meg is kellene nősülnie, de akkor már ketten lesznek 160 P-re! És ha még gyermeket is akar nevelni, taníttatni? Mindezt miből tegye, miből vegye? Most kezd leválni az idealizmus és nem lehet az ifjúságba ideálizmust oltani, ha a szülőből, tanítóból, tanárból hiányzik az. Legyünk őszinték és mondjuk meg nyíltan, úgy ahogy van, hogy ennyiből nem lehet megélni, ennyi fizetésre nem lehet nősülni. Vagy talán 40 éves korunkban nősüljünk? Szeretnénk hinni, hogy ezt végre az illetékesek is meghallják, megértik és segítenek a bajon! Ideálisták akarunk mi lenni, lelkesedésből akarunk mi tanítani, de jön az elseje és számolni kell. Eladósodik az ideálista és jönnek a reális számlák, a fizetési felszólítások. Hisszük és tudjuk mi, hogy „nemcsak kenyérből él az ember", de húsz év múlva is legfeljebb 250 P a havi fizetésünk és 60 éves öreg bácsik leszünk — ha megérjük — mire elérjük a 300 P-s fizetést. Mármost, hogy tanítson az a tanító ideális lelkesedéssel, akinek 2— 6 családja van 160—250 P havi fizetésre. S talán még így is lenne bennünk ideálizmus, ha nem látnánk az aránytalanságot, ha nem tudnók, hogy más pályákon játszva megkeresik a 200—300 P kezdő fizetést; ha nem tudnánk, hogy vannak, akik ezreket keresnek havonként, pedig nem igen hiszem, hogy fontosabb nemzeti feladatot végeznének, mint a gyermeknevelés; ha nem tudnánk, hogy más pályákon nem három- évenként és nem 8—9 P-vel emelkedik a fizetés? Mi mindent megteszünk, amit kívánnak tőlünk. Mi több, jobb és lelkiismeretesebb munkát végzünk, de értsék meg és lássák be végre, hogy mi is emberek vagyunk és nekünk is táplálkoznunk, ruházkodnunk kell és mi is családot akarunk alapítani, de ilyen fizetés mellett nem tehetjük meg nyugodt lelkiismerettel. Nem lehet idális lelkű az az ifjú, aki látja apja gondterhelt, sötét arcát, aki nem ismeri a mosolyt és nem éli az ifjúság gondtalan világát. Mi, mai fiatalok sem éltük, s ha így megy tovább, gyermekeink sem fogják élni ezt a világot. Helyes: több ideálizmust! De ezt csak akkor kívánhatjuk, ha lelkésznek, tanárnak, tanítónak biztosítottuk legalább a tisztességes megélhetést és nyugodt családalapítást. Aki tölünk több ideálizmust kíván, kezeljen bennünket több reálizmussal! Thury György. Eljegyzés. Benczúr László kelenföldi segédlelkész eljegyezte Szántó Mártát, Szántó Róbert volt kelenföldi lelkész leányát. Korunk evangéliumi mozgalmai az írás megvilágításában c. tanulmányra vonatkozólag szerző annak közlésére kért fel, hogy a nyomdatechnikai okokból megrövidített cikk eredeti szövegét szíves rendelkezésére bocsátja az érdeklődőknek. 7
