Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-09-13 / 37. szám
BUNCO IKIKB ET Jöjjön a jegyrendszer! Igazán nem hangzik rokonszenvesen, igazán jobb volna nélküle és mégis azt kell mondanunk, hogy jöjjön a jegyrendszer . . . Akik már próbáltuk az elmúlt világháborúban és az utána jövő nehéz évtizedben az általános nyomorúság reánk eső részét, akik 20—22 év előtt nem tudtunk az apró gyermekeknek a városokban kenyeret és tejet adni és mindazok, akik még emlékeznek keserves sorbanállások hosszú óráira, azok nem félnek a jegyrendszertől. Inkább azt kívánják, hogy idejében kezdődjék. Olyankor, amikor még van mit beosztani és lehet jól beosztani. . Mert a jegyrendszert jogosulttá az teszi, hogy egyenlően akar juttatni mindenkinek. Kizárni a túlzott beszerzés lehetőségét és ugyancsak kizárni a legkisebb szükséges mennyiség hiányát. Eddig a dolog rendben is van. Aki nem tudna a maga erejéből hozzájutni valamihez, hozzájut a hatóság segítségével, aki pedig másokra való tekintet nélkül nem tud lemondani a maga bőségéről és feleslegesen önző, kell, hogy megtanulja a takarékosságot és az önzetlenséget. Nem lehet kockáztatni nagy dolgokat kicsinyes dolgok miatt. De hogy erre meg kell tanítani és rá kell kényszeríteni az embereket, az magában véve igen súlyosan jellemző a mai ember gondolkodására és magatartására. Az evangélium azt mondja: ,,Akinek két köntöse van, ossza meg azzal, akinek egy sincs és akinek eledele van, ugyanígy cselekedjék“. A vámszedőknek azt mondja: „A megszabottnál többet ne szedjetek“. A katonáknak azt mondja: ,,Elégedjetek meg zsoldotokkal!“ Maga Jézus a mindennapi kenyérről beszélt és nem a jövő esztendei kenyérről. Már az ószövetség is elmondja, hogy amikor Isten a pusztában naponként táplálta a népet, amit valaki a következő napokra kapzsin összegyűjtött és eltett, megromlott és ehetetlenné vált. Nem volna semmi igazságtalanság abban, ha ma is ugyanaz történnék mindazokkal, akik elszerzik mások elől feleslegesen az ennivalót és nem törődnek azzal, ha nem jut másoknak. Nem történnék semmi igazságtalanság azokon sem, akik hit nélkül és Isten gondviselő kegyelmében való bizakodás nélkül csak a saját maguk gondviselésével akarnak minden szükséges dolgot éléstárukba takarítani, ha azután a maguk gondviselése gyöngének és erőtlennek bizonyul. De olyan messze vannak ma még mindig az emberek a legkisebb evangéliumi törvény betöltésétől is. Nincs más mód, mint rászorítani őket arra, hogy mások által megfékezetten legalább valamennyire tartsák be az Istentől adott javak egymáskö- zötti megosztását. Jöjjön tehát a jegyrendszer! Egy falat mindennapi kenyér jusson mindenkinek, még a gyámoltalanoknak is. Mi nem bánjuk, hanem helyeseljük ezt a közjó érdekében való beavatkozást. De mert teljes meggyőződéssel tudjuk azt, hogy az élethez nemcsak kenyér, nemcsak tej, cukor és egyéb táplálékok szükségesek, hanem szükséges ahhoz igazi szeretet, testvéri indulat, békességes szív, belátó és áldozatra készséges lélek és még akkor mindig szükséges hozzá nagyon sok imádság is, mi a jegyrendszert csak tanításnak tekintjük, szükséges és erőteljes tanításnak, azonban éhezünk és szomjazunk azután, hogy az emberek jobban szeressék egymást és jobban tiszteljék Istent. Mit szólnánk ahhoz, ha két testvér mindig dugdosna egymás elől, vagy ha lehet, még el is venné egymás elől az arra a napra szóló kenyéradagot? Bizony ilyen rossz testvér ma mindenki, aki miatt újra jönnie kell a jegyrendszernek. Hordozzuk egyformán a szűkös időket és a nyugtalan esztendőket úgy, ahogy az evangélium gyermekeihez illik: ,,mint megvesszőzöttek,de meg nem ölöttek, mint szomorko- dók, noha mindig örvendezők, mint szegények, noha sokakat gazdagítok, mint akiknek semmijük sincs és mégis mindenük megvan . . .“ 1
