Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-09-06 / 36. szám

kegyelméből most ötven éve, hogy az Aszódi Leánynevelőintézet megnyitotta kapuit, az arra már sóvárogva vágya­kozó evangélikus növendékleánykák előtt. Lelkesedő szívdobbanással gon­dolunk kedves iskolánk úttörő, dicsősé­ges munkájára, amelyet a magyar evan­gélikus leánynevelés érdekében végzett. Sokan vagyunk már, akik műveltsé­günk vagy életpályánk alapköveit vit­tük el ebből az iskolából. Hányán van­nak, akiket megtanított magyarul be­szélni, és szeretni mindent, ami magyar. Kevés tagból álló, de lelkes budapesti Szövetségünk elhatározta, hogy szerete- tének és hálájának maradandó tanújelét adja a jubileumi esztendőben. Erre a célra már van egy kis tőkénk, ez az összeg azonban a felemelkedett árak miatt kevés ahhoz, hogy ez alkalomhoz méltó emléktárgyat szerezzünk be. Hoz­zátok fordulunk, kedves Testvéreink, járuljatok Ti is tervünk megvalósí­tásához. Fogadjátok üzenetünket meg­értő szeretettel. Nehéz, gondterhes idő­ket élünk, nem is kérünk dús adomá­nyokat, a legkisebbet is szívesen vesz- szük — evangélikus magyar asszonyok­tól — evangélikus magyar gyermekek­nek. Jusson el kérésünk meleg szívetek­hez! Az Aszódi Leánynevelőintézet Volt Iskolatársnőinek Szövetsége nevében Fejes Zsigmondné Németh Gizella szé- kesfőv. polg. isit. tanár, Budapest, XI., Budaőrsi-út 18. I. 10. A Galáciai levél magyarázatát nyom­dába adta dr. Kiss Jenő hittudományi egyetemi tanár. A rövidesen megjelenő tanulmányra 1 pengő 50 filléres előjegy­zési áron lehet előjegyzést tenni a Hit- tudományi Karnál, vagy a szerzőnél, Sopron, Gebhardt-ulca 1. Pályázat. Vácbotlyán evang. leány­egyház a megüresedett kántortanítói ál­lásié férfi, vagy női tanerőt keres. Nyug­díjasok is érdeklődhetnek. Kántori ok­levél hiánya nem jelent akadályt, de a gyülekezeti ének vezetéséhez szükséges zenei tudás kívánatos. Javadalom: két szoba, konyha, előszoba, éléskamra és mellékhelyiségekből álló természetbeni lakás és havi 120.— pengő készpénz. Kötelességek: a templomban és temp­lomon kívüli hivatásszerinti szolgálatok, az Evangélikus Népiskolai Tanfolyam (törpe iskola) vezetése és a hitoktatás ellátása. Tanulólétszám ezidőszerint: 25, de évről-évre emelkedőben van, és ha eléri a törvény által előírt kellő lét­számot, úgy az iskola az államsegély folyósítását meg fogja kapni, mely eset­ben a tanítói fizetés megfelelő módon emelkedni fog. Pályázati határidő: szept. 14. Kérvények: Evang. Lelkészi Hivatal, Csornád (Pest m.) küldendők. Pályázati hirdetmény. A csanád- csongrádi evangélikus egyházmegye el­nöksége pályázatot hirdet a hódmező­vásárhelyi evangélikus egyházközség el­távozás folytán megüresedett lelkészi állására. A Lelkészválasztási Szabályren­delet 28. §-a szerint felszerelt pályá­zati kérvények Evangélikus Esperesi Hivatal, Makó címre 1941. évi szeptem­ber hó 21-ig nyújtandók be. A kongrua kérelmezése folyamatban van. Vitéz Purgly Emil sk. egyhm. felügyelő. Ben- kóczi Dániel esperes. Üj internátus nyílt meg a békéscsabai evangélikus gimnáziummal kapcsolatban. Havi ellátási díj 60.— pengő. Néhány üres helyre még jelentkezni lehet Kir- ner Gusztáv vallástanárnál, az interná­tus vezetőjénél. 8 seket. Pedig kár ettől félnünk. Mert ha mi meg nem tesszük, meg­teszik mások, de úgy, hogy a megoldás elfordít Istentől, egyháztól, sőt sokszor a — magyarságtól is. A negyedik kérdés tehát ez: mit tettünk azért, hogy a magyar sorskérdések az evangélium megvilágí­tásában kerüljenek evangélikus, sőt ha lehet, az egész magyar társa­dalmunk elé? Ne azért, hogy mi „politizáljunk”, hanem azért, hogy ezek a döntő kérdések a pártpolitikától független és időálló válaszokat kapjanak. Jöhetne ezután a kérdések légiója még. De befejezésül csak ennyit: Me gtanultunk-e végre imádkozni is a magyarság ügyéért? Olyan kicsiny és jelentéktelen magánügyekkel tudjuk zaklatni Istent. Milyen jó volna, s Isten mennyire vár rá, hogy végre sorskérdéseinket is őelé vigyük, s ne engedjük, hogy a politikai élet önző hajszájában fusson zátonyra a magyar bűn, a magyar bűnbánat és a magyar megújulás. Móroez Sándor. Foglyok angyala (Folytatás.) (Wrede Matild élete. — Magyarra átdolgozta: Farkas Zoltán.) Matild barátságosan „jó estét” kívánt neki és ártatlan hangon kérdezősködni kezdett: — Hát maga, Pekka, hogy kerül ide éjnek évadján? — Hm, — jött meg végre a szava — talán éppen úgy, ahogy a kisasszony. Jólesik egyet sétálni ezen a gyönyörű húsvétéjjelen. — Jó, jó, de nem lenne mégis jobb, ha ezt a gyönyörű éjszakát arra használná fel, hogy otthon kipihenje magát? Aki olyan munkát végez, mint Maga, annak egyáltalán nem árt némi éjszakai pihenés. — Ott lakik még, ahol azelőtt? — Igenis ott — vágta rá készségesen. Majd elgondolkozva hozzá­tette: — Innét egy kicsit nagyon is messze. — Az egyszer igaz, — de idehallgasson: sarkon áll a hintóm, azzal hazakocsikázhat. Ha abba beszáll, mindegy, hogy közel van-e a lakása vagy távol, biztosak-e a lábai vagy bizonytalanok? Mert azok aztán eléggé bizonytalanok, amint látom. Hangja erélyes, csattogó, parancsoló. Emberünk elbizonytalankodva hajlong jobbra-balra és érthetet­len szavakat motyog. Agya mindig jobban ködösödik, de egy bizonyos előtte: Matild el nem mozdul a szobor elől, ha reggelig várna is. Matild közben már odakiáltotta a kocsit is. — Vigye ezt az embert — parancsolja a kocsisnak — a városkapu elé! Neki fontosabb, hogy hamar hazajusson, mint nekem. Első ház balra a városkapun kívül. Ha aztán hazavitte, jöhet vissza értem. Betuszkolta Pekkát a kocsiba s közben maga is csodálkozott, milyen könnyen ment ez a művelet. Ezek a nagydarab vademberek olyan gyermeki gyámoltalansággal engedelmeskedtek neki az ilyen kritikus pillanatokban, mintha hatévesek lennének s ő a mamájuk. Majdnem nevetve nézett az elrobogó kocsi után. Hát ez sikerült! De ezzel csak egyetlen egy „Bobrikoff-vitézt” szerelt le. Mennyi volt még ezen kívül, akiket nem tudott leszerelni, mert nem voltak „börtöntöltelékek” . . . Észak pusztaságain Ott fönn északon kitágul az égboltozat. Az ember szeme szabadon száguldhat rajta, se hegyóriás, se sötét erdő nem állja útját. Különös érzés ott állani a pusztaság közepén. Az égboltozat vég­telen magas, a látóhatár végtelen távol s az ember végtelen egyedül. Semmi hang, se emberi, se állati, nem töri meg a mozdulatlan csendet. Mintha megüvegesedett volna körülöttünk a világ s mi belefagytunk ebbe a dermesztő átlátszóságba. Nem csoda, ha a pusztai emberbe belefagy a szó is. Embert néha esztendőkig nem lát. Százmérföldekre fekszik sokszor a legközelebbi tanya. Nem igen tudnak átugorni egymáshoz egy kis szomszédi beszélgetésre. Társaságuk a természet maga. Ez pedig komor, zord társaság. Iskább ellenfél, mint jóbarát. És pedig kemény, vad ellenfél. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents