Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-08-02 / 31. szám
WNCMMRET halála napján írásban már elkészített, de amelyik már nem került elmondásra. A kiadott gyászjelentések után közli a füzet a temetésen elhangzott beszédeket, Kemény Lajos esperes gyászbeszédét, dr. Kring Jenő egyházközségi felügyelő búcsúbeszédét, D. Kovács Sándor püspök temetői szolgálatát, Sostarec Ferenc szabadkai lelkész és Czéner Andorné a szabadkai nőegylet nevében mondott búcsúszavait, valamint Bothár L. Vilmos kézdivásárhelyi egyházfelügyelő búcsúbeszédét, melyet a székely- földi, testvérül fogadott szórványegyház nevében mondott. A füzetet a budapest- kelenföldi Luther Szövetség adta ki, önkéntes adományok ellenében megrendelhető a kelenföldi lelkészi hivatalnál, Bpest, XI., Bocskay-u. 56. A gyülekezeti közösségek szarvasi konferenciája Isten gyermekeit szeretettel hívja és várja az egész országból. Aug. 21-én este kezdődik, 24-én este végződik. A közelebbi tudnivalókat közölni fogjuk. Felvilágosítást, programmot küldenek: Sréter Ferenc, Budapest, VIII., Esterházy-u. 12., Zátonyi Pál, Szarvas, Zrínyi-u. 110. Hozzászólás. Lie. Fizély Ödön múltkori cikkével kapcsolatban, mely beszámolt a moson-pozsonyi egyházmegye közgyűléséről, hozzászólást küldött be Mátis István felsőszeli lelkész és abban megállapítja, hogy a csonka pozsonyi egyházmegye három egyházközsége: Alsószeli, Dunaszerdahely és Felsőszeli, azért nem jelenhettek meg a közgyűlésen, mert nem kaptak meghívást és értesítést. Gyülekezeti közösségek kisebbik konferenciája Aszódon volt. 74 rendes résztvevő a bejárókkal együtt másfélszázat ért el. Dr. Molnár Gyula tartott írásmagyarázatot, előadásokat pedig dr. Mády Zoltán, Gálát György, Ecsedy Aladár, Harmati Béla és Zászkaliczky Pál. Ismeretterjesztő előadásokat tartott Danhauser László, Kajos János és Benzing István. A szeretetvendégségen a budapesti leánykörök és a nagytarcsai legénytestvérek is szerepeltek. A nagyobbik konferencia Szarvason lesz, aug. 21—24. napjain. Kitüntetés, v. dr. Surányi-Unger Tivadar egy. r. tanár, a Magyar-Német Társaság Tudományos Bizottságának elnökét, Hitler vezér és kancellár a német Sas-rend elsőosztályú keresztjével tüntette ki. A lelkészevangélizáció, mint már a múltkor is közöltük, Gyenesdiáson lesz, aug. 25—29. napjain. Az evangélizáció egész szolgálatát D. Kapi Béla püspök végzi. A gyenesdiási fiúkonferencián 35 középiskolás fiú vett részt, akiknek előadásokat és igehirdetéseket tartottak, Vajtha Vilmos, Benczúr László és Csep- regi Béla. A kelenföldi egyházközség tragikusan elhunyt lelkészének, Szántó Róbertnek emlékére lapunk egyik olvasója névtelenül egy meleghangú költeményt küldött be, melyben többek között ezt írja: „Ez a pásztor egyenként ismerte a nyájat, — mindnyájunk szívében sajog most a bánat. — Az életviharban bármi ért bennünket, — Isten Igéjével gyógyítva vezetett. — A Bibliát fennen, magasan tartotta, — Gyarló lényünk előtt hangosan vallotta, — Bár a föld köröttünk inog és viharzik, — Soha el nem esik, ki Jézusba fogódzik“. 8 Foglyok angyala (Folytatás.) (Wrede Matild élete. — Magyarra átdolgozta: Farkas Zoltán.) Ezek a szombat esték rendszerint azzal végződtek, hogy buta pálinkamámorban asztal alá került az egész társaság. Haapoja ilyenkor megvetően beléjük rúgott és kiment az északi fénytől világos éjszakába. Megkereste a finn foglyok temetőjét. Valami furcsa ellágyulás fogta el mindig ezen a helyen. Fehér- testű szomorúnyírfák susogtak itt sejtelmesen, éppen mint odahaza. Szinte értette a nyelvüket. Haapoja sokat gondokodött, hogy lehet, hogy ezek alatt szinte úgy érzi, otthon van a drága finn hazában. Egyszer aztán megfejtette a titkot. A bólogató nyírfa ágak alatt kereszt állt kereszt mellett. Kor- hadozó öreg, vagy friss színekkel világító vadonatúj. Némelyiken gyámoltalan betűkkel egy név, de a legtöbbön csak egy-egy szám vagy más jelzés. S odalent pedig a keresztek alatt porladozó finn szívek. Mind onnét jött, ahonnét ő. Mind oly számkivetett, elvadult, árva szív, mint az övé. Valamikor vidám, boldog gyermekként játszadoztak mindannyian a hajladozó nyírfák alatt. Valamikor édesanyjuk ölébe hajtották fejüket s úgy szunnyadtak el. Valamikor hazájuk, otthonuk, nevük volt, emberek voltak. — Most névtelen, hazátlan, megbélyegzett senkik . . . És a nyírfák gyökerei az ő szívükig ereszkedtek, onnét táplálkoztak. Azért susogtak olyan sejtelmesen, olyan szomorúan, olyan drága, érthető finn nyelven. S azért fogta el alattuk Haapoja Mattit valami mélységes fájdalom, valami szívet hasogató férfiszomorúság és valami gyermekes, érthetetlen vágy, hogy levágja magát a földre és sírjon, sírjon, sokáig .. . * Haapoja Matti féktelen természetét még Szibéria sem törte meg. Olt, gyilkolt még ott is. Két gyilkosságot bizonyítottak rá, de azt suttogták, hogy hat-hét is terheli a lelkiismeretét. Visszavitték hát Finnországba, mert neki még Szibériánál is keményebb büntetésre volt szüksége. Először Helsinkibe került a vizsgálati fogházba. Rárakták az „öreg vasat”: széles vaskarikát nyakára, derekára, nehéz láncokat kezére-lábára. Két fegyőr vigyázott rá állandóan, de a cellájába egyik se merészkedett be, mert Haapoja Matti olyan volt odabent, mint a dühödt oroszlán. Egy nap karcsú, magas, ragyogó szemű női alak jelent meg a cellája előtt s kért bebocsáttatást. A fegyőrök megszokták, hogy neki minden ajtót megnyissanak, de itt csak fejüket csóválták és tanakodtak. Nem, azt mégse lehet — életveszélyes! A hölgy azonban nem tágított. Be kell mennie, mert ő volt az az egykori kisleány, aki esti imádságában olyan didergős félelemmel gondolt Haapoja Mattira, — de most már nem fél tőle. Azóta megnőtt nemcsak testben, de lélekben is és sok esztendeje már, hogy a börtönök sötét folyosóit járja a szeretet vigaszával azok számára, akik minden emberi teremtésnél nyomorultabbak. Hosszas vonakodás után megnyitották végre Haapoja cellája ajtaját is. Beengedték és rögtön be is zárták mögötte. Hatalmas alak feküdt odabent az alacsony faalkotmányon s teljesen beburkolódzott a durva, szürke pokrócba. Nem nézett fel az ajtónyitásra sem. Matild — mert ki lett volna más e látogató, — várt egy kissé, aztán közelebb lépett a fekvőhelyhez. De a férfi még mindig nem mozdult. Akkor megszólalt: — Alszik, Haapoja Matti? Vagy beteg talán? — s kezével megérintette a vállát. Mintha csak villámütés érte volna ettől az érintéstől, a fogoly hátravetette a pokrócot és a súlyos vasalással együtt egyetlen ugrással talpraszökött s mint valami torony magasodott Matild elé. Matild önkéntelenül hátrariadt. Vad erejében s szépségében úgy állt előtte a fogoly, mint valami Góliát. Noha maga sem volt alacsony növésű, kis Dávidnak tetszett előtte. Pillanatnyi riadalmát azonban rögtön elfújta az az ige, amellyel a kis Dávid állott a hatalmas Góliát elé: „Te jössz ellenem karddal, dárdával és pajzzsal, én pedig megyek a Seregek Urának nevével!” (Folytatjuk)
