Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-07-19 / 29. szám
PfcNfflIKUlFlff tudom, hogy más az önkéntes adakozás valami nemes célra és más a kivetett fillérek összeszedése. A Luther-szoborra való adakozást és a „Segédlelkészeket Támogató Alap”-ot sehogy sem tudom közös nevezőre hozni. Nézzük csak, mi is az a segédlelkészi állás? Egy átmeneti állapot. Bizonyára senki sem fog csak azért menni a papi pályára, mert a segédlelkésznek jó fizetése van. Hiszen senki sem akar örökké segédlelkész maradni. A cikkíró szerint az életbe kikerülő segédlelkésznek havi jövedelme 150—250 pengő között mozog. Szabad legyen ezzel szembeállítanom a kezdő tanári fizetést, mely havi 120 pengő! Azután ne feledjük, hogy a kezdő tanárnak ebből lakást is kell fizetni, míg kápláni szoba minden lelkészlakon található. Azután a segédlelkészi állások legnagyobb része városi gyülekezetekben van, ahol priváttanítással még mellékjövedelemre is lehet szert tenni, sőt néha egy kis stóla a segédlelkésznek is jut, nem szólva arról, hogy egy intelligens gyülekezetben mindig megvan a megértés az egyháztagokban a segédjelkésszel szemben s ha megérdemli, ha látják, hogy igyekvő, derék ember, fizetését szívesen megjavítják. Ismertem segédlelkészeket, akiknek olyan jó'dolguk volt, hogy nem akartak rendes lelkészi állást vállalni. Nem, a lelkészutánpótlás hiányos voltának gyökere nem itt keresendő! Nem az a baj, hogy — mint a cikkíró mondja — a lelkészi pályával járó kezdeti anyagi nehézségek nem oly nagyok, hogy inkább más pályára mennek ifjaink. Hanem ott van, hogy a kezdeti anyagi nehézségek a lelkészi pályán az évek múlásával egyenes arányban emelkednek! Gondoljunk a családos, falusi lelkészekre! Milyen áldozatot kell hozni sok lelkésznek, hogy gyermekeit iskoláztatni tudja! És gondoljunk a nyugdíjas lelkészekre, az özvegyekre, a papi-árvákra! Bizony ez nem hat csábítólag a mai ifjúságra, hogy a teológiai pályára menjen. Tessék a lelkészi fizetéseket a mai kor igényeinek megfelelően rendezni! A lelkészi fizetés a legtöbb gyülekezetben oly kicsiny, hogy abból rendesen megélni nem lehet. Ennek tudható be, hogy alig van lelkész, aki fiát a lelkészi pályára adná. Sőt ismerek olyan lelkészt, aki fiát erőnek-erejével le akarta beszélni, hogy a papi pályára menjen, vagy mint mondotta, hogy magát a nyomorúsággal eljegyezze. Aztán a lelkészi pályán nincs meg az az előmenetel, ami más pályán van. A korpótlékot nagyobb összegekkel kellene emelni, valamint a családi pótlékot is. A többgyermekes lelkészeknek lehetővé kellene tenni, hogy a falusi gyülekezetekből olyan helyre kerülienek, ahol iskolák vannak. Ezt könnyen meg lehetne oldani oly módon, ha a gimnáziumoknál a vallástanári állásokat nem töltenék be fiatal, egyenesen a teológiáról kikerült lelkészekkel, hanem olyanokkal, akiknek már többévi lelkészi szolgálatuk van s családos emberek. Ezek bizonyára jobban tudnának bánni a középiskolai tanuló ifjúsággal, mint a teljesen kezdők. Egy családos apa másként tudná nevelni a rábízott gyermekeket, mint egy gyermektelen, vagy nőtlen vallástanár. A városi lelkészállások betöltésénél is előnyben kellene részesíteni azokat a lelkészeket, akiknek már többévi szolgálatuk van. Szóval minden lelkésznek módja legyen előbbre jutni s ne fejezze be 70 éves korában ugyanolyan jövedelemmel pályáját, amilyennel 25 éves korában megkezdte. A „Segédlelkészeket Támogató Alap’’ helyett szükségesnek látnám a Teológusokat Támogató Alap létesítését. Vagyis meg kellene könnyíteni a teológiai tanulmányok végzését. Minden esperességnek és minden nagyobb, 5000—6000 lelkes gyülekezetnek egy-egy ingyen helyet kellene létesítenie a soproni Teológiai Otthonban. Nem tudom, hogy áll most a helyzet a Teológián, de nemzeti felszabadulásunk után. 1938-ban, egy kitűnő harmadéves teológus csak azért nem folytathatta tovább tanulmányait Sopronban, mert nem kaphatott annyi kedvezményt, mint Pozsonyban, a tót teológián. Ilyennek nem volna szabad előfordulnia. Igaz, hogy a teológiai pályára nem lehet senkit sem olcsó tanulmányi lehetőségekkel, ösztöndíjakkal, kedvezményekkel, sem nagy segédlelkészi fizetéssel, vagy fényes papi jövedelemmel csábítani. A papi pálya iránti vágynak belülről, a szívből kell jönnie! Igaz, hogy nyitotta meg, Molitórisz János esperes részletes jelentést tett az egyházmegye elmúlt eszendejéről. A közgyűlés örömmel köszöntötte a felszabadult, hazatért alsólendvai gyülekezetét, melynek nevében a jelenlévő lelkész köszönte meg a szeretetteljes- fogadtatást. Az egyházmegye elhatározta, hogy az ősz úolya- mán egyházmegyei gyűjtést rendez a visszatért gyülekezet anyagi megsegítése érdekében. Azután bizottsági jelentések és számadások következtek, végül betöltötték az időközben megüresedett tisztségeket. A lejárt esperesi tisztre kiírták a szavazást. A Nógrád-Hont-Barsi egyházmegye júli. 4-én tartotta közgyűlését Salgótarjánban, amelyen Laszkáry Gyula es- perességi felügyelő és Kardos Gvula főesperes elnöklete alatt együtt volt az egyházmegye vezetőgárdája, soraikban dr. Sztranyavszky Sándor egyházkerületi felügyelő, D. Kovács Sándor püspök, Horváth Sándor alispán, egyházmegyei II. felügyelő, vitéz Purgly Lajos, Han- zély Ferenc, Zorkóczy Ede és számos egyházfelügyelő és lelkész. A 3.-i bizottsági tárgyalások után gyámintézeti istentisztelet volt, amelyen Kuszy Emil losonci tb. főesperes végezte az oltári szolgálatot és Gerhát Sándor galgagutai lelkész hirdette az Igét. A közgyűlést megelőzőleg a templomban D Kovács Sándor püspök úrvacsorát osztott. A közgyűlést Laszkáry,. Gyula felügyelő megnyitója vezette be, aki az egyház általános helyzetét ismertetve idézte Gömbös Gyula emlékét, majd Kardos főesperes napirend előtti felszólalásában emlékeztetett arra, hogy Laszkáry Gyula most tölti be egyházmegyei felügyelői munkásságának 10. esztendejét, amelyet a közgyűlés meleg ünnepléssel vett tudomásul, majd dr. Sztranyavszky Sándor intézett a felügyelői kar nevében meleg méltató beszédet az ünnepekhez, aki válaszában meghatottan mondott ezért a megemlékezésért és ünneplésért köszönetét. Kardos Gyula főesperesi jelentése az egyházmegye egész évi életét ismertette, majd több bizottsági jelentés után dr. Cengődy Lajos tanügyi esperes a tanügyekről számolt be, a számvevőszék, a lelkészegyesület, tanítóegylet, stb. jelentése után Schreiner Jenő nagyjelentőségű indítványt terjesztett elő az egyházban létesítendő és a segédlelkészi dotációt megjavítani hivatott alap létesítéséről, amelyhez dr. Sztranyavszky Sándor és vitéz Purgly Lajos szóltak hozzá és tették a magukévá a közgyűléssel együtt. A felügyelő zárószava következett és a főesperes imája fejezte be a közgyűlést. Az első okleveles evangélikus egyházi zenészek. Június végén tartotta meg az Orsz. Magyar Kir. Egyházize- nészképesítő Bizottság vizsgálatait, melyen Sulyok Imre és Vönöczky (Schenk) Endre nyertek oklevelet. A Zeneműv. Főiskola prot. egyházzenei tanszaka 1930 óta fennáll, munkája azonban, tanítvány hiányában, nem volt. Kívánatos volna az, hogy a tanfolyam a tanítóképzőkkel találjon kapcsolatot, így reményünk lehetne arra, hogy kántoraink zenei készültsége emelkedne. A mostani tanfolyam az orgonatanfolyammal kapcsolatos és nagyobb előképzettséget kíván a felvételi vizsgálatnál. Úgy Sulyok I., mint Vönöczky elvégezték az orgontanszakot is. Mindkettőjüknek kívánjuk, hogy a főiskolán szerzett tudásukat az evangélikus egyházi zene szol7
