Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-06-28 / 26. szám
a kaszálógép, a motorok kipuf- fogó zaja összevegyül a nehány holdas, törpebirtokon arató és kaszáló dalával s az áldott magyar föld gyümölcse drága magyar anyák és anyává serdülő tiszta magyar leányok kezéből lesz csomóvá, keresztté: gyermekek, magyarok és keresztyének fehér, vagy fekete kenyerévé. Betakaríthatja a magyar nép azt, amit az Isten neki ebben a bűnös évben adni akart, s ugyanakkor, tőlünk nem is olyan messze, döbörög a tank, bömböl az ágyú és csattog a gépfegyvertől a géppisztolyig minden hadiszerszám s az édesanyaföld ölére mint halottak és sebesültek hullatják drá^a embervérüket meghalásra ítélt bűnös emberek. Ebből a vérből majd egyszer élet fakad. De amíg ez az áldozat megtenni a maga gyümölcseit, nekünk, még élőknek, nem a jövő évtized vagy a következő év jelenik meg kutató eszmélke- désünkben, hanem már a holnap helyett is a ma, pontosan az a rövidke ideig tartó pillanat, amely igazán és teljesen a miénk és az enyém lehet s a pillanat röpke villanásai ma annyit szorítanak magukba, mint más időkben hosszú hetek, vagy hónapok talán. Akkor és most is emberek teszik azt a megállapítást, hogy miképpen folyik a világ élete. Régen is tiltakoztak az élet megszokott ritmusa ellen s az örök elégedetlen ember köny- nyen felfedezte azokat a hiwmímcr DÜBÖRÖG I bákat, amelyeket kritizálni kell, napjainkban pedig csak magunk elé, vagy mögé kell néznünk, hogy találjunk ezer okot a nyugtalanító meditá- lásra. A most éppen harcolók arra gondolnak, hogy szent és igaz ügy áldozathozatalára kényszerülnek, a kaszálók és aratók pedig arra gondolnak, hogy kinek gyűjtik a gabonát s kit táplálnak majd vele. A fegyverben mintha több volna az idealizmus s az aratásban több volna a nagyon is reális gondolkodás, pedig mindkét esetben az történik, hogy önzetlen tevékenység, másokért való szolgálat végeztetik itt és ott is. A háború sikeréért minden áldozatot meg kell hozni s a béke kedvéért a legnagyobb áldozat is kevés, mondják még többen. S katonák s felnőttek harcolnak és aratnak azért, hogy megszületett gyermekek s ezután születő csecsemők jobb életet éljenek, jobbat legalábbis, mint aminőt szüleik éltek s ez a kettős mozgalom mindkét oldalon annyi mindent mozgósít s úgy sűríti a gondolatokat és a cselekedeteket, hogy ebben a majdnem kaotikus gondolatdübörgésben sokan mintha elvesztenék magukat. Félelem, kilátástalan- ság s vereség árnyéka szállja meg őket s még a vért perzselő indulók zajára is, mintha víz fagyna meg ereikben. Pedig az életnek ez a teremtő és harcoló ritmusa egyaránt életet hoz és ad sokaknak, főként hívőknek és keresztyéneknek. Semleges magyar helyzetünkben gondolkodás nélkül kell ujjonganunk azon, hogy kenyeret tudunk adni azoknak a harcolóknak, akik nemcsak nekik és nekünk, hanem különösen az élő Istennek legnagyobb ellenségei ellen küzdenek. S az ős ellenség másképpen hallja a gépek harcában felcsendülő harcnak és diadalnak az énekét: elpusztul és megsemmisül a hitetlenség. S ebben minden más céltól függetlenül és mindentől elvonat- koztatottan minden keresztyén embernek öröme szólal meg: az ítéletet dübörgő harc bár megtérítené, bár Istenhez vezetné azokat, akik erőszak alatt szakadtak el Istentől. A magyar keresztyének a kaszálógépek, aratók munkája után az első kenyérre hálaadó úrvacsorái istentiszteletre gyűlnek össze s bizonyos az, hogy az első kaszasuhintáskor ezrek és milliók lelkében tör fel az Istennek való hálaadás gondolata; a dübörgő harci gépek rút zajában pedig adja Isten, hogy ismét ezrek és milliók ajkán törjön fel a fogadalmi vágy: ha innen hazatérek, ismét és csak Istené leszek. Mindkét tevékenység elvileg ugyanazt eredményezhetné: Isten közelébe kerülnének azok, akik közelében tudták magukat s akik távolérezték magukat, most megszabadulva minden emberi gátlástól a legnagyobb zajban is csak az Ő szavát hallanák meg, aki, ha életre, vagy halálra hív minket, egyformán maga mellett kíván minket. G. L. 1
