Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-05-24 / 21. szám
f HÍREK egyet-mást a leereszkedő szürkületben. Szekereket húztak ki a színből s készítettek elő, mert már kora hajnalban indultak a valószínű jó messze eső templomba. Koponen jól ismerte ezeket az egyszerű, őszamatú, békés mozdulatokat. Addig-addig nézte, amíg nem a sötétségtől, de könnyeitől nem látott már semmit. Aztán békésen élő és lélekző csöndesség terült szét a tájon. A sötétség inkább szűnt, mint sűrűsödött. Jellegzetes világos finn nyári éjszaka harmatos, hűvös levegője lengedezett. A nyírfa lombja között, mint apró gyémántékszerek, ragyogtak a csillagok. Az egész országban békés álomra hajlott a föld népe . . . Koponen várt még egy órácskát a nyírfacsoport tövében. Hadd legyen az álmuk biztos és mély. Aztán óvatosan megindult a tanya felé. Rongyos volt s az éhség marta belsejét. Ezek meg dúslálkodnak földi javakban, miért ne szedjen tőlük egy kis vámot? A kapun nem talált se zárat, se lakatot. Beosont a házba, végigjárta az összes szobákat, helyiségeket s látta, milyen nyugodtan, békésen alszanak ezek az emberek nyitott ajtók mellett, mérföldes távolságra minden emberi segítségtől . . . Csöndesen kilopódzott a lakóházból s végigjárta a gazdasági épületeket, az istállót, a csűrt, a színeket. Mindenütt rend, tisztaság, békés nyugalom és sehol egy zár vagy lakat. Ez Finnország! ... — tört elő Koponenből valami fájdalmasan édes, nehéz sóhajtás. Hogy rossz emberek is vannak, arról itt nem is igen tudnak . . . És Koponen visszaballagott a dombtetőre a nyírfacsoport tövébe. Üres kézzel és üres gyomorral. Végigdőlt a harmatos fű vön és zokogott, zokogott sokáig. A szíve úgy megolvadt, meglágyult valamitől. Olyan nyomorultnak s mégis olyan vidám-könnyűnek érezte belsejét. Nem tud, nem tud többé lopni! Legalább is itthon, saját honfitársaitól, akik ilyen békés nyugalommal tudnak aludni nyitott ajtók mellett, mert jó emberek és mindenkiről csak jót tételeznek fel, nem, soha! Történjék bármi, Koponen nem lop többé finn földön . . . * Egy ragyogó nyári délután ismét útrakészülődött Matild. A kocsi már elő is állt, de Matild olyan jól érezte magát édesapja és nővére társaságában, hogy nem tudott tőlük elszakadni. Hiszen olyan keveset voltak együtt! Élénk, kedves társalgásukat a szobalány szakította félbe. Jelentette, hogy valami „furcsa alak“ áll az udvaron, mélyen szemébe- húzott sapkában s azt kérdi, beszélhetne-é Matild kisasszonnyal? — Vezesd a tornácra, rögtön megyek! — s megadván magát sorsának, indult kifelé. Indult utána édesapja is. Nem csodálkozott az ügyön, hisz elég gyakran előfordult, hogy „furcsa alakok“ keresték a lányát, de úgy gondolta, ennek se árt, ha lát egy szép szál férfit a törékeny kisasszony oldalán. (Folytatjuk.) Dr. báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő családja örömet hozó Isten áldást kapott. Dr. báró Radvánszky Antal, a Magyar Nemzeti Bank vezértitkára és neje, szül. Perczel Zsuzsánna házasságát az első gyermekkel áldotta meg Isten. Az újszülött fiú, akiben a báró Radvánszky család 1200-ig visszavezethető fiága új folytatást kapott, a május 10-én történt keresztségben Dénes nevet nyert. A keresztelést Kuthy Dezső egyetemes főtitkár végezte. A kolozsvári magyar-német egyház- község most rendezte egymás közötti viszonyát. A német egyházközség a szász evangélikus egyházkerülethez csatlakozott, a magyar egyházközség pedig a tiszai egyházkerülethez. A közös vagyont békésen megosztották. A templom, a temető és az iskolaépület közös tulajdon maradt. Az evangélikus papnék fóti konferenciája sok áldással folyt le. Az összes evangélizáló előadásokat Túróczy Zoltán püspök tartotta. A konferencián 60 papné vett részt. Külön előadást tartott az egyházművészet köréből Révész István segédlelkész. Halálozás. Czitó Győző ny. m. kir. jószágigazgató, előbb a mezőhegyesi állami ménesbirtok kasznára, majd felügyelője, azután a gödöllői Koronauradalom igazgatója, aki nagy gazdasági elfoglaltsága mellett is hosszú éveken át, mint egyházunknak mindig lelkes, buzgó tagja, a mezőhegyesi egyháznak, majd az aszódi evang. főgimnázium és az aszódi kerül, leánynevelőintézet felügyelője, egyházunknak értékes szolgálatokat tett, hosszas szenvedés után Budapesten, május hó 2-án csendesen elhunyt. Gyenesdiáson, Kapernaumban jún. 25-től júl. 2-ig ev. leánykonferencia. Utána júl. 5-töl 12-ig anyák, asszonyok részére lesznek csendes napok, ahol lelki-testi üdülést találnak azok, akik ilyen együttlétbe vágyakoznak. Mindkét konferenciára vonatkozó közlebbi tájékoztatást szívesen ad dr. Deák Já- nosné, Sopron, Felkelő-út 42. Halálozás. Dr. Erőss Lajos székesfővárosi igazgató, aranydiplomás doktor, a pesti evang. egyház presbitere, a rozs- nyói öregdiákok szövetségének alelnöke, 77 éves korában Sátoraljaújhelyen elhunyt. Május 18-án temették Budapesten a Kerepesi temetőben. A pécsi gyülekezet Baldauf G. Szeretetotthonára hívjuk fel olvasóink figyelmét. A Szeretetotthon internátusi része ezúton is szeretettel hívja falai közé a Pécsett iskolázó evangélikus középiskolás és egyetemi hallgató leányokat. A teljes komforttal berendezett internátus nagyon olcsón igazi otthont biztosít a lakóknak, a szülőknek pedig adja azt a legdrágább tudatot, hogy gyermekeik evangélikus környezetben, szerető szívek ellenőrzése és irányítása mellett nevelődnek. Felhívjuk továbbá az evangélikus otthon közössége után vágyódó egyedülálló evangélikus nők figyelmét a pécsi Baldauf G. Szeretetotthon női otthonára, mely nagyon olcsón teljes gondviselést nyújt. Érdeklődők forduljanak a Szeretetotthon vezetőségéhez: Pécs, Ferenc József-út 18. sz Konfirmandusok részére melegen ajánljuk Harmati Béla: „Olvasod-e a Bibliát?" c. könyvét, amely most jelent meg Il-ik kiadásban. A könyvecske vágyat ébreszt a Szentírás olvasása iránt, egyszersmind igen hasznos gyakprlati tanácsokat nyújt a Biblia használatára nézve. Fejezetcímek: Szentkönyvünk a Biblia — Miért olvassam a Bibliát? — Mikor olvassam a Bibliát? — Hol olvassam a Bibliát? — Hogyan olvassam a Bibliát? — Mit olvassak a Bibliából? — Nehézségek bibliaolvasás közben — Hiszek a Bibliában! — A Biblia ellenségei — A Biblia barátai — A Biblia vértanúi — Nagy emberek vallomásai a Bibliáról. — Végül két szavalásra alkalmas vers következik a Bibliáról. •—- A könyvecske terjedelme 64 oldal, ára 30 fillér. Kapható: Fébé Könyvkereskedés, Budapest, VII., Damjanich-u. 25/a. Megjelent az Evangélikus Hittudo- mánykari Hallgatók Ifjúsági Körének kiadásában Ritter B. Károly imádságoskönyvének magyar fordítása A lelkipásztor imádsága címen. A lelkipásztori munka egész területét felölelő imádságoskönyv. Hiánytpótló munka! A fordítást az Ifj. Kör tagjai végezték. A kb. 5 ív terjedelmű, csinos kiállítású könyvecske ára fűzve 1 P. Megrendelhető a kiadónál: Sopron, Deák-tér, Csekkszámla: 49,055. Az evangélikus diáküdülő ez évben is megnyílik, a Mátraszentimre (ötház- huta) melletti Bagolyirtáson (840 m). Jún. 26—júl. 26-ig fiúk, júl. 26—aug 26-ig leányok jöhetnek. Evangélikus közép- és felsőiskolások közül már csak fiúkat veszünk fel. Napi pensio 5.— P. Ebből protestáns diákok 10°/o, evangélikus diákok 20% kedvezményt kapnak, tehát 4.— P-t fizetnek. Orvosi kezelésre szoruló, vagy légzőszervi bántalmakban szenvedő betegeket nem veszünk fel. Bővebb felvilágosítást nyújt Glatz József vallástan.-lelkész, Rákosszentmihály, Rákosiét 95. sz. (Tel.: 408-769.) 8