Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-04-26 / 17. szám

• MtNCniKUlRFT Meglepő tanulnivaló Mikor a nagyhét napjain a délutáni órákban, de inkább többször a déli időben megszó­laltak a légiriasztások Buda­pesten, egyszerre elcsendese­dett a nagy lárma. Olyan pon­tosan és helyesen engedelmes­kedett mindenki az előírások­nak, hogy szinte azt lehetne mondani, legfeljebb egy perc­nyi idő telt el és megállt min­den forgalom. A járművek mind azon a helyen maradtak, ahol a jelzés érte őket, az ut­cán menő emberek kapuk alá húzódtak, minden zaj elült s egyszerre még az éjszakai csendnél is nagyobb csend te­rült el a városon. Mindnyájan éreztük és tudtuk, hogy ez nem élettelenségnek a jele, hanem ellenkezőleg: az élethez való ragaszkodás még sokkal erő­sebb most, mint máskor, csak éppen az emberek szinte visz- szafojtják a lélegzetüket is és mindenki vigyáz arra, hogy a másik se zavarja a csendet és a figyelmet. Az egészen csendes főváros igen érdekes meglepe­tés volt eleinte mindenkinek. De történt még érdekesebb meglepetés is. Akik a pincék­ben voltak, azok bizonnyal nem hallották. De akik a ka­pukban, vagy az udvarokon őrséget teljesítettek, megle­petve vették észre, hogy Bu­dapesten szóhoz jutott valami olyan hang, amely máskor egé­szen elvesz a nagyvárosban. Az elcsendesedett emberek sokszor olyan kellemetlen élet­lármáját felváltotta a madár­ének. Egyszerre mindenfelől lehetett hallani, hogy a fakadó fákon, a kertekben feketerigók fütyölnek. Hallatszott a pin­tyőkék és cinegék vidám hang­ja, a stiglicek éneke. És Buda­pest proletár madarai, a tömér­dek veréb, utcán, fán, házte­tőn egyszerre úrrá lett és gond nélkül megtöltötte csiripelésé- vel a csendet. Milyen szokat­lan volt ez a madárdalos Bu­dapest és milyen vigasztaló volt. Az emberek szorongtak, a madarak énekeltek. Azt hi­szem, hogy akik észrevették az elcsendesedett város mada­rainak tisztán hallható hang­ját, arra gondoltak, amit Jé­zus a hegyibeszédben mondott: „Tekintsetek az égi madarak­ra, hogy sem nem vetnek, sem nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak, a ti mennyei Atyá­tok mégis eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal drágábbak azoknál?“ „Egyébiránt kérdezd meg az ég­nek madarait, azok megmondják néked.” Jób 12:7. „Hol van az Isten, az én terem­töm, aki hálaénekre indít éjszaka, aki többre tanít minket a mezei vadaknál és bölesebbekké tesz az ég madarainál?” Jób 35:10—11. „Mint repeső madarak, úgy ol­talmazza a seregek Ura Jeruzsále­met, oltalmazván megszabadítja, kímélvén megmenti.” Ésaiás 31:5 Ebben a nehéz hétben a hívő ember számára nagyon sok komoly bizonyságtétel volt ar­ról, hogy az élet hit nélkül ér­telmetlen, biztonság nélküli és veszedelmek idején szinte el­viselhetetlen. Szeretteink kö­zül sokan fegyvert fogtak és indultak a határok felé, itthon a gondok között maradt embe­rek féltették szépséges főváro­sunkat és aggódtak minden ma­gyar városért, faluért és em­berért. Külön is aggódtunk azért, hogy nagyünnepeinken minden baj nélkül menjenek végbe az istentiszteleteink és úrvacsorázásaink és ne zavarja meg senki az Isten Igéjének vi­gasztalását és áldásait kereső szívek áhítatát. Visszatért egy régen várva-várt országrész, hazajöttek a legtöbb helyre a hadbavonultak, sértetlen ma­radt a főváros, nem zavarta meg semmi az ünnepi istentisz­teleteket, sőt örömteljes, zász­lókkal díszített húsvéti ünne­pünk volt. Bizony nagyon sok megköszönnivalónk van. De tanulnivalónk is van. És ezt most Budapest madaraitól tanultuk meg. Köszönjük ne­kik, hogy a félelmetesnek tet­sző csendet megtöltötték éne­kükkel. Mert az énekük félre­érthetetlenül a hegyibeszédet zenésítette meg: ,,Nem vagy­tok-e ti sokkal drágábbak azok­nál? . . 1

Next

/
Thumbnails
Contents