Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-01-11 / 2. szám

wNcnmcr együttélés típusainak kialakulása, 2. a magyar nemzeti mozgalom elsőbbsége, 3. a magyar szabadság bűvkörében, 4. a társadalmi emelkedés útján, 5. a hagyo­mány őrzői, 6. a népi öntudat harcosai. Ez az út a polgárság útja és egy kissé a magyar középosztály kialakulásáé is. Ez az út a német polgárság számára Bleyer Jakabbal végződik, akivel a hazai németség új útra lép. A polgári öntudat kialvó félben van. Erőteljes pa­raszti öntudat veszi át a helyét. A vá­rosi polgárság elvesztette a harcot. ,,A polgárság a német népi javak ,.hűtlen sáfárának" bizonyult: a német mozgalom jövője nem az ő kezében van". Az utolsó fejezetben már a jelenre és jö­vőre tekint előre. ,,Üj disszimiláció felé?" kérdezi a szerző és azt feleli a kérdésre, hogy nem. Ez a mozgalom csak egy lappangó német népi öntudatú csoport közösségérzésének szinte termé­szetes kilengése. A németség és a ma­gyarság között sohasem lehet egészen mély a szakadás, mások itt a viszonyok, mint a többi országban. „Német polgár­ságunknak még népi öntudatú népe is közelebb áll a magyarsághoz, mint más országok német polgárai az uralkodó államnéphez". A szerző csakugyan el­vezet bennünket mindenhová, ahová csak el lehet jutni a magyarhoni német polgárság vizsgálatában. Megtanít arra, hogy annak, aki a magyar földön ma­gyarként akar élni, ismernie kell azo­kat is, akik vele együtt élnek. Mert a jövendőt csak úgy alakíthatja, ha az erőket ismeri. Ez a könyv is a Magyar­ságismeret könyve, mindenkinek figyel­mébe ajánljuk. K. P. Keresztyén énekeskönyv. A békéscsabai énekeskönyv XVI. át­dolgozott kiadása. Kiadja a békéscsabai Evangélikus Egyházi Könyvkereskedés. 1940. Ára kötve 3 P 30 fillér. — A csak­nem 100 éves múltú énekeskönyv átdol­gozott kiadása újabb lépést jelent az egységes énekrend felé. A csabai egy­ház már az előző kiadásokban is számos dunántúli . éneket vett fel énekesköny­vébe. Az új kiadásban a dunántúli szö­veghez alkalmazott énekek számát fel­emelte 130-ra. Mivel éppen ezek az éne­kek a legismertebbek, az átdolgozott kiadással a csabai egyház is harmoni­kusan illeszkedik a ma már csaknem általánosan elfogadott énekrendhez. Az énekeskönyv 289 éneke között benne van a reformációkorabeli éne­keknek színe-java. A német énekek a német egyetemes énekeskönyv figye­lembevételével vannak kiválogatva. Szövegük részben a dunántúli énekes- könyvből, részben a Magyar Tranos- ciusból valók. Nagyban emeli az éne­keskönyv értékét a nagy számban fel­vett magyar dallam, amelyet az előző kiadások teljesen nélkülöztek. Több magyar ének van benne, amelyet a du­nántúli énekeskönyvben nem találunk, mint pl. „Parancsold Augusztus", „Bű­nös földi ember" stb. A tót dallamok közül a Tranoscius előttiek (1636.) jöt­tek figyelembe. Az énekeskönyv felosztása a követ­kező: 1. Az egyházi esztendő ünnepei. 11. üdvtörténet. Teremtés. Bűn, bűnhödés, szenvedés. Kyrie, bűnbánat, imádság. Istenben való bizodalom, megnyugvás. Kegyelem, hit, megigazulás. Jézus iránt való szeretet, öröm. Glória, Isten dicső­4 szerencsés sorssá, hogy a megkísérlésekből nem vesztesen, hanem nyertesen kerüljön ki. Mert tulajdonképpen arról van szó. hogy az a sok behatás, ami éri az egyetemi hallgatókat, valakinek a közbejötté­vel harmonizáltassék. A szülői ház hiányát egyetemi esetben s ilyen örök probléma jelentkezésekor a régi német egyetemi tanárok úgy próbálták áthidalni, hogy amint az orvosok rendelő órákat tartanak, ugyanúgy az egyetemi tanárok fogadó órákat tartottak, amelyre ha nem jöttek a hallgatók, akkor meghívták személyesen és többszörösen mindazokat, akiknek a tanár megítélése szerint szükségük volt erre az útbaigazító, irányító beszélgetésre. Messze van már a magyar nacionalizmus és a magyar keresztyén mozgalmi élet attól, hogy a múltban jónak látszott külföldi példákat kövesse. Ma sokkal önérzetesebbek vagyunk mind a két síkban, mint ezelőtt 30 évvel. De ma nehezebb helyzetben vagyunk az egyetemi hall­gatók sorsának felkarolásában, mint voltunk 30 évvel ezelőtt. Egyházegyetemünk nyilvánossága akármilyen határozottan óhajtja e kérdés megoldását s püspökeink fáradozása bármilyen elismerést ér­demlő is, az az érzésünk, hogy intézményszerűen általános óhajtás szerint nem sikerül a kérdést úgy megoldani a mai időkben, mint az kívánatos volna. De ez a legreménytelenebbnek látszó vállalkozás meg­érdemli a legnagyobb személyi áldozatokat is, hogy végre megtudjuk és meglássuk azt, hogy lehet az egyházi munkát végezni a legnehezebb körülmények között! Világiaink a lehető legpesszimisztikusabban ítélik meg az egyetemi hallgatók helyzetét, nekünk egyháziaknak éppen ezért is mindent meg kell kísérelnünk, amíg nem késő. G. L. Magyar kultúrát középosztályunknak! A középosztály ellen eleget írtak, eleget írtunk. Korholtuk el­maradottságát, magyartalanságát, érdeklődés nélküli életét, teljes csődjét. De lassankint jó lesz számokérni azokat is, akik a középosztály ilyen bűneihez hozzájárultak, romlását elősegítették. Mert nemcsak az a bűnös, aki elindul a bűnnek útján, hanem az is, aki a bűn útján egyéni érdekből a lecsúszottat tovább segíti, ahelyett hogy visszatar­taná vagy a javulás útjára vezetné. A zsidóság szerepéről nem akarok most beszélni, hiszen szóltak róla úgyis elegen. De szólni kell egyszer azokról, akiknek igazán kezében lenne a vezetés, akik igazán tehetné­nek valamit érte. Szóljunk azokról, akiknek kezében van a nyomtatott és az elmondott ige: a könyvkiadókról és a színházak igazgatóiról. A Magyar Nemzet egyik ezévi első számában Kovács Imre kará­csonyi könyvkereskedői mérleget csinál. Megállapításai megdöbben­tőek. Szerinte az idei karácsonyon rengeteg divatos külföldi író műve fogyott. A közönség „szeme felcsillant”, amikor külföldit vett a kezébe és unottan tette félre a magyar életet igazán képviselő könyveket. A magyar irodalomban nem is másod, hanem ügyes propagandával első­nek kikiáltott heted- és tizedrangú könyveket vásárolt. Azokat a köny­veket, amelyeket a nagyobb könyvkiadóvállalatok napilapokban, cik­kekben ajánlottak, megfizetett kritikusok és dicshimnuszt zengők tollá­val és hangjával. Cikkéből az a tanulság, hogy a magyar középosztály nincsen azon a fokon, hogy meg tudná állapítani, hol és mikor működik hírverés, divat és üzleti szellem, hanem főleg az utóbbinak tőrébe esve, szinte vakon megy a kikiáltott „bestseller” lajstromok után. Eszünk ágában sincsen a külföldi regényirodalom ismerete és vásárlása ellen szólani, de nagyon is rosszalnunk kell, hogy saját kérdéseinktől telje­sen idegen világ megismerésére törekszünk akkor, amikor saját vilá­gunkat sem ismerjük. Igaz, az itteni világ sokszor nehéz, és szívesen menekül el belőle idegenbe az ember, de nem szabad elfelejteni, hogy mégis csak ez a föld, ez a hely, ez az élettér az, amelyben sorsunk lejátszódik, és amelynek sorsát vezetnünk kell, hogy életünk eredmé­nyét el ne veszítsük. Lelkiismeretlen üzleti szellem, nagyobb nyere­ségre való törekvés, amelyik „kultúra-közvetítés” ürügyével férkő­zik közelünkbe, és szemünket idegen fények felé fordítja, e nehéz időkben hazaárulással egyenlő. A jövendőt árulja el, mert az öregeknek

Next

/
Thumbnails
Contents