Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-04-05 / 14. szám

MWGH KIKELET

... hallottunk egészen hihetetlen leánybűnökről. Az egyik külső területen fekvő polgári leányiskola nagyobb leányairól, azután pedig egyik leányközépiskola felsőbb osztályú növendékei le nem írható erkölcsi megtévelyedéseiről hallottunk. A fiú diákcsínyek: a bor és kártya súlyos tanári konferenciák megbeszélésein, a legkeményebb ítéleteket vonják maguk után, viszont ezekről a bűnökről még a tanári konferencia tagjai sem értesülnek, hanem talán csak az osztályfőnök és az iskolaorvos. Nem dicsekedés kedvéért jegyezzük fel, hogy leányaink sem egyik, sem másik csoportban nem szerepeltek a felfedezett bűnösök között, de végtelenül szomorú arra gondolni, hogy a leendő magyar feleségek között az ifjúság idején ilyen eltévelyedések történhetnek.

...vitatkozott egymással egy református, meg egy evangélikus papné a papi ruházatról. De ez a vita inkább szomorú, mint derűs volt. Egyformán azt vallották, hogy ma egy fekete ruha 300 P körül van s ha fehér inget akarnak a férjeiknek venni, akkor annak darabja 30 P. A gallérvasalás azt jelenti, hogy harmadik tisztítás után ú^jat kell venni a régi helyett. Egy szó, mint száz, mondták mind a ketten: férjeink keresete alig fedezi ruházatuk költségeit. A segítés módjának keresésében egyszerűen azt mondták: a megnehezedett idők miatt hiába kérnek fizetésemelést férjeik, mert ha kapnak is, az sem segít a ruházkodás problémáin; legjobb volna enyhíteni a kötelező feketeruha viseletén! G. L.

Foglyok angyala (Folytatás,

IWrede Matild élete. — Magyarra átdolgozta: Farkas Zoltán.)

Botratámaszkodva már vidáman sétált Matild, mikor meghallotta, hogy két vagon deportált indult Vihorg felé. Kaipiai állpmásán csípte el őket, az ő kedves kakolai barátaival nem találkozott össze. Az egyik vagonban a helsinkii Sörnäs foglyait, a másikban Tavastehus nőrabjait vitték szomorú sorsuk felé. Ott hallotta csak meg, hogy a kakolabelieket majd később indítják útnak Vihorgha.

Elkísérte hát ezeket. A férfiak kettesével összeláncoltan gubbasztottak. Talált egy suhancképű gyilkost is, aki a „nehéz vassal” utazott, sőt két tenyérnyi vaskarperec még a bokáit is olyan szorosan egymásmellé rögzítette, hogy se felállni, se lépni nem tudott. Ezenkívül az indulás zűrzavarában elfelejtették odarakni a nyakvas alá azt a kis rongypárnát, amely a bőr feldörzsölését megakadályozhatja. így a vonat rázkódása miatt a nyakvas úgy belerágta magát a húsába, hogy csupa seb és vér volt az egész ember. Meg düh. Veszett kutyák harapós dühe. Valami jámbor juhocska nem lehetett azelőtt sem. Egy öreg vásározó kereskedőt szinte darabokra vagdalt a vasai országúton. S min den különösebb ok nélkül, csupán kedvtelésből, mert hiszen az első szóra odaadta neki mindenét, mikor álarccal a képén, nagy fejszével a kezében, útját állta. Most se mehetett közelébe senki, mert köpött, rúgott, üvöltött.

Csak Matild jelenlétében csendesedett el. Matild ugyanis, ahogy meglátta a nyakvas marta sebeket, szó nélkül leszedte a saját nyakáról a fehér selyemsálat, elővette zsebkendőjét és a nyakvas alá gyűrte, hogy a vas legalább tovább ne marjon. Testi kínjainak enyhítése után megpróbálta leikéből is kisímogatni a sötét indulatokat, de nem sok eredménnyel. Valamit enyhült, s Matilddal szemben szinte gyöngéd érzéseket mutatott.

— A kisasszony mért marad itt köztünk? — kérdezte például, mikor látta, hogy Matild a vonat elindulásakor se szállt ki a rabok vagonjából. — Még azt hiszik az emberek, hogy hozzánk tartozik!

Bünbánat azonban szemernyi se támadt benne. Pedig Matild legtöbbet vele foglalkozott, összesen ennyit tudott előhozni belőle:

— Hát igaz, csuda „slamasztikába” kevertem magam, hogy agyoncsaptam azt a vén kórságost.

Egyébként megígérte Matildnak, hogy írni fog neki Szibériából.

Az állomásokon szinte csődület bámulta a foglyokat. Különösen kíváncsiak voltak arra a rabra, aki a „nehéz vasat” cipelte. Annak meg szinte szikrázott a szeme a gyűlölettől, ha meglátta a bámészkotalálkozás, megmutatja nemcsak azt, hogy Európa kell, hogy számoljon Oroszországgal, hanem azt is. hogy Európa átnyúlik Oroszországgal Ázsiába is és amint ez függ tőle, úgy ő is függ attól. Innen pedig már csak egy lépés az, amit mint keresztyének hiszünk és tanítunk, hogy az emberiség egy család és egyformán függ egy magasabb hatalomtól és egy magasabb célú rendtől. K. P.

A néger Dosztojevszkij.

(Richard Wright: Meghajszolt vad.

Amerikai regény.)

Vagy a kiadó, vagy a fordító ötlete volt az, hogy a fentebb közölt regény belső borítólapjára ezt a három szót irta fel. Reklámnak is és üzleti fogásnak is jónak látszott hiszen nincs európai komoly könyvolvasó ember, aki a Bűn és Bünhődést többször is végig nem olvasta s nyolcadikos korunktól, még a theológiai befolyásolás hatása alatt is úgy néztünk erre a könyvre, amely nemcsak a börtöncellák vallani nem akaró rabjai kezébe kell, hogy adassék, hanem minden olyan keresztyén ember kezébe is, aki a bűn és bűnvallás kérdéseiben személyesen is szükségét érzi annak, hogy azzal szemben, amit cselekedett, tökéletes számítást végezzen.

A néger Dosztojevszkij könyve izgalomban bővelkedő, sokszor hatásaiban s idegizgalmakat kiváltó csillapíthatatlan mohóságban talán állja az összehasonlítást a kiváló orosz író művével, de amennyivel alacsonyabb- rendű a néger, mint az orosz diák, amennyire alattomos és bosszúálló a brutálisan cselekvő néger, az alapjában szelíd alapjellemű orosz intellek- tüellel szemben s amennyire közönyös, állatiasan egykedvű bűnével szemben a néger ifjú, az orosz természetes kontemplativ meditálása még annak a nagy bűnnek a fertőjében is ad olyan tiszta jeleneteket, amelyek miatt az összehasonlítás majdnem lehetetlen lesz.

A meghajszolt vad c. könyvben a fajkérdés, a négerek felszabadításának örök kérdése, az amerikai gazdag és egyetemi ifjúság európai modern eszmékkel való kacérkodása, az álhumanizmus megrajzolása s az egész amerikai szellemi élet naivitása, de mégis jól számító gondolkodása, sőt a néger lelkész börtönben véglett szolgálati tevékenysége mind érdekes részei a könyvnek, de sem részeikben, sem egészében nem értékes s nem is ajánlható a könyv.

Az az általános vélemény hazánkban, hogy a mai magyar írók írásai fölényesen állják a külföldi szerzők műveivel való összehasonlítást. E könyv elolvasása után ez a véleményünk megerősödött. Tudjuk azt, hogy szüksége van a magyar olvasóközönségnek arra, hogy idegen szerzők műveit megismerje vagy eredetiben, vagy fordításban, de azok, akik erre az utóbbi szolgálatra vállalkoznak, érezzenek felelősséget azzal a magyar közönséggel szemben, amelynek talán vannak fülei a néger kérdéssel szemben s bizonyosan van véleménye abban a kérdésben is, főként, mint keresztyén embernek, hogy a bűn kérdése valóban megoldható-e a büntetőtörvénykönyv paragrafusainak szelídebb alkalmazásával, de

7