Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-04-05 / 14. szám
kiválóbb gyakorlati mintagazda. Mint prédikátor, fáradhatatlanul munkálkodó mintaképe egyházának, községének, elmaradt, jobbsorsa érdemes magyar népének. Sokoldalú munkásságából csak a legnagyobbakat említjük fel. Ö honosította meg az Alföldön az akácfát. Ö hozta hazánkba a lóherét, a lucernát. A takarmánynövények termelésére tanította a szarvasiakat, hogy pusztító aszály után is legyen a jószágnak takarmánya. Sok ipari növény termelésével fokozta a gazdák bevételét. Legnagyobb alkotása azonban a teljesen saját erejéből és anyagi áldozatából létesített s a világon a legelső gazdasági- és ipari iskolája, ahol okszerű és tudományos alapokon nyugvó gazdálkodásra tanította az ország minden részéből odasereglő ifjúságot. 1790-ben több, mint 900 tanulója volt az akkor már világhírre szert tett iskolájának, melynek nagyszerű épületet emelt s ma a Luther Tanítónőképző Intézet használja. De nemcsak az ifjúság tódult hozzá tanulni, hanem] az ország legelőkelőbb gazdái és nagybirtokosai kérték ki tanácsát, és Vették igénybe útmutatását. Ő volt, aki a másfélszázados török uralom alatt szikessé vált földeket eredeti elgondolása szerint újra termővé| varázsolta és ezáltal sok ezer hold földet tett újra termővé. Az állattenyésztést megkedveltette s ő vetette meg a ma oly híres szarvasi lótenyésztés alapját. Munkássága kiterjedt mindenre. Meghonosította a selvem- hernyótenyésztést, a kender- és lentermelést, ezek feldolgozását. Ö tanította a népet a répacukor készítésére. Ezáltal községeben jólétet teremtett. Józanságra, mérsékletes életre s rendszeretetre szoktatta a népet. Egyik legnagyobbszerű alkotása a híres-nevezetes szarvasi ó-templom, melyet 1786-ban kezdett építeni és 1788-ban avatlak fel. Tesse- dik zsenialitására vall, hogy ez a hatalmas és impozáns istenháza csak 27.000 forintba került. Munkásságára felfigyeltek az ország nagyjai, az államférfiak és maga az uralkodó is. Ily nagy munkásság és eredmény Játtára esőstől hullott a kitüntetés Tessedik felé. Az ország határain túl ment a híre és a legnagyobb uralkodók — köztük az orosz cár is —*• magas és jól dotált állásokba hívták. De ő nem ment, mert csak hőn szeretett evangélikus egyházának és imádott, szegény hazájának akart szolgálni. Emlékét működési helyén 1926-ban létesített m. kir. középfokú gazdasági tanintézet örökíti meg, melyet róla neveztek ‘el. Éppen így az ő nevét viseli az első magyar népfőiskola is, a kistarcsai. A jövő évben lesz egyházunk e legnagyobb fiának születésének 200-ik évfordulója. E nevezetes évfordulón akarja a D. D. Raffay Sándor püspök elnöklete alatt álló Szarvasi Öregdiákok Szövetsége — mely már egyházunk annyi jeles fiának állított maradandó emléket — a képen ábrázolt remek szobrot, bronzba öntve felállítani, ha arra elegendő anyagi eszköz áll rendelkezésre. Tessedik Sámuel a magyar evangélikus egyház sok jelese közt is a legelső helyet foglalja el. Méltó módon hódol emlékének a mostani jubiláris kiállítás, mert a szakoktatási csoport díszes pavillonja csak az ő emlékéről beszél. A pavilion oldalfalait Tessedik életéből vett harminc, művészi kivitelű kép teszi szemléltetővé,' míg a két és fél méter magas szobormű, mely Reviczky Hugó egyik legjelesebb alkotása, magas emelvényen uralja az egész pavillont. A m. kir. földmívelésügyi minisztérium méltó módon hajtja meg az elismerés zászlaját e nagy férfiú áldott emlékének, mi evangélikusok pedig büszkék lehetünk arra, hogy a mezőgazdasági tudomány terén is a mi egyházunk adta a legnagyobbat és a legtöbbet. Siki Béla. A Evangélikus Nöegyesületek Országos Szövetsége (ENOSz) április 1-én Budapesten jótékonycélú böjti előadást rendezett, amelyen dr. Kékén András alesperes tartott előadást, közreműködött Kéri Mária hegedűművész, Luhn Ottilia az Operaház tagja, Szendrői Ida és a kelenföldi énekkar Weltler Jenő vezetésével. Az Országos Rákóczi Szövetség elnöksége arra kéri a keresztény vallásfelekezetek papságát, hogy husvét hetében emlékezzenek meg a templomokban 1241. évi április hó 11-éröl, vagyis a mongoljárásról és a Mohi közelében a Sajó partján vívott csatáról. A mohi csata 700 éves évfordulója éppen nagypéntek napjára esik. semmisem maradt, Nepoleon diadalainak hőskölteménye Szent Ilona elégiájává halkult De a béke harcának eredményei: a lelkiismeret felszabadítása, a tudományos gondolkodás bilincseinek széttörése, a jogtalan milliók emberi jogainak kivívása nem múlt e! múló dicsőségekkel, alapkövei lettek az emberiség fejlődésének. Mi a béke harcának célja ma, mikor a háború tüzei az egész világon lobognak? Mi az a felszín alatt érlelődő fejlődés, ami megmarad akkor is, ha a felszín küzdelmei a múlt sírjába hullanak? Az emberiség iskolájának oktatókönyve az evangélium. Ott vannak meg azok a leckék, amiket meg kell tanulni. Onnan tanulják meg a népek, hogy le kell szokni az embertelenségről, a rabszolgatartásról, a kasztrendszer veszedelmes igazságtalanságairól. Az élet értelme nem a földi javak halmozásában van, hanem ezeknek a javaknak áldást hozó felhasználásában. Az emberi intézmények nem tehetik jogtalan szolgává az embert, mert nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért. Minden az emberért van, mint Isten adománya, azért, aki Istent akarja szolgálni, nem azt fontolja, mit vehet el embertársától, hanem, hogy mit adhat neki. Az élet nagy kérdései között ma a vagyoni egyenlőtlenség nehezedik ránk legnehezebben. Az evangélium nem azt tanítja, hogy teljesen egyforma legyen mindenkinek vagyoni helyzete. A talentumokról szóló példázat szerint, aki több talentummal sáfárkodott helyesen, annak még több jutott, de aki semmit sem csinált, attól elvették. Államrendszerek kísérleteznek a vagyoni egyenlőtlenség nagy kérdésének megoldásán. Mindenütt megérezték, hogy egy új gazdasági rendet csak új világnézet alapján lehet felépíteni. Ezt az új világnézetet a lelkesedés hullámain akarják az ifjúságba beleömlesz- teni. A lelkesedés szítására a gyűlöletet, önhittséget, a tömegmámor kábító szereit használják, mint külsőségeket, amik nem építik az emberi lelket, nem adnak maradandó igazságokat, nem erősítik meg az élet harcában az egyént, ha ezt a harcot az intézmények támogatása nélkül kell megharcolnia. Nem adnak útbaigazítást arra, hogyan lehetek szabad a másik szabadságának megsértése nélkül? Hogyan lehetek megelégedve anyagi helyzetemmel, ha szerények a viszonyaim? Hogyan tekinthetek irigység nélkül arra, akinek többje van? Hogyan tekintek részvéttel arra, aki rabja lett kedvező anyagi helyzetének? A háború nem a csatatereken készíti elő a jövőt, hanem a lelkekre gyakorolt visszahatásában. Az egész világ elszegényedése alighanem a béke harcának iskolája a földi javak helyes értékelésére. Hamvas József. Hatvan. Az ifjúság március 16-án műsoros előadást rendezett, melyen egy hazafias és egy erkölcsi tárgyú színmű került bemutatásra. A szereplők jó munkát végeztek. Az erkölcsi siker az ifjúsági munkát lendítette fel, az anyagi siker a tagok konferenciai részvételét teszi lehetővé. n J Máriabesnyőn április 5—8. napjain van a Luther-Szövetség evangélizációja a férfi intelligencia részére.