Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-03-29 / 13. szám

hoz, de azért mégis csak azzal fejezte be: — Milyen jó, hogy mégse halasztotta el ezt a mai fogadást! Talán sohse találkozhattunk volna... S nem vihettem volna el emlékül az igazi szeretet mértékszámait... A fogoly ugyanis mégsem az egészséges lábát mérte meg, hanem a dagadtat, amelyik „érettük dagadt ilyenre”. A csizmát majd meg­csinálja fejből, de ezekre a számokra szüksége van, mert ezek fogják őt képessé tenni arra, hogy ezután minden szenvedést békés szívvel hordozzon... Forsberg távozása után a foglyok között futótűzként terjedt el a híre Matild lábtörésének. Ahogy hazafelé menet végigbicegett a folyo­sókon, minden cella kémlelőnyílásán szempárok kémleltek utána, ame­lyekből teljesen eltűnt most minden sötétség és vad keserűség, sőt némelyik még harmatos is lett attól az érthetetlen lágy érzéstől, ame­lyet a törött lábbal sántikáló Matild keltett a szívében. Most valóban úgy néztek rá, mint valami szentre... Otthon persze volt nagy ijedtség, kapkodás, orvosi szidalom és fej- csóválgatás. Négy hétig őrizte az ágyat Abo-ban, utána jó pár hétig otthon, Rabbelugn-ban. Egész idő alatt csak egy gond gyötörte, mi van az ő kedves foglyaival Kakolában s meggyógyul-e addig, amíg a szibériai deportáltak transportja elindul, hogy ígéretét beválthassa? Szorgalmasan írta nekik a leveleket s kötötte, horgolta az érmelegí­tőket, nyaksálakat a szibériásoknak. Még Abóban feküdt, mikor egy nap a börtön lelkésze állított be hozzá egy gyönyörű, berakásos levélládikóval. Foglyai készítették hálából. Odakünt lassan tavaszodni kezdett. Napfény ömlött, kismadarak csiviteltek, rügyek pattantak, újult az egész világ. Ebben az évben azonban szokatlanul ragyogóbb volt a tavasz, mint máskor. Még Kako­lában is észrevették. Arcok és szemek ragyogtak, pedig napsugár most se járt a komor falak között, csak egy törött lábbal bicegő leány emléke járkált szájról-szájra, szívről-szívre... 8. Foglyok angyala, Isten veled. Kelet. .. Be más varázsa is van ennek a szónak a mi fülünkben, mint ami­lyen volt a finn börtönök lakóinál! Nekünk kelő napfényt, harmatos virágot, ezerszínü álmot szól lelkűnkbe — rájuk dermesztő telet, tarolt mezőket, ólomszürke reménytelenséget borított. Számunkra ébredő élet és sejtelmes vágyak hajnali fuvallatát hozza — nekik az élve el- temetettség, lassú feloszlás kriptalevegőjét. Mi úgy megyünk feléje, mint ifjú jegyes szerelmes párja elé — ők úgy indultak, hogy száz helyen véreztek lelkűkben a mindentől elszakadás friss sebei. Kelet nekünk a fények és szépségek kincseskamrája — nekik ólombányás, fekete tundrás Szibéria . .. (Folytatjuk.) Theológiai napok. A MELE Győrött április 16—18. napjain theológiai napo­kat rendez, melynek első napján az előadások és megbeszélések az evan­gélium üzenetével, a második napján az evangélium útjával és harmadik napján az evangéliumi istentisztelet kérdéseivel fog foglalkozni. A részletes meghívót minden lelkésznek most küldötték szét. Evangélizáció. A felsőszeli egyház- községben tartott evangélizáció befeje­ződött. Március 23—31-ig Szarvason folyik az evangélizáció. Esténként az ótemplomban folynak le az evangéli- zációs előadások, melynek szolgálatát Harmati Béla lelkész végzi. A külön összejöveteleken és istentiszteleteken vitéz Sréter Ferenc, Takács János lel­készek, Molnár Margit diakonissza­testvér, Frenyó László tanár és neje és Péterfia Zoltán gimnáziumi tanár szolgálnak. A budapesti Egyetemi Luther Szö­vetség evangélizációja március 24—29. napjain folyik le ezzel a fő kérdéssel: „Mit használ keresztyénségem? Ki né­kem a Krisztus?” Erre a kérdésre felel a természettudós (dr. Reök Iván), a mérnök (Ágoston Sándor), az orvos (dr. Szalay Károly), a tanár (dr. Máday Zoltán), a diák (Kovács Béla), az asz- szony (dr. Urbán Ernőné). Az Evangélikus Nőegyesületek Or­szágos Szövetsége április 1-én délután fél 5 órakor az egyetemes egyház ima­termében (VIII., Üllői-út 24.) böjti es­tét rendez, melyen dr. Kékén András alesperes tart előadást. Közreműköd­nek Kéry Mária hegedűművész, Luhn Ottilia az Operaház tagja, Szendrőy Ida és a kelenföldi evangélikus ének­kar, Weltler Jenő karnagy vezetésével. Kolozsvár. A magyar evangélikus nőszövetség meghívására a szövetség márciusi ünnepén Túróczy Zoltán tisza- kerületi püspök nagy hatású beszédet mondott „Ami a történelem mögött van” címen. A Magyar Luther Társaság D. Ko­vács Sándor püspök elnöklete alatt fel­olvasó ülést tartott, melyen Vathy- Remport Elek dr. gimnáziumi tanár Berzsenyiről írt komoly tanulmányát olvasta fel, előadása után Kovács Sán­dor püspök bemutatta Tamaskó István egykori pozsonyi líceumi tanár latin­nyelvű Berzsenyi fordításait és ezek közül fel is olvasta a Fohászkodást. Theológiai doktori szigorlatot tett Urbán Ernő honvédségi lelkész a rend­szeres theológiai tárgykörből dicséretes eredménnyel. Doktori dolgozatának címe: Krisztus keresztje, Anselmus tanítása Jézus Krisztus váltságszerző haláláról. Evangélikus író sikere. Darvas Jó­zsef hittestvérünk, a Kis Újság mun­katársa elnyerte a székesfőváros idei Ferenc József irodalmi díját, 1000 P-t. Erre az irodalmi díjra csak olyan írók pályázhatnak, akik a szépirodalom terén már „jelentős” eredményeket értek el és 40 évnél nem idősebbek. Tavaly ugyanezt a díjat Kodolányi Já­nos kapta. Darvas József egyéniségét és írói arcképét legközelebb bemutat­juk lapunk hasábjain. A szegedi Egyetemi Luther Szövetség Egyed Aladár vallásos műdalaiból a 3. füzetet adta ki, melynek darabjai böjti vallásos estéken való előadásra külö­nösen alkalmasak. A füzet jövedelme az Egyetemi Otthon javára szolgál. Az Evangélikus Papnék Országos Szövetsége május 5. estétől 8. estéig Foton papnék részére országos evan- gélizáló konferenciát rendez, melynek összes előadását Túróczy Zoltán tisza- kerületi püspök tartja. Fót Budapest közvetlen közelében fekszik s Buda­pestig 50°/o kedvezménnyel lehet utazni (nemzetközi vásár). Jelentkezés: Fót, ev. lelkészi hivatal. Költség csak 10 P + l P jelentkezési díj. A pécsi egyház március 27-iki böjti estéjén báró Podmaniczky Pál egye­temi tanár tart előadást „A kereszt a misszió tényeinek távlatában” címen. A nagytarcsai népfőiskola harmadik tanfolyamának évzáró vizsgáját, me­lyen sok érdeklődő vett részt, március 24-én tartotta. Az Evangélikus Papnék Otthonában (Kistarcsa, Zsófia-liget) április 1-től szobák teljes ellátással kiadók. Nya­ralásra, üdülésre, előjegyzéseket elfo­gadnak. Kitűnő ellátás, jó levegő, tel­jes nyugalom. Közvetlen a helyiérdekű I villamos megállója mellett. Jelentkez­hetnek evangélikus özvegy papnék és protestáns úrinők. Házasságkötés. Hősz Márta oki. taní­tónő és dr. Szimonidesz Vilmos kör­állatorvos házasságot kötöttek a duna- egyházai templomban. Székfoglaló előadást tartott a buda­pesti evangélikus leánygimnázium dísz­termében március 19-én Káply Elemér „A rövidhullámú amatőrök”-ről. Lélektani előadássorozatot rendez a Magyar Evangéliumi Orvos-Szövetség. Az előadások helye a Szabadság-tér 2. szám alatti utcai bejáratú alagsori elő­adóterem, kezdete mindig este 7 óra. Március 31-én dr. Bary Zoltán ügyész­ségi elnökhelyettes és vitéz Csia Lajos fogházi lelkész „A börtön lélektana” címen tartanak előadást. Belépődíj nincs. Helyreigazítás. A német liturgiáról múlt számunkban közölt cikkben érte­lemzavaró hiba van. Az utolsóelőtti mondatban a nem szó törlendő. 8

Next

/
Thumbnails
Contents