Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-03-08 / 10. szám
Névváltoztatás. Peschko Zoltán orgonaművész, a Fasori templom karnagya családi nevét belügyminiszteri engedéllyel „Peskó”-ra magyarosította. Az óbudai Nőegylet március 5-én teaestét rendezett, melyen dr. Bánkúti Dezső leánygimnáziumi igazgató tartott előadást. Fehérpataky Ervin énekszámmal és Fauszt Lujzika szavalattal szerepelt. Böjti előadások. A Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület ebben az évben ,,Szenvedésünk” c. témával tartja meg böjti előadássorozatát minden vasárnap délután V»5 órakor az Egyetemes Egyház üllőiúti (24. sz.) imatermében. Az egyes eladások: 1. Szenvedésünk Isten szeretetének jele. 2. Szenvedésünk megtanít imádkozni. 3. Szenvedésünk a tökéletesség útja. 4. Szenvedésünk dicsőséget szerez. 5. Szenvedésünk öröm nekünk. 6. Szenvedésünk sorsközösség. Ezekre az előadásokra mindenkit szeretettel hív az Egyesület elnöksége. Felhívás. Az Egyesült Női Tábor a nyár folyamán az egész ország területén sokszáz gyermekkertet állít fel. A jelentkező vezetők részére 1—3 hetes díjtalan tanfolyamot rendezünk (Be- íratási díj 5 P.) A gyermekkertek szakképzett vezetői szabadjegyet, lakást, ellátást és havi 50 P tiszteletdíjat kapnak. Felhívjuk az okleveles óvónőket, elemi iskolai tanítónőket, valamint a középiskola 8 osztályát végzett leányifjúságot, hogy a központi irodánkban (IV. Eskü-út 6. sz.) személyesen vagy írásban jelentkezzék. A személyes jelentkezésnél szükséges okmányok: születési anyakönyvi kivonat, óvónői, tanítónői oklevél, illetve érettségi bizonyítvány. írásbeli jelentkezésnél kívánt adatok: születési év, hely, vallás, oklevél kelte. Kevés számú jelentkező esetén a tanfolyamra felvételt nyerhetnek az óvónő-, illetve tani- tónőképző intézetek utolsó évfolyamát végző növendékek is. Jelentkezési határidő 1941. március 15. Földmíves iskolát végzett gazdász, hadirokkant, nős, evangélikus vallású, 13 éves önálló gyakorlattal rendelkezik, állást keres október 1-re. Mindenben megbízható. Megkeresések a szegedi evangélikus lelkészi hivatalba küldendők. Pályázati hirdetmény. Az Országos Református Tanáregyesület és az Országos Evangélikus Tanáregyesület közös tankönyvbizottsága pályázatot hirdet a református és evangélikus gimnáziumok és leánygimnáziumok VIII. osztálya számára az új Tanterv szerint készítendő „Bölcsészet” című tankönyvre. Az eltérő tanterv miatt külön tankönyv szerkesztendő a fiúgimnázium és külön tankönyv a leánygimnázium számára. Pályázati határidő: 1941. november hó 30. A pályázat titkos. Jeligés levéllel ellátott pályaművek a jelzett terminusig a Debreceni Református Gimnázium Igazgatóságához adandók be, 5 írógépeit példányban. A pályadíjnyertes mű Debrecen sz. kir. város és a Tiszántúli református egyház- kerület könyvnyomda-vállalatának tulajdonába megy át. A szerzői díj a tankönyv eladási árának 10°/o-a, amit az említett könyvnyomda-vállalat a szei'zőnek a teljes kiadás után a tankönyv megjelenésekor folyósít. — Debrecen, 1941 február hó 25. Dr. Papp Ferenc. — Az előbb felkapaszkodtam az ablakrácsra... kinéztem... És ott künn... nyolc év óta először... láttam egy nőt... S ezt egy karcsú, húszesztendős lánynak mondja, aki egyedül van vele a cellában, teljesen egyedül...! Egy pillanatra megdermedt a vér Matildban. Átborzongott idegein a szörnyűség, ami történhetnék... De a következő pillanatban már, mint valami láthatatlan búvárharang, hullott rája a legmélységesebb nyugalomnak és biztonságnak érzése. Majdnem felkacagott, olyan mulatságosan csendültek vissza fülében a szavak: „Nyolc év óta először láttam egy — nőt”, holott ő, a viruló húszesztendős lány már hetek óta jár ide a cellába! így elfedezni, szemeket igy megtartóztatni, csak az Űr képes! Matild szívéből forró fohászban buzgott fel a hála ezért a csodálatos felövező kegyelemért. 6. Mentés a pokolból. Most gyerünk Matilddal egy másik cellába. Ebben tartják a börtön leghirhedtebb és legveszedelmesebb rabját. — Ennél — magyaráz az igazgató — hasztalan minden jó szó, hasztalan minden ütés. Mint a vadállat, rögtön támad és üt, ha közelébe kerülnek. Cellája majdnem teljesen üres, hogy semmit se használhasson támadó fegyvernek. Ömaga az úgynevezett „nehéz vasban”. A széles nyak- és derékvasat elől, hátul két-két súlyos lánc köti össze. A derékvasról két kurta lánc indul a csuklóvasak felé, hogy a kéz mozgását szűkítsék minél kisebb körre. A lábán hasonlóképpen hatalmas bilincsek rövid lánccal. S ez az ember már másfél éve viseli ezt a borzalmas terhet! Egy pillanatra odaviilantja tekintetét az ajtóra, felméri a belépő Matildot, aztán meglepetten tovább kémlel, jönnek-e még mások is? Látja, hogy nem jönnek, de azért elfordítja fejét. Senkihez semmi köze. Matild megáll mellette s nagy szánalommal nézi a földön heverő embert. Hirtelen kiszól az őrnek: — Hozzon csak egy széket! Az őr bedugja a fejét és tagadólag rázza: — Azt nem lehet, kérem. Rögtön fegyvernek használná.'.. Matild erélyesen rászól: — Legyen szíves, hozza el a széket az én szobámból! Nagy fejcsóválások és dörmögések között érkezik vissza vele. Odaállítja Matild mellé, de a kezét alig akarja levenni róla. Matild komoly szemöldökrándítására aztán kikotródik. Most a fogolyhoz fordul: A fogoly sötét arccal, kelletlenül tápászkodik felfelé. Hát ezért kell a szék, hogy beletelepedjék, mint valami főbíró s maga elé állítsa az alázatos bűnöst? No, várj csak... Elképpedéssel hallja azonban: — Üljön le, szegény ember, erre a székre. Pihenje ki magát kissé. Meglátja, jót tesz. Majd én addig várok. Azt a derűt, ami a sötét arcon egyszerre felragyog, a jóérzésnek azt az önkéntelen sóhajtását, amely felszakad belőle, ahogy rárogyott a székre, sohsem lehet elfelejteni! Egyszerre megtörik a jég. Matild nyugodtan beszélhet, figyelmes fülek hallgatják. — Nézze, ott azt a lyukat! Tudja, hogy került oda? Én csináltam. Mindjárt megmondom, hogyan. Azelőtt ácsmunkát végeztem a cellában s egy nap agyon akartam csapni az őrt. Mikor belépett, megcéloztam fejét az ácsfejszével, de a fejsze kiröpült nyeléből s egyenesen neki a falnak. Nézze azt a derék kis mélyedést! — húzódik vigvorra a szája. — Nyakig kettéhasad a feje, ha eltalálom. Nyakig! Szinte kéjeleg képzelete véres munkájában s vércseszeme közben élesen figyeli Matild arcát. Majd hirtelen rákiált: — Maga gyerek! Hogy jut ilyen gondolatra, hogy csak úgy egyszerűen besétál közénk, banditák közé? Nem tudja, hogy én vagyok a leghirhedtebb gonosztevő egész Kakolában? Vagyis a leggonoszabb ember egész Finnországban? Mondja, nem fél? Matild mosolyogva rázza a fejét: — Egyáltalán nem. Nagyon jól tudom, kicsoda maga, de azt is éppen olyan jól tudom, hogy nekem nem akar rosszat. Egyébként pedig velem az Isten, megvéd Ö minden rossztól, nincs okom félelemre. — Szóval maga afféle Krisztus követő... (Folytatjuk.) 8
