Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-03-22 / 12. szám
12. szárp EVANGÉLIKUS ÉLET 91. oldal VII. nyereség + Eltérés a semlegestől veszteség — Ev a vőlegényeknél szám a menyasz- szonyoknól összesen 0/o szám O/ü szám O/o 1932 —153-21.2 —11 —1.6 —164 —22-8 1933 —153 —20.8 —15 —2.0 —168 —228 1934 —150 18.5 —10 —1.2 —'160-19.7 1935 —156 —17.5 •-(-22 +2.5-134-15.0 Láthajtó azonban a fenti táblából, hogy a kedvező fejlődés a vőlegényeknél is kétségtelen. Reméljük, hogy a javulás az 1936. évben is folytatódni fog. Bakos Laszdo. Az első keresztyének élete. Nem szívesen veszek tollat a kezembe, mert könnyen úgy tűnhet fel a dolog, mintha túlságosan érzékeny volnék. De a fenti cím alatt az Evangélikus Élet 10. számában cikk jelent meg, mely az £gyik tankönyvről és annak szerzőjéről oly hangnemben szól, hogy válaszolnom kell rá, nehogy hallgatásomat félremagyarázhassák. A cikk írója a kifogásolt történeti szakasz és könyv íróját nem nevezi ugyan meg, de a jelzésekből kitűnik és a vallástanárok tudják, hogy itt az én, a középiskolák III. osztálya számára írt könyvemről van szó. A cikkíró rosszalja, hogy a könyv 2. fejezetében levő, az első keresztyének életéről szóló részben »hitről, lélekről egy szót sem találunk« és emiatt nemcsak e szakaszt, de az egész • könyvet, annak íróját és általában az egész régi vallástanítást megítéli, elítéli. A cikkíró, aki a hit szóval ugyanebben a cikkben egyenlő értékűnek tekinti a »lélek vagy Lélek« kifejezéseket, egy kis jóakarattal ebben a kifogásolt szakaszban is megtalálta volna a hitet, ha nem is betű, de lélek és értelem szerint. Már maga a cím is mit mond? Keresztyének élete. Kik a keresztyének, ha nem a Krisztusban hívők? De már a könyv címe is: egyháztörténet, nem jelent mást, mint a Krisztusban hívők történetét. Nincs szükség a hit szó folytonos emlegetésére. A megelőző 1. fejezet beszéli el az első pünkösd, a Lélek történetét és hogy az apostolok mikép hirdették az evangéliumot és alapítottak gyülekezeteket. Az előző tanév utolsó óráiban tanulták az ifjak az első pünkösd részletesebb történetét, mely már kifejezetten megmondotta, hogy »akik hittek a Krisztusban, azokat ...felvették a Krisztus híveinek gyülekezetébe, a keresztyén egyházba.« A kifogásolt szakasz szól kegyeséletü lelki tanítókról. Kik a kegyes életűek, ha nem a vallásos, hívő emberek?. És a lelki tanítók miről tanítottak, ha nem a lélekről, amely a cikkíró szerint is hitet jelent? Mindezek, tudom, kicsinyes dolgok, de kicsinyesek a cikkíró kifogásai is; nagyok azonban, súlyosak, bántok és sértők az azokból levont következtetései. Különösnek találom, hogy a bíráló író a hit szót ott keresi, ahol betű szerint nincs, ahol pedig megtalálná, ott nem akarja meglátni. írásából látom, hogy vallástanítással is foglalkozik, mert, mint ilyen »döbbent« rá a kifogásolt történetre. Talán eljutott a 7-ik fejezetig is. Ott megtalálhatta volna betű szerint is, amit annyira keres. Egyik hitvallási irat fötartal- mát ekkép idézi a kifogásolt könyv: »Aki üdvözölni akar, annak mindenek előtt igaz keresztyén hittel kell bírnia.. • Igaz keresztyén hit pedig az, stb.« Vagy, ha tovább is olvasta volna ugyanezt a könyvet, megtalálta volna a 15-ik fejezetében a Luther életében oly nevezetes esemény leírását, mikor egy öreg szerzetes a Hiszekegy e szavaira figyelmeztette: hiszem a bűnök bocsánatát. Még ugyanebből a lebírált könyvből csak egy helyet idézek (IX. kiadás, 70. oldal) a könyv és szerzője jellemzésére a szóbanlevő kérdés tekintetében. A reformáció áldásairól ekkép szól a könyv: »Az első keresztyének igaz hite és istenfélő, erkölcsös tiszta élete újra feléledt a hívekben. Krisztus ismét elfoglalta az öt megillető főhelyet a keresztyének hitében. Az 0 személye lett a hitélet központja. És az evangéliumi hit a szeretet sokféle müveiben és intézményeiben élő hitnek bizonyult.« Lehet-e az ilyen tartalmú könyv írójáról az igazság teljes megtagadása nélkül azt állítani, hogy »mintha hitiszonyban szenvedett volna és kizárólag a felvilágosodáskori morállá desztillált keresztyénség eszméje vezette volna a szerző tollát.« Ismerem nagyjában cikkírónak álláspontját a hitről. A hitről szóló keresztyén tanítás nem új dolog, megvan az a mi egyházunkban a reformáció kezdete óta. Egész vallástanításunk ezen alapszik. Folyton tanítjuk és hirdetjük az evangéliumi egyházak két fő hitelvét: a hit által való megigazulást, az anyagi elvet és az alaki elvet, mely szerint hitünk egyedüli forrása a Szentírás. Azt is tudjuk, hogy mi lutheri evangélikusok főkép az elsőt hangsúlyozzuk, míg a reformátusok inkább a másodikat. Ha a cikkíró 'könyveimet és azt hiszem, más használatban levő könyveket is, gondosan átolvasná, ezeket a hit- elveket, tehát a hitről szóló tanítást is a maga helyén mindenütt megtalálná, ha nem is betű, de értelem és szellem szerint. Cikkíró csak azt a reformot kezdte, hogy hitnézete alapján fölényesen ítélkezik elevenek és holtak felett, még pedig oly módszerrel, hogy ahol akarja, ott meglátja a hitet, ahol pedig nem akarja, ott nem találja meg. Példát is mondok. Cikkíró régebben Noé és az özönvíz történetéről is írt. Rosszallotta ennek a történetnek a tankönyvben levő előadását, mert abban sem találta meg a hit szót, pedig a Zsidókhoz írt levél szerint Noé hitből lett az igazság örökösévé. Nem tudom biztosan, az én könyvemről van-e itt szó vagy másról, de mivel az én idevágó könyvemben sincs meg a jelzett helyen a hit kifejezés, joggal említhetem meg ezt az esetet. A Noé történetében a szövegben olvasható, hogy »Noé kegyelmet nyert az Úrtól, mert istenfélő volt.« Miért kell ott még külön a hit szót keresni, mikor meg van helyette a vele egyértelmű istenfélelem. Az én könyvemben még a történet tartalmának jelzésére szó van a jók jutalmáról és hogy akik az Urat várják, örökségül bírják a földet. Azzal az elmeéllel, mellyel cikkíró a lélek vagy "Lélek szavakat egyértelműeknek vette a hittel, bátran a jó, az Urat váró, istenfélő szókat is egyértelműeknek tekinthette volna a kifejezéssel. A hegyibeszéd kilenc boldogról szól, de szó- szerint a hívő ott sincs megemlítve, sőt az egész hegyibeszédben, Szentkönyvünk e legtartalmasabb szakaszában, Máté 5., 6., 7- részében, a hit szó egyetlen egyszer se fordul elő, s az Újszövetségben egymás után több részt is végig lehet olvasni, anélkül, hogy a hiszek vagy hit szót megtalálnánk bennök, és mégis, kinek jutna eszébe, hogy kétségbe vonja, hogy mindezek a szakaszok minden sorukban a legtisztább s legmélyebb hitről tesznek bizonyságot. A betű megöl, a lélek az, amely megelevenít. A cikkíró nemcsak a könyvről, de a szerzőjéről is ítélkezik. Ha meg akarta tudni, hogy az egy*- háztörténet írója mikép vélekedik a hitről, azt alaposabban hittanából ismerhette volna meg, ha már az első keresztyének életének ismertetésében nem találta meg ez életnek magától értetődő forrását, a keresztyén hitet. A hit fogalmát sokfélekép értel.- mezik. A Zsidókhoz írt levél azt mondja: A hit az olyan dolgok valósága, amelyeket reményiünk és amely dolgok nem láttatnak, azoknak bizonyos mutatója. Ez azonban nagyon is misztikus meghatározás. Szeretnénk világosabban is tudni, hogy mi a hit. Gyakran egyoldalúan fogják fel és csak érzelemnek tartják, melyet tehát tanítani nem is lehet. Ismerjük Pál apostol tanítását a sola fide-ről.
