Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-03-15 / 11. szám
86. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 11. szám — akármilyen hihetetlenül hangzik is — láttam már lelkészt, aki Luther-kabát. gallérja fölé kihajtotta »apacs« inge puha, széles gallérját. A táblácskákat is nagyon kiszolgáltatjuk a szeretettel »stikkelgető« papnéi kezek és Ízlések önkényének. Annak is meg lehet, sőt meg is kell szabni az alakját, nagyságát és viselési módját. Örömmel értesülünk, hogy a lelkészegyesület a jeles evangélikus festőművészre, a hivatott Glatz Oszkárra bízta a Luther-kabát fejlődésének, kialakulásának tanulmányozását, de sokkal fontosabb, hogy egyöntetű és rendes, mint hogy történethű és szeszélyes önkény szerint variálódó Luther-kabát sorozatokat lássunk. A ruházkodás másik viszonylatának megvizsgálása elsősorban a lelkészegyesületekre tartozik. Hogyan öltözzék az evangélikus lelkész akkor, amikor nem mint li- turgus, hanem mint lelkipásztor, vagy mint egyszerű magánember áll előttünk? Ennek a kérdésnek a megoldása is egy szörnyű dzsungel kiirtását jelentené. Nem azért, mintha egy lelkésznek olyan sokféle ruhára volna szüksége, hanem azért, mivel most a lelkészek a legnagyobb tájékozatlanságban élnek afelől, hogy hogyan és miképp öltözzenek fel hivatásuknak megfelelő módon? Az egyik sok szabadságot vesz magának ezen a területen, a másik talán egy kicsit túlzó rigorizmussal kezeli az ügyet. így aztán előáll a mai helyzet, hogy két lelkészt nem lehet egyformán öltözve látni, s ha igen, csak véletlenül. Ennek a kérdésnek is nagyon sok oldala van. Sok szempontból lehet ítéletet mondani felette. A legbiztosabban jelentkező vélemény ezzel ka peso! atban az lesz, hogy hát ez már igazán egyéni Ízlés dolga és a korlátozás a szabadság korlátozását jelentiNos igen. Bizonyos, hogy egyéni szabadságunkat kurtítaná meg az egyöntetűség kialakítása, de valljuk be őszintén, hogy nincs sok sajnálni való a sok rendetlenséget szülő szabadságon, mely a szabadosság közeli rokona. Ne féltsük a szabadságunkat. Mert a szabadság ilyen dolgokban nagyon furcsa helyzetet teremthet. Gondoljunk csak végig a magunk során. Nem úgy, ahogy egy kerületi, vagy egyetemes gyűlésen megjelenünk, hanem ahogy otthon munkánkat végezzük, vagy társaságban forgunk. Bár hiszen még a gyűlések tarkaságán is érdemes szemeinket végigjáratni. Itt egy »ferenejózsef« magas mellénnyel, ott egy »ferenejózsef« rendes fazónos mellénnyel (a szakkifejezésekben való tévedésekért bocsánatot kérek). Emitt egy fekete ferenejózsef, amott egy szürke ferenejózsef. Ugyanígy variálnának a zsakettek, nemkülönben a zakók is. De így gyűléseken legalább meg van a színekben az egység, mert a fekete mellett legfeljebb szürkét, abból is sötétet látunk. De otthon, a hivatalban, vagy a társaságban a lehető legkúszább össze-yi-szaságban alakult egyéni ízlések és szabadságjogoké torzszüleményeivel vagyunk kénytelenek találkozni. Tudom, hogy senki sem akarja hivatását ruházatával megcsúfolni, de az ízlések különbözők és így a fehér magas mellénytől kezdve a legdivatosabb szmokingig minden fajta ruhát megtalálunk a lelkészi ruhatárakban. Nem lehet az a célunk, hogy »csuhába« szorítsuk magunkat. De mindenesetre fontosabb, mint gondolnánk, a ruházat kérdésének egyöntetű rendezése, legalább nagy elvi szempontok szerint. Egy új lelkészi ruhának a megtervezése és bevezetése túlnő reménységünk keretein. (Valamikor teológus korunkban megterveztünk egy komoly és célszerű, magyar stílusban előállított papi ruhát, de akkor nagyon kevés volt hozzá a pénzünk. Egy páran megcsináltatták azért és arról láttuk, hogy bizony nagyon szép ruha lenne abból a lelkészi kar számára általánosan is.) De nem is; erről van szó. Csak irányító utasításokat várunk*. Pl. Magas mellényben járjunk-e, vagy maradjunk meg a nyitott mellénynél és nyakkendőnél ? Melyik ruhaforma felel meg a hivatásunkkal együttjáró komolyságnak? Milyen színben csináltassuk azt? És így tovább. Talán egy kicsit nevetséges ezzel a kérdéssel komolyan foglalkozni, de, ha elgondolkozunk felette, máskép ítéljük meg annak a fontosságát. Bizonyos, hogy a ruházat egyöntetűségének a kérdése — akár a liturgikus, akár a polgári ruhaformát tekintsük — megérdemli, hogy foglalkozzunk vele, mert a rendezéssel megszüntethetnénk azt a sok ízléstelenséget, amely nincs a lelkészi tekintély előnyére és sok lelkész számára megkönnyítené, ha nem is a beszerzés, de mindenesetre a ruha mikénti elkészíttetésének gondját. A kérdést tisztelettel a MELE. Elnökségének a figyelmébe ajánlom. < R u 11 k a y-M i k 1 i á n Géza. Figyelő. Magyarország hercegprímása március elsején a győri Katolikus Körben előadást tartott, amelyben a katolikus ember katolikus jellegének feltételeivel és követeléseivel foglalkozott. Nem akarunk ez alkalommal csodálkozó megjegyzést tenni arra a kijelentésre, hogy »mi nem keresztyének, mi katolikusok vagyunk«, ámbár ez igen nagy újítást jelent azzal az eddigi használattal szemben, hogy »mi katolikus keresztyének vagyunk.« De lehetetlen csodálkozó megjegyzés nélkül hagyni ennek a beszédnek ezt a mondatát: »katolikusnak kell lenni úgy, hogy minden körülmények között megtartjuk az isteni, az egyházi és az ezekkel nem ellenkező világi törvényeket.« Úgy érezzük, hogy ez a kijelentés nem elég világos és éppen azokat hozza zavarba, akikhez intézve volt. Gondolkozóba kell esni a jó katolikusnak, hogy melyek azok a világi tör
