Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-03-08 / 10. szám
76. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 10 szám nek, a vele egykorú] német költőnek leíró költeményeit is élvezettel olvassa, s Mathisson, valamint Gess- nernek, a német pásztorköltemények, idillek költőjének költészete volt Horatius mellett legnagyobb hatással fejlődő tehetségére.- Már ekkor kezdett irogatni, de mint afféle magábazárkózott lélek, senkinek nem vallotta be, hogy a Miúzsa csókja illette homlokát. A fiatal földesúr meg is nősült: elvette Dukai Takáts Erzsébetet. A név irodalmi körök előtt ismert, Erzsébetnek húga, Judit volt az egyik első magyar költőnö. »Ami feleségemet illeti, középszerű mindenben — Írja Berzsenyi — -'14 éves korában vettem el, együgyüségben találtam], s abból fel sem szabadítottam.« Az egyszerű feleség csak a háztartással, családjával törődik. A férj irogat, de véka alá rejti szelleme kincseit. Sömjénben él birtokán; s a szomszédos Nemes- dömölk evangélikus lelkésze, Kiss János sokszor járt át hozzá. A hat évvel idősebb lelkészhez bizalmasabb lett Berzsenyi, mint más kortársához. Ez a jóbarát megnyitotta a zárkózott Berzsenyi szívét. Hosszas vívódás után bevallotta neki, »hogy egy idő óta versírással bíbelődik», át is adja neki verseit, nézze át őket s kéri, mondjon véleményt: »mehet-e valamire.« Kiss felismeri értékét, s elküldi verseit az akkori idők irodalmi vezérének, a református Kazinczy Ferencnek. Ajánló sorai így hangzanak: »Ez a szépreménységü költő.. • ítéletedet kéri általam, s nagy jót téssz vele, s reményiem, a lite- raturával is, ha hibáit kíméléssel, s szépségeit dicsérettel fogod felfedezni.« Kazinczy a tőle megszokott rajongással felel s ítél: »íme midőn azon kesergek, hogy az a szent láng, mely már csak kevesek szívében tápláltatik, közelít elalvása felé, egy dicső lángot látok fellobbanni véletlenül.« Természetes, hogy ilyen elismerés lelkesíti a költőt, önérzetet csepegtet leikébe, s az is természetes, hogy majdan egy szigorúbb, esetleg nem is egészen igazságos kritika annyira elkeseríti. , >r. De Kazinczy elismerése nem jelenti azt, hogy Berzsenyi versei társaságának körén, keveseken kívül máshol is ismertekké lesznek. A most már niklai földesúr 1803-ban átadja verseit Kiss János barátjának, hogy tegyen velük, amit akar. Jellemző' a magyar viszonyokra, hogy tíz év kellett, míg nyomtatásban megjelenhettek: Kazinczy lelkes nyilatkozata után tíz év telt el, a költő 37 éves, mikor versei megjelennek. Nehézségek gördültek útjába; végre megvolt a cenzori engedély, mely minden változtatás nélkül megengedte a versek kinyomatását, de akkor a devalváció jött, mely a kiadáshoz szükséges pénzt semmisítette meg; lelkes katolikus kispapok teszik a kiadást lehetővé s fáj a földesurnak, hogy ezt el kell fogadnia, bár megbecsülést jelent számára és megtiszteltetést, hogy így történik. A megjelent verseket Sopron, Győr körei olvassák, a dunántúli magyarok lelkesednek érte, mindez azonban Berzsenyi nyomott hangulatát nem változtatja meg; kerüli a társaságot, kedélybeteg, mélebús lesz. »Meggyőzhe- tetlen hidegség s munkátlanság fog el napról-napra, s mindazon ösztönök, melyek valaha lelkemet izgatták, lassanként kialusznak. Érzem, hogy mind magamnak, mind az emberiségnek meghaltam.« Szomorú nyilatkozat egy életének delén levő férfiútól! Nehezen alkot, »jó verset írni nagy munkát, nagy erőlködést kíván« mondja. Gondoljunk csak Petőfire, Goethere, kik pillanat alatt alkotják klasszikus szépségű és értékű költészetük kincseit! Némi vigaszt nyújt gróf Festetics Györggyel való ismeretsége, kitől meghívást kap a keszthelyi Helikonra. Ezen a költői versenyen megjelenik 1817-ben, találkozik ott az ünnepelt Kisfaludy Sándorral, Himfyvel, Pálóczi Horváth Ádámmal, Dukál Takáts Judittal. Festetics hajdonfövel megy elébe, annyira megtiszteli vendégét. Erről ilyen lelkes sorokban emlékezik meg költőnk: »Midőn egy oly ember, akinek jövedelme a három millió körül van, egy ilyen ünnepre 30.000-et költ, semmi; de nem semmj az, amidőn az ősz Festetics a szegény Berzsenyinek az utcára kalap nélkül elébe szalad. Minden cselekedet becsének az idő és hely az igaz mértéke. Egy oly népnél, ahol a nagyok az anyanyelvet cigány-nyelvnek nevezik, s a magyar írónak nem is köszönnek, s a legjobb poétát legfeljebb jokulátor- nak (bohócnak) nevezik, Festetics nagy ember, vagy ami még több: jó ember.« Valóban nagy megtiszteltetés abban az időben, mikor Haydn, Schubert az Eszterházyak udvarában afféle jobb cselédeknek számítanak, amikor a gőgös mágnások alig állnak olyan szórakoztató emberekkel szóba, mint amilyeneknek a költőket, zenészeket, művészeket tekintik. S ha a helikoni ünnep Berzsenyi önérzetét emelte, annál keservesebb és fájdalmasabb volt számára Kölcsey Ferenc bírálata, mely ugyanebben az évben történt. Igazságtalannak érzi az akkoriban szokatlan kritikát, s mivel Kazinczy nem védi őt meg, úgy véli, Kazinczy is részes az ellene intézett támadásban; elszakad felfedezőjétől, barátjától. Esztétikai tanulmányokba mélyed, hogy szakszerűen megfelelhessen ellenfeleinek. Döbrentey Gáborhoz, Kazinczy- nak, a széphalmi mesternek ellenfeléhez fordul, ki füti haragját az ifjú költői nemzedék és atyai vezére ellen. Nem tesz ezzel Döbrentey jó szolgálatot a sértett költőnek, irodalmunknak sem. (Folytatjuk.) Dr. Bánkúit] Dezső. IGAZI BOLDOGSÁG. Boldog csuk az lehet, akinek életét Nem. arany, nem ezüst, nem anyagi jólét, Hanem a szeretet hinti be fény-úrral, Gyémántnál ragyogóbb, tündöklöbb sugárral. Boldog csak az lehet, akinek a lelke Nyugalmát mindenkor Istenében lelte; Aki harcban, vészben Ura mellett megáll Mint meg in gsith at lan, rendíthetlen kószál. Boldog csak az lehet, aki tudja, érzi, Hogyha színét bu, baj, szúró tövis vérzi: Van, aki bíztatja; van, aki gyógyítja; Van, aki rossz sorsát könnyebbre fordítja. Boldog csak az lehet, akinek a hitét Szélvészek', viharok sohsem téphetik szét, Sírásban, örömben: Istenét imádja, Aki őt örökké boldogítja, áldja. Boldog csak az lehet, aki nem feledte, Hogy Isten őrködik örökké felette; Hogy akárhová lép, akármerre indul: Ö vezérli síron innen és síron túl. Kovács Andor. Figyelő. Érdekes, hogy Dr. Raffay Sándor püspök »Treuga Dei« című vezércikke, mely a Pesti Hirlapban jelent meg, a katolikus egyházi sajtóban milyen nagy tartózkodásra talált. Hiába böngésszük sorra a nagyszámú katolikus egyházi lapokat, egyáltalán nem találunk hozzászólást Raffay Sándor nyílt, őszinte vezércikkéhez. Az egyedüli »Emericana« tesz, említést a cikkről folyó évi februári számában, de ez a hozzászólás is egyoldalú, ugyanis kizárólag a hercegprímás dicsőítésére szorítkozik, de a cikk mélyebb tartalmi kiaknázására már nem vállalkozik. Az új köntösben megjelenő Magyar Kultúra szerkesztői közlemények rovatában ezt ol-
