Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-03-01 / 9. szám
68 oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 9. szám A katona veszélyekkel teljes háborús munkája azonban Isten segítsége nélkül nem lehet teljes. Az istenbizalommal együtt ezt a segítséget kérjük és várjuk Istentől. A bizalom azonban csak az erőset, az előrelátót, a derék, bátor és vállalkozószellemű katonát segíti és oltalmazza, a gyengét, a készületlent, a gyávát ellenben cserben hagyja. Ugyan hogy fog velünk szemben Isten eljárni, kik ezt a segítséget inkább az »idegenétől, mint tőle várjuk?! Hiszen nálunk valóságos idegen-imádat folyik- Az ő kedvükért még ősi hagyományainkat, erkölcseinket, öltözetünket, jó szokásainkat, irodalmunkat és művészetünket is elhagyjuk, vagy kiforgatni engedjük. Vájjon nem önbizalmunk és önérzetünk hiányára vall mindez? Micsoda más önbizalom és önérzet hevített bennünket az ellenség előtt! De meg is segített az Isten és csak akkor hagyott el, mikor az istentagadás hatalma lett úrrá felettünk. Bizony mondom, hogy az ügyefogyotL megsegítése az érdektelen idegen részéről nagyobb csoda, mint szívünkben önbizalommal és önérzettel, a küzdenitudás készségével és képességével Isten oltalmának esdeklése. Végül a katonának még istenfélelemre is szüksége van. Mikor Xenophon a kunaxai szerencsétlen csata után a 10,000 görögöt a négyezer kilométer hosszú visszavonulási vonalon hazavezette, megállapította, hogy a csatában az istenektől leginkább azok félnek, akik aiz emberektől legkevésbbé tartanak. Ez pedig ugyanaz, amit a Biblia magvasan a következőképen fejez ki: »Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk ?« Az istenfélelmet alázatos szívével árulja el a katona. Mikor pedig olcsó az emberi élet* sokszor láttam ilyen szívvel könyörögni a még különben hitetlent is az Élet és Halál Utrához. Háboirú után életünket közvetlen veszedelem nem fenyegetvén, szívünknek istenfélelemmel telítését szükségesnek sem tartjuk. A »mindenható« tudomány elbizakodottá teszi az embert., mint ilyen, tehát feleslegesnek tartja azt. Most pedig nézzünk körül és gondolkozzunk kissé. Az úgynevezett pacifisták és an- timilitaristák mindig csak a háború árnyoldalát látják meg. Kérdezem tőlük, nem láttak-e mást is ott? Az a benyomásom, hogy künn sem voltak, különben nem élnének úgy, mint akik Rip van Winkle módjára a háborút át- aludták. nagy-megyeri Nagy Károly, ny. altábornagy. Amint minden hivatásban, úgy különösen a lelkésznél a merész nyelv súlyos hiba. Meg kell gondolnia, hogy milyen színtéren jár: bírája az Isten, nézőközönsége az angyalok, hallgatói a gyöngék, akiknek a lelkét oly könnyű megsérteni. Luther. G. B. Shaw és a protestantizmus. A »Szent Johanna« című színmüvet láttam a múlt héten. Egyike azon daraboknak, amit most Pesten »látni kell és illik«. Valóban nagyszabású az a darab, amelyben olyan erők fognak össze, mint G. B. Shaw, a világ minden színpadán jól ismeri maróan gúnyos író és a Reinhardt által felfedezett Bulla Elma. De most nem magát a darabot akarom boncolni, hanem egy nagy tévedésre akarok rámutatni, amit az egyik leghatásosabb jelenetben hallottam. Johanna az angolok fogságába kerül, akik már régen elkeseredett és tehetetlen didivel vártak a pillanatra, hogy foglyul ejtsék. A Szüzet hat héten át vallatják és végül is vádat emelnek ellene és »eretnekség bűne» címen az inkvizíció elé idézik. Francia és angol /lapokból áll a bíróság, akiken mintha az látszana, hogy a hatalmukat féltik ettől az igénytelen lánytól. Hogyne féltenék, hiszen nem akarja magód alávetni a papoknak, hanem csak Istent ismeri el egyedül Urának és Parancsolójóinak. Egyedül csak az isteni szózatnak engedelmeskedik, melyet a harangok elhaló bugásában és a rét csendjében hallott. Nem hisz az egyház papjainak, akik ördögi sugallatnak, a gonosz játékának minősítették a szózatokat, hiszen nem az ö közvetítésükkel történt. Már pedig abban az időben szörnyű bűn volt, ha valaki egyenesen Hozzál fordult panaszéival és közvetlenül Tőle vett parancsot, az egyház tudta és közvetítése nélkül. Elhangzott az eretnekség vádja Johanna ellen és az egyik magasrangu francia pap megbotránkozva kiált fel: »Mi más ez, mint protestantizmus!?« Az inkvizíció valamennyi tagja megbotránkozva és elrémülve ugrott fel helyéröl ps tárgyalta »a szörnyű bűnt, a protestantizmust«. Pedig felesleges volt minden aggodalom, még nem kísértette a protestantizmus réme a kát. egyházat, hiszen Luther még nem is élt ebben a korban. Két eset van tehát. Az első az, hogy vaskos tévedés■ A speyeri birodalmi gyűlésen, 1529-ben összegyűlt német rendek tiltakoztak, protestáltak a vallásgyakorlat betiltása ellen. Ettől az időtől fogva használatos a protestáns és protestantizmus elnevezés. Az orleansi szüzet pedig 1431-ben égették meg Ron- enban. Tehát képtelenség és anakronizmus öt protestantizmussal vádolni, mikor az csak két év hijján kerek száz év múlva fog megjelenni. Bármennyire is nagy volt a rémület és felháborodás Johanna eltévelyedésén, még ijedtükben sem használhattak olyan kifejezést, ami az ö korukban tu- lajdcnképen még semmit sem jelentett. A második eset az, hogy Shaw szándékosan és fölényes gúny cl adásból rémítgeti az inkvizíció törvényszékét a * majdan megjelenő protestantizmussal. Néhány bírálója így is fogja fel azt. De ez ' esetben sem felesleges a színdarab protestáns hallgatóinak a figyelmét felhívni erre. Egy malomban őriünk. (Válasz V. Z.-nek a »Nem hagyhatom szó nélkül« III. megjegyzésére CL. Evangélikus Élet 7- sz ) V'. Z. kifogásait elolvastam. Mikor az utolsó mondathoz értem, így szóltam magamban: V. Z.-vel egy malomban őriünk. Azt írja V. Z.: »A meglévő lapokat kell megerősíteni, melyek szükség esetén ingyen példány s röpirat melléklet kibocsátásával — külön költség nélkül is szolgálhatják a Gyámintézet nemes törekvéseit.«
