Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-02-16 / 7. szám
56. oldal ?. szám EVANGÉLIKUS ÉLET Az ünnepély után a vásárhelyi nőegylet teával vendégelte ipeg a szereplőket és a szegedi egyház küldöttségét, akik magukkal vitték gyülekezetükbe a vásárhelyi hívek szeretetét és azt az érzését, hogy a két egyház régi kapcsolatainak felújításával és ki- mélyítésével Istennek tetsző jó munkát végeztek. — „Isten felé“ című prédikációs könyvemet 5 P. 50 fill leszállított áron tudnám szállítani mindazoknak, akik a fenti összeget címemre elküldik. Paulik János nyíregyházi ev. lelkész. — A budapesti evang. leánygimnázium január 17-én szülői értekezletet tartott, melyen nagyszámé szülő jelent meg. Dr. Siftár Kamilla iskolaorvos az egészséges életről adott elő, majd Ruzicska László tanár beszámolt az iskolának kőszegi gyermeknya- raltatásáról, s vetített képekben mutatta be ennek helyét, környékét és eseményeit. Egyúttal bejelentette az iskola, hogy e nyáron megismétli e nyaraltatást. A szülők hálával fogadták a beszámolót, s nagy lelkesedéssel üdvözölték az újabb nyaraltaáts gondolatát. Legközelebb részletes tájékoztató jelenik meg, melyet az iskola minden érdeklődőnek készséggel megküld. Részt vehetnek a leánygimnázium tanulói s más hasonló iskolába járó, 10—18 éves egészséges tanulóleányok. A havi költség 100 P. Az elhelyezés a kőszegi leánynevelő intézetben történik a legmegfelelőbb helyen és környezetben. — „\ nagy reformátor* címmel Szabó József győri leikész, a Harangszó szerkesztője Luther népies életrajzát írta meg s a győri egyházmegye belmissziói szövetsége kiadásában útra bocsátotta. Lapunk előző számban már méltattuk a könyv értékét és jelentőségét. Ebből a könyvből mindenki igazán meg1- ismerheti a nagy reformátort. Különösen kiemelkedik a mindvégig érdekesen és könnyen megírt könyvből a 4. fejezet, mely a Luthert és reformátori munkáját ért különböző vádakkal foglalkozik. A 96 oldalas, szép kiállítású könyv, mely 28 képet is tartalmaz, 40 fillérért kapható. Tíz példányon felüli rendelésnél tC",o engedmény. Ára bélyegben is beküldhető a HarangsZó szerkesztőségébe, Győr. — Jelentések az imahétröl. A folyó évben sokkal több helyen tartották meg az egyetemes imahetet, mint az előző években, amint azt sok jel tanúsítja. A jelentések azonban még csak igen gyér számban érkeztek be. A magyar bizottság arra kéri tehát mindazokat, akik az egyetemes imahetet megtartották, hogy a szétküldött világszövetségi felhívásban előírt összefoglaló jelentést szíveskedjenek mielőbb beküldeni a mozgalom titkárához, (dr. vitéz Usia Sánaor máv. igazgatósági főorvos, Budapest, VI., Andrássypút 83. fszt- 2.). A (perselypénzéket dr. Somogyi Imre lelkipásztorhoz (Budapest, VII., Amerikai-út 33.) kell beküldeni, postatakarékpénztári csekkszám: 26704. — Pályázat. A pestmegyei ág. h- ev. felső egy,- házrr.egye elnöksége pályázatot hirdet a nagytarcsai missziói egyház lelkészi állására. Fizetése: 1. Természetbeni lakás. 2. Készpénz: évi 2400 pengő- 3. Hat (6) hold föld haszonélvezete. 4. Iroda fűtése és világítása. 5. Irodai és úti átalány- 6. Stóla. Szolgálati nyelv magyar és tót. A szabályszerűen felszerelt kérvények f. évi február 20-ig a főesperesi hivatalhoz, Aszódra küldendők. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. 'A győri ág. h. ev- egyházmegye elnöksége pár lyázatot hirdet a bezi-enesei egyházközség magyar nyelvű lelkészi állására. Díjlevélbeli illetmények: lakás udvarral, kerttel és melléképülettel; 146 P. 16 fill, készpénz; 2.342 kg- búza; 2.169 kg. rozs; 528 kg. árpa; 576 kg. kukorica; hat öl keményfa házhoz szállí va; hivatalos fuvarok; 19 kát. hold 1380 négyszögöl szántó; 851 négyszögöl rét; stólák. Kellően felszerelt kérvények 1936. március 2-ig bezárólag az esperes! hivatalhoz, Lébény, Moson m. küldendők. Juliamajor és Lébény, 1936. február 3. Szalaiy István Németh Károly egyhm. felügyelő. esperesPÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. Az arad-békési ág. hitv. ev- egyházmegye elnöksége pályázatot hirdet a gerendási egyházközség lelkészi állására. A lelkészi szolgálat nyelve tót és magyar. Az állás javadalma: szabad lakás, mely az egyház által tatarozandó és tisztán tartandó. All pedig e lakás); 3 szoba, iroda, nagy veranda, elő-1 szoba, konyha, éléskamra és a szükséges melléképületekből, négyszáz négyszögöles kertből. 8000 azaz nyolcszáz arankorona (928 pengő) havi részletekben az egyház pénztárából előre fizetve, 50 aranykorona (58 pengő) stóla megváltás az egyházi pénztár által fizetve. Állami kongrua (800 pengő). Kellően felszerelt kérvények 1936. március elsejéig bezárólag alulírott espereshez küldendők. Békéscsaba, 1936. február 10. Dr. Krayzp.il Miklós Dr- Szeberényi Lajos Zsegvhm. felügyelő. esperesHOGYAN TÁMOGASSUK AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLETEK JÓLÉTI EGYESÜLETÉT?! Evangélikus ember családjáról a »Jóléti Egyesület« útján gondoskodik. Egyházi érdek is a »Jóléti Egyesület« felkarolása. Hívja fel mindenki a hittestvérek figyelmét a Jóléti Egyesületre. A Jóléti Egye* sülét mindenfajta biztosítást felvesz, — temetkezési, élet, nyugdíj, baleset, tűz, betörés, gyár szavatosság, autó, szállítmány, jég, eső és betegbiztosításokat. A Jóléti Egyesület 1936. évi programmja: gondoskodás a gyermekről! — Felvilágosítással és tájékoztatással szolgál az egyesület központja: Budapest, IV., Hajó-utca 8—10. (Evangélikus bérház). Telefon: 36-3-32, valamint a kerületi fiókok: Miskolc, Debrecen, Szolnok, Békéscsaba, Szeged, Pécs, Székesfehérvár, Győr, Szombathely. Minden egyházközségben megbízottai vannak az egyesületnek. UJ LEXIKONOK! 6 kötetes »Uj Lexikon«. Az 1. kötet most jelent meg. Egy-egy kötet P. 15.— »Révai Kis Lexikon« egy kötetben. Előfizetési ára P 12.—. Havi részletfizetésre is kaphatók. S C H O L T Z Testvérek könyvkereskedésében. Budapest, IX., Ferenc-krt 19—21. Ismertető füzettel kívánatra készséggel szolgálunk. SZLEZÁK LÁSZLÓ Magyarország aranykoszorús mestere harang- és ércöntöde, harang felszerelés- és haranglábgyár, Budapest, VI., Petneházy-utca 78. szám. 8 aranyéremmel és 4 díszoklevéllel kitüntetve' RIEGER OTTO ORGONAGYÁRA Budapest, X., Szigligeti-utca 29. szám. (Rákosfalva). Uj orgonák, valamint homlokzatsípok szállítását és orgonajavításokat mérsékelt árban szakszerű és művészi kivitelben vállal. Nálunk már kevés pénzért vehet arany ékszert, ezüst tárgyakat és pontos órát. Jöjjön választani. SZIGETI NÁNDOR és FIA ékszerész, Budapest, IV., Kecskeméti-utca 9 szám. Alapítva: 1867. Fébé Evangélikus Diakonissza Anyaházi Nyomda, Budapest, VII., Damjanich-u. 28-b- — F.: Farkas L*