Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-02-16 / 7. szám
7. szám IV. évfolyam Szerkesztőség és kiadóhivatal: EGYHÁZT ARSAD ALMI, BUDAPEST VII. DAMJANICH-u. 28b. BELMISSZIÖI, KULTURÁLIS ÉS Telefonszám: 33—6—92. EGYHÁZPOLITIKAI HETILAP. Kiadja az A szerkesztésért felelős: ORSZÁGOS LUTHER SZÖVETSÉG KEMÉNY LAJOS. Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre 4.40, félévre 2.20 pengő. Postai csekk száma: 20.412. Felelős kiadó: Dr. FRITZ LÁSZLÓ. TARTALOM: Rádióprédikációk. — Bartos Pál: Az új magyar énekeskönyv és a szarvasi tervezet. — Dr. Berzsenyi Jenő és Hamvas József: Az evangélikus naplap kérdése. — Rezessy Zoltán: Irányelvek a középiskolai vallástanitás reformjához. — V. Z.: Nem hagyhatom szó nélkül. — Hírek. RÁDIÓPRÉDIKÁCIÓK. Kétségtelen az, hogy ma íz igehirdetés szolgálatában felhasználható eszközök között a legnagyobb jelentőségű a rádió. Semmiféle ujscág vagy könyv nem terjesztheti szét olyan nagy távolságokon, olyan sok szív számára és olyan egyszerre a hirdetett Igét, mint a rádió. A templom falai, amelyek között a rádióval továbbított igehirdetés elhangzik, széttárulnak láthatatlan távolságokig, a templomi hallgatók száma ezerszer, tízezer szer megsokszorozódik láthatatlan és mégis közösségbe kerülő hallgatókkal. Felemelő gondolat van abban, hogy ilyenkor valósággal a világ számára szól az Ige. A rádiós igehirdetésnek ezt a jelentőségét elsőnek protestáns egyházaink ismerték fel. Katolikus testvéreink eleinte idegenkedtek tőle, tiltották, sőt hallgatását is helytelenítették. Azután csakhamar ráeszméltek, hogy ezt a sok előnyt nem engedhetik át a protestánsoknak és nekik is igénybe kell venni és felhasználni azt. Rögtön meg is jelent a szokott szabályszerűséggel a számarány kérdése és nemcsak azt hangoztatták, hogy minden vasárnap kell római katolikus istentisztelettel szolgálni a rádióhallgatók számára, hanem azt is, hogy a protestánsokat számarány szerint nem illeti! az, hogy még, ha egymás között felváltva és beosztva is, nekik is minden vasárnap legyen igehirdetésük segítségéül a rádió. Még ezt is el lehetne viselni, ez nem új és nem komoly akadéskoskodás. Nagyobb baj ütközött ki. Az, hogy a protestáns istentiszteletek magas színvonala és a katolikus hallgatókra éppen evangéliumi tartalmánál fogva gyakorolt hatása ellen a katolikus igeihirdetők örök fegyverükhöz nyúltak és a hajtás ellensúlyozására a protestánsok igazaival való vitázást, sőt nem egyszer a protestánsok ócsárlását helyezték el beszédeikben. Itt azután érdekesen nyilvánult meg a rádiónak az a sajátságos jelentősége, hogy a készülékeket nem lehet fele kezet szerint beosztani, azok egymás után is békésen és egyformán közvetítik a katolikus és protestáns templomok igehirdetését. A hallgatókat sem lehet egyházi tilalmakkal igazgatni abban, hogy mikor és mit hallgassanak. De éppen ezért sokszoros hiba, hogy az igehirdetés valódi céljainak szolgálata helyett sikerült a rádiós istentiszteletek hallgatói közé felekezeti differenciákat vinni. Ezeken a tapasztalatokon okúivá a rádió igazgatósága mintegy másfél évvel ezelőtt minden egyházhoz azt a kérést intézte, hogy rádióval közvetített igehirdetéseiken ne fog>- lalkozzanak olyan kérdésekkel, melyek felekezeti vonatkozásúak és bárkit kellemetlenül érinthetnek. Helyes kérés volt, igazát elismerjük, és meg is tartjuk. Annál kellemetlenebbül érüií- tett sok ezer protestáns igehallgatót és feltelhetjük, hogy sok katolikust is az a három héttel ezélőtt mondott rádióbeszéd, melyet páter Badalik domonkosrendi szerzetes tartott s amelyben sok bántó és felháborító megjegyezés hangzott el. Felhívjuk tehát a rádió igazgatóságának figyelmét saját körlevelére, mert az ő kötelessége érvényt szerezni annak az állási- pontnak, hogy a rádiót az istentiszteleteken nem felekezetieskedés, hanem egyedül tiszta igehirdetésre szabad és illik felhasználni.-O-
