Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-02-09 / 6. szám
fi. szám EVANGÉLIKUS £ l E T Q (j O JT) A f| V n 43 oldal a ránt hozzá tartoznak teremtsen rendet az evangélikus egyházi viszályokban, ö küldte ki a fent említett Egyházi Bizottságot (Kirchenausschuss), hogy az egyház egységét állítsa helyre. Ennek a Bizottságnak a munkájával szemben a hitvalló egyház vezetősége ezért összehívott ülésén nem tudott egyhangúlag dönteni! Egy kisebb rész (11-en, köztük a hitval- láshü püspökök azt az álláspontot szavazta meg, mely szerint még egy utolsó kísérletet kell tenni az Egyházi Bizottsággal való együttműködés irányában! Még egyszer meg kell kísérelni azt, ami annak eddigi működése s visel- dése alapján lehetetlennek látszik. A nagyobbik rész, (17-en) úgy döntött, hogy nemet mond az Egyházi Bizottság munkájára. Nem ismeri továbbra el; teljesen csalatkozott benne és egészen reménytelennek látja működését. A Bizottság, szerinte, egyáltalán nincs kötve a Szent íráshoz és a hitvallásokhoz; más együttműködési alapról pedig szó sem lehet. Nem szabad tovább várni egy pillanatot sem, nincs semmi értelme egy újabb moratóriumnak. Az Egyházi Bizottság nyilvánvalóan függő helyzetben van: Kerrl birodalmi miniszter függvénye. Rajta keresztül pedig kötve van az állam akaratához és politikai alapelveihez. Hogy mennyire! nem komolyan önálló tényező az Egyházi Bizottság, annak bizonyságát látják Kerrl miniszternek a Bizottság megkérdezése nélkül tett intézkedéseiben (eljárás Zenker bres- laui püspök, s legutóbb a dortmundi lelkész ellen). Ez a többségi csoport tehát azt mondja: nem kell a régi egyház, új egyházat akarunk és megyünk szabadon a magunk útján. Íme, a vezetőség sem egységes a mai döntő percekben. Ha nem is a lényegesben különböznek (egy a hitük és egy egyházhoz akarnak tartozni), de különböznek a pillanatnyi cselekvés irányában. A végső döntést egy hitvalló zsinat lesz hivatva meghozni, melyet valószínűleg már februárra összehívnak. Ezek a legújabb események élesen világítanak a vezetőség arcába. III. A HITVALLÖ EGYHÁZ HELYZETKÉPÉNEK HÁTTERE. A hitvalló egyház gyülekezeteinek és vezetőségének ez a valóságos arca első pillanatra talán meglepő és megdöbbentő. S különösen érthetetlen a külföld szemében. Érthetővé lesz azonban, ha visszafelé is vetünk egykét pillantást és így megvilágosodik előttünk ennek a helyzetképnek igazi háttere. Hogyan támadt a hitvalló egyház? Mi volt az egyházi harc megkezdésének valódi oka? Általánosságban mmdenki tudja: az állam és egyház viszonyának felborulása. De konkrété mi volt az a kérdés, amely kiélezte az ellentéteket?! A bityalló egyház első vezetői ezt így fogalmazzák meg: az volt a kérdés, hogy az állammal kapcsolatban lévő egyház lehet-e egyáltalában keresztyén egyház? A politikai nacionálszocializmus ugyanis a Rosenberg-féle világnézetben vallásos formát öltött és a totalitás igényével lépett fel; ez a vallásos világnézet kötelező minden német polgárra nézve! így az egyház és az állam örök régi harcának egy új formája tört fel: egy nem keresztyén világnézet állami erővel abszolút igénnyel lépett fel. Egy evangéliumi keresztyén egyház emellett nem exisztálhat. A hitvalló egyház vezetői nagyon komolyan tudatában vannak annak, hogy ez a múlt bűneinek büntetése. Az elmúlt korok a keresztyén tanítást, az evangélium igazságait különböző világnézetekkel igyekez tek mindenképen összehangolni. Most aztán jött egy ilyen világnézet a teljesség igényével! Sőt, azt tanítja, hogy pozitív keresztyénság talaján áll. (A Deutsche Christen hivatalos lapja is ezt a címet viseli: Positives Christentum). Ezért kellett, felvenni a harcot: az evangélium tisztaságáért és hirdetésének szabadságáért! Tehát az egyház létének vagy nemlétének a kérdése volt a harc kiinduló pontja. Egy későbbi időpontban tört fel azután a hitvallás kérdése (1933-ban), amikor az árja pa<- ragrafus megszavazására került a .sor. A német keresztyénség többsége megszavazta (800/0); a kisebbség pedig (mint »Jungreformatorische Bewegung« volt ismeretes) kivonult, mert azt mondta: Isten Igéje és hitvallásaink alapján ezt a törvényt nem írhatjuk alá. Ettől a perctől kezdve kezd az ellenállók mozgalma mindinkább kiszélesedni és lesz naggyá, mint hitvalló egyház. De éppen a mozgalomnak ez a kiszélesedése és meggazdagodása rejti és hozza magában annak a belső ellentétnek a csíráját, amely ma mind világosabban lesz nyilvánvalóvá. Az egyik rész még tucjja, hogy miért is kezdett harcot: az evangélium, az egyházi tanítás, az igehirdetés tisztasága érdekében. A csatlakozók közül azonban sokan már csak a közben felborult egyházi rend újra megteremtéséért állnak be a harcolók sorába! Az egyik azt mondja: ami történik, az egyházunkat végső alapjában támadja meg; ha győzedelmeskedik, akkor vége az igaz egyháznak, az evangélium hamisítatlan és fertőzetlen üzenetének. A másik azt mondja: ami történik, az igazságtalanság, jogtalanság, rendetlenség és zűrzavar, legyen rend, jog és igazság! Nyilvánvalóan ez két különböző csoport. Ennek a háttérnek az ismeretében sokkal jobban megértjük a hitvalló gyülekezetek mai valóságos arcát és a legújabb eseményeket. Azok a lelkészek, akik a Lelkészek Szükségszövetségébe. (Pfarremotbund) léptek, aztán meg a hitvalló egyházban sorakoztak fel, öregek és fiatalok vegyesen: egy arcvonalon állnak, de nejn egészen egyért harcolnak! Hogy a harc olyan szokatlanul élessé leit* annak legfőbb oka a magára ébredt, megújult theo- lógiai gondolkozás, mely Barth működésével vette kezdetét. Ez a megújult, reformátorian biblikus, (sokszor túlzóan is kiélezett) theoló-
