Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-02-02 / 5. szám
5 8zám EVANGÉLIKUS ÉLET 35. oldal tervezetben; hosszadalmas históriás énekek egyes bibliai történetekről, a deli Absolonról; benne van Máriának a panasz-dala Jézus holtteste felett, stb., amik ma már elavult dolgok s legfeljebb múzeumba valók. Megjegyzem, hogy eféle múzeumi anyag a a Dunántúli Énekeskönyvben is előfordul. Maga a tótajkú közönség is jónak látta már az egyébként nagyon kedvelt Tranosciuszát megrostálni s a »Zpevnik« című énekeskönyvben már 842-re apasztotta le a Tranosciusznak 1157 énekből álló anyagát. Tehát a magyar énekeskönyvnek is csak mérsékelten kell azt igénybevenni, a legkiválóbbat, a zeneileg és szövegi- leg gazdagodást jelentő anyagot vévén át belőle, aminek folytán a szarvasi énekeskönyvbe felvennni szándékolt anyag tetemesen lecsökkenne. Valamely irodalmi műnek az értékét amúgy sem a terjedelme adja meg. Fölösleges is énekeskönyveinkben a sok tautológia. Fölösleges pl. az, amit a Dunántúli Énekeskönyvben is látok, hogy újévre 11, pünkösdre 13 énekünk legyen, vagy hogy az Isten iránt való bizalom kifejezésére 60 ének szolgáljon, amikor azoknak a fele is elegendő lehetne. Inkább arra kellene ügyelni, hogy az énekek által az emberi lélek minél több oldalról érintessék. Örömmel látom, hogy a szarvasi tervezet a mi egyházunkon kívül eső forrásokból is merít. így a HallelujábM és a Hozsannából is. Nagyon sok szép ének van ezekben az énekeskönyvekben, amelyeket igazán érdemes átvenni. En magam is átvettem annakidején egyet a nyíregyházi Toldalékba: »Az Ur szent Bárányára« címüt. Sőt átvettem a régi magyar éneket: »A keresztfához megyek« címüt is, melyet a katolikusok is énekelnek, új szöveget íratván reája, és ezeket a régi, szép énekeket híveim nagy szeretettel éneklik. Sajnálom, hogy a szarvasi tervezetben nem látom a »Feljebb emeljetek, feljebb« s a »Közel Hozzád, Uram, mind közelebb« című énekeket is, amelyek pedig az újabbke- letű énekirodalomnak gyöngyei. Sajnálom azt is, hogy a szarvasi gyülekezetben nem látom a világL nak egyik legbánatosabb búcsú-dalát: »Isten velünk, viszontlátásra!«, amelyet én könnyek nélkül nem tudok végighallgatni; vagy hogy nem látom ott a »Tied az ügy, óh Jézusom« címüt sem, melyet a németországi énekeskönyv is felvett. Sajnálom azt is, hogy a szarvasi tervezetben nem látom például a »Dicsérd én lelkem a dicsőség örök királyát« vagy a »Tetszésed Jézusom« vagy az »Immár vége« vagy »Mind az ki reményét« című énekeket sem, amelyek szintén nagyon kedvelt énekeik ev. híveinknek. Nézetem szerint egyik hiánya magyar énekeskönyvünknek, hogy nincsenek benne Credó-énekek, holott tudvalévőén Luther maga is írt és alkalmaztatott ilyeneket. Magyar termék csak egy van ilyen, a Dunántúli Énekeskönyv 361. számú éneke. A tótban és a németben több van ilyen. Legyen a magyarban is, hogy a magyar gyülekezeteknek is módjuk legyen ének alakban is kifejezést adni hitbeli meggyőződésüknek. Nagyon sok nehéz dallamú éneket is felölel a szarvasi tervezet, amelyek bizony eddigelé nem tudtak útat törni maguknak a szívekbe s valószínűen nem is fognak soha. Az én nézetem szerint az ilyeneket egyszerűen ki kellene hagyni. Holt anyagra nincs szükség az énekeskönyvben. S ezzel szemben minél több magyaros dallamot kell megalkotni. A Kapi-féle Korálkönyv már több ilyet propagál, — nagyon helyesen. Nekünk nyíregyháziaknak is van néhány ilyen saját termelésű magyaros dallamunk. Az ilyenekkel bizonyosan sokat nyer egyházi énekügyünk, mert közelebb kerül a magyar lélekhez. A katolikusok — amint a rádióból hallhatjuk — újabban nagyon rávetették magukat az ilyenekre. Ezt az ambíciót fel kell ébresztenünk a mi zeneköltöinkben is, s akár pályadijakkal is állandóan ébren kell azt tartanunk. Én égy olyan szép magyaros énekért, mint amilyen pl. »Szegény fejem hová hajtnálak« vagy a »Keresztfához megyek« vagy »Te vagy reményem sziklaszála« szívesen megszavaznék bármikor jutalomdíjat az illető szerzőnek. Nyerni fog énekeskönyvünk a Tinódy-féle: »Óh, örök hatalmú, meny- nyei szent Isten« című magyaros dallammal is, melyet egyébként a szarvasi tervezet szintén felvett a gyűjteményébe. S még egyet hadd mondjak el énekügyünk művészi becse érdekében. Valóságos elkeseredés fog el, amikor egy-egy énekszöveget olyan dallamra hallok énekelni, amely teljes ellenmondásban van az ének tartalmával. Tessék csak megnézni a Dunántúli Enekeskönyvben a 142. és 151. számú énekeket. Ezekben az énekekben a világ legnagyobb örömét a világ legbánatosabb dallamán adja tudtunkra az ének- szerző .. • Hát bocsánatot kérek, ez képtelenség! S hasonló ellentmondásokat látok másutt is. Ilyen az, amikor a pesti liturgiatervezet husvétkor egy kimondottan esteli és egy közismerten karácsonyi dallamot ír elő, holott az est is más, és a karácsony is más* színe és alaphangulata egyiknek is, másiknak is elütő a husvét színétöl és hangulatától s így ezeknek a kifejezési módja is kell, hogy más legyen. S hasonló hibát készül elkövetni a szarvasi éne- kenskönyv is. A kibocsátott szarvasi ívek egyikének a végén van egy ének, — egyébként, mint vers, gyenge dolog, — amely az egyházszeretetnek kíván kifejezést adni. Ezt azután a Gusztáv Adolf harci dalának a dallamára tervezi énekeltetni, amelynek, érthetően, harcias s indulószerü a színezete. Hát ez nagy megnemértésre vall. Ne vétessék nekem zokon ez a megjegyzés, de egy előkelő testület szertartási könyvében ilyen zenei ellentmondásoknak nem szabad elöfordulniok! Alapos átdolgozásra szorul az új énekeskönyv kapcsán a böjti énekek csoportja is, mert hiszen a Dunántúli énekeskönyvben a böjti időszakra felvett énekek, kevés kivétellel, inkább nagypéntekre valók. Csupa temetési hangulat és fájó izgalom. Ezen a dolgon úgy lehetne segíteni, ha részint a bünbánat, részint a Jézus iránt való szeretet énekeiből egyes énekeket átcsoportosítanánk ide s a fölöslegeseket kihagynék. Mert hiszen a böjti időszakban hat héten keresztül mégsem lehet talán minden nap nagypénteket ünnepelni. A szarvasi tervezet némileg már enyhít ezen az egyoldalúságon. A dologról a részletekben még sokat lehetne beszélni, de hát ennyi is elég talán annak a megállapításához, hogy a szarvasi tervezet nem fogja kiadni azt az énekeskönyvet, amelyet énekügyünk széleskörű rendezése és fejlesztése érdekében méltán igénylünk és várunk. A szarvasi tervezet lehet jó kiindulópont ezen az úton, lehet hasznavehető előmunkálat az új épülethez, de mai alakjában a megépítendő épület végső tervrajza ne legyen. Mindenesetre azonban már ezért a tulajdonságáért is elismerés és hála illeti meg a szorgalmas tervezőket. A többi a szarvasiakon és az Egyházegyetemen fog múlni. Hogy én itt nyilvánosan felszólaltam, tettem azért, mert engem egyházunknak az énekügye nagyon érdekel. Nekem az a vágyódásom, hogy mi az énekügyünket a kellő színvonalon tartsuk, sőt tovább tökéletesítsük és fejlesszük, lévén ez egyházunk testének egyik főütőere. Mi éneklő egyház voltunk a múltban s a jövőben is kell, hogy az maradjunk. Éhez pídig egy jó s általánosan kedvelt énekeskönyv szükséges. Mulasztást követne el egyházunk, ha ennek a megalkotását elhagyagolná. Most annál is inkább időszerűnek vélem ennek a munkábavételét s a kérdésnek egységes megoldását és rendezését, mivel az egységes magyar liturgia is útban van s a két dolgot kívánatos lenne előre összhangba hozni, nehogy az történjék, ami a szarvasi énekeskönyv megjelenése esetén fog történni, hogy olyan énekek is belekerülnek liturgiánkba, amelyek ebből az énekeskönyvböl kimaradtak. Ezért is nem vagyok barátja a részleges megoldásoknak, amelyek sok fölösleges energia- és pénzpocsékolást jelentenek, de a kérdést igazán és egyetemlegesen nem fogják megoldani. Paulik János.
