Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-01-26 / 4. szám
4. szám EVANGÉLIKUS ÉLET 31. oldal A ptíjxi elrendelte, hogy a/ olasz papok csak hazai árut vásárolhatnak, a papság a benzin szükség miatt csak lovas fogatokat vehet igénybe s az esti istentiszteleti funkciók a villannyal való takarékosság miatt a világos délutáni időkre helyezendők ál. A német Blitz című folyóirat írja: »A paraszt természete szerint pogány.« A bécsi egyetemen a világnézeti tanszakon és tárgyakban olyan erősen érvényesült a katolikus szellem, hogy a bécsi egyetem evangélikus hallgatói küldöttségben kérték a rektort az előadások hangjának megváltoztatására. Mivel ez nem látszott lehetségesnek, a rektor felkérte a bécsi evang. teol. fakultást arra, hogy az evangélikus hallgatóknak tartson szintén világnézeti szellemű előadásokat. (Vájjon Szegeden ez olyan kivihetetlen volna?) Rctguz zürichi egyetemi tanár a svájci keresztény-szocialista szervezetekkel elhatároztatta az Olaszország elleni bojkottot. A Canterbury érsek felszentelt egy olyan egészségügyi kolóniát, amelyik Abesszíniába utazott szolgálatot teljesíteni. A Szovjet területén kívül élő, az úgynevezett emigrált görögkeleti egyház szervezkedési munkáját bevégezte. legfőbb hatóság az érseki szinódus. Az Oroszország ban a szovjet által létesített élő egyház életképtelennek bizonyult és hivatalosan is feloszlott. ^ Német országban 1933-ban 325.618 lélek tért át az evangélikus egyházba. Ugyanakkor a kitérők száma: 56.849. A betérők közül 31.201 a római egyházból jött át. Madridban teológiai fakultás nyílt meg a Spanyolországban dolgozó protestáns egyházak továbbképzése érdekében. A cseh miniszterelnök evangélikus lelkész gyermeke. Az északéi meri kai presbiteriánus egyházban egyházpolitikai, külmisáziói okokra visz- szavezethetően szakadás állott be s orthodox és liberális csoportokban indult meg egy új szervezkedés. A zürichi szabadelvű teológusok nyilatkozata ezt mondja: Igehirdetésünkben az Evangélium alapján állunk. A keresztyén egyházon belül vagyunk. E tekintetben semmiféle vélemény, vagy teológiai kijelentés sem jelent semmit. Barth Károlyról pedig a svájciak kijelentik, hogy munkáját és működését sokkal szigorúbb kritikával fogják illetni, mint azt a németek tették. Írországban a "katolikusok az Udvhadsereg munkájának ellensúlyozására ugyanazon céllal egy új szervezetet létesítettek, melynek címe: Mária légiója. Mussolini 1933- december i-én a nagy háború özvegyei és anyái előtt tartott beszéd dében a következőket mondotta: A fasiszta Olaszország a katolicizmus alapján áll s megmondja még véleményét a szabadkőműves- plutokrata- bolsevista- protestáns szankciós államoknak. Csehszlovákiában 1920 és 1928 között 1 millió és 800 ezer ember lépett ki a romjai katolikus egyházból. Közli: G. f, I ® ] HÍREK. I @ I *111111111 iMiaiiiniiiiiitiiiiiiiiiiiiitttiiiiiiiiitiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiii 11 »riiiniilmiiiiiiT VIZKERESZT UTÁNI 3-IK VASÁRNAP. Máté ev. 8:1-13. A bélpoklos soha nem látta Jézust, hiszen tiltott dolog volt- a Jézust követő tömegbe beállania. Csak hallott róla, hogy akit ű meg akar gyógyítani, egészséges lesz. A hallottakból és a testén érzett nyonioruságból fakadt fel a meggyőződése, hite: > ha akarod, megtisztíthatsz engem!« A százados gondolkozása természetes volt. Jézus éppen1 úgy uralkodóit a betegség és a gyógyulás erői feleit, mint ö a szolgái felett. De alávetette magái Annak, aki egyedül tud a messzeségen keresztül gyógyítani. Szegény mai beteg embervilág. ■ • Kínozza a bűn minden marása: kételkedés, egyedüllét, gyűlölet, hamisság, bizalmatlanság, s nem hiszi, hogy Jézus, aki a bélpoklosság minden undokságát letisztította a betegről, ma is készen áll, ina is meg akarja gyógyítani a lieteg embervilágot. fs azt sem fogadja el, hogy Jézusnak mindegy, ki az, ki hozzámegy: százados-e, vagy bélpoklos, szolga-e vagy egészséges uralkodó, mért mindenek fölött minden emberi meg akar gyógyítani, csuk hinni keil, hinni, hinni... — A Luther Szövetség Országos Választmánya január 20-án Dr. Bencs Zoltán elnöklete alatt népes választmányi ülést tartott, melyen a folyó ügyek elintézése után elnök előterjesztése alapján részletesen megbeszélte az 1936. év munkaprogrammját. Ennek három főpontjául az evangélikus napok rendezésének további kiépítését, a Szövetség lapjának, az Evangélikus Életnek további terjesztését és az egyetemi és főiskolai hallgatók Luther Szövetségének hathatós támogatását állapította meg. Részletes és magasszínvonalú vita folyt a sajtóvédelmi kérdésről, melyhez D. Kovács Sándor püspök, Molnár János, Kemény Lajos, Dr. Gaudy László és Farkas Sándor, a protestáns sajtóiroda vezetője szóltak, kinek sajtópolitikái javaslatait a választmány elfogadta. Az Evangélikus életről Kemény Lajos, az evangélikus napokról Szántó Róbert, a pénztári számadásról Artner Oszkár tett jelentést. Elhatározta a választmány, hogy folyó évben Miskolcon, Újpesten, Debrecenben és Salgótarjánban rendez evangélikus napokat. — Kitüntetések. Dr- Payr Sándor ny- egyetemi teológiai tanárnak a kormányzó az egyetemi oktatás és a tudományos irodalom művelése terén szerzett érdemeiért elismerését fejezte ki. Dr. Milkó Vilmos budapesti közkórházi főorvosnak a szakirodalom művelése és az orvosképzés terén szerzett érdemei elismeréséül a kormányzó az egyetemi rendkívüli tanári címet adományozta. — A Lelkészegyesület (MELE) tisztikari érte kezietet tartott január 24-én D. Raffay Sándor elnöklete alatt, melyen a közgyűlés által megállapított