Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-10-18 / 41. szám

1936. október 18. EVANGÉLIKUS ÉLET 307. oldal. hagyandók, helyükbe a »missziói egyházközségek« szavak Írandók — a 27. § utolsó sorában »missziói körökbe« szavak helyett »missziói egyházakba« írandó be, — a 32. § teljesen kihagyandó — a 34. § második sorában a »körnek« szó helyett »egyházának« szó Írandó be. * A javaslat 14. §-a tartalmazza a szórványokra vonatkozó rendelkezéseket. Ezek azonban túlrövidek, minden közelebbi meghatározást vagy utasítást nél­külöznek, úgyhogy szinte csak keret jellegével bírnak. Azonban a keret kitöltését biztosító szabályrendelet] intézkedést nem írja elő. így a szakasz egyáltalá­ban nem fedi azokat a kívánalmakat, melyek a szor- ványrendezés tekintetében az illetékes hatóságok és egyházvezetők részéről a zsinat megalakulása óta elhangzottak. A hiányok pótlása és a szakasz ki­egészítése tekintetében utalok — ismétlések elke­rülése végett — az Evangélikus Élet 1935. évi 13. számában adott tervezetemre, melyet itt is min­denekben fentartok. Az ott kifejtettek alapján ehelyütt is javaslom a 14. § kiegészítését azon rendelkezéssel, hogy a szórványgondozás közelebbi módozatai meg­állapítása céljából egyetemes szabályrendelet alko­tandó. Érdekes, hogy a 14. § második bekezdése a fedezetről szólva, mint ilyet jelöli meg a külbirto- kosok adóját. Viszont a háztartási részben a kül- birtokosok adóját nem rendezi, illetve az E. A. 256- § b) pontját .hatályában fentartja. Itt nyilvánvaló ellentét van. Azt, hogy fedezetül az E. A. 256. § b) pontjában meghatározott fél adót kívánja a javaslat a szórványgondozás fedezetéül megjelölni, nem tu­dom elképzelni és elhinni, mert hiszen minden gya­korlati egyházvezető tudja, hogy ezt a fél adót a legszükségesebb adminisztráció teljesen felemészti és abból nem jut a szórványok javára egy fillér sem. A külbirtokos adó, mint a szórványgondozás anyagi fedezetét képező eszköz csak akkor jöhet tekintetbe, ha az teljes adót jelent, mely esetben ezen új be­vételként jelentkező fél adó, mindéi? különösebb zök­kenő nélkül átmenthető, illetve átutalható a szór- .ványgondozás cé.já. a. Szükséges tehát annak a minden oldalról gyűléseken és sajtóban hangoztatott kívá­nalomnak a teljesítése, hogy t. i. az E. A. 256. §-a bí pontjában megteremtett különleges elbírálás szűnjön meg s mindenki egyenlően legyen adóztatva. Felhívom azonban a figyelmet arra, hogy egy­magában a 256. § b) pontjának hatályon kívül he­lyezésével előálló fél ‘adó többlet még nem lesz elegendő a szórványkérdés és illetve a 13. §-ban adott tervezet alapján most már a missziói egyházak fentartására, hanem feltétlenül szükséges a fent már hivatok közleményben javasolt ú. n. szórványadó bevezetése, valamint a zsinati javaslat által is ho­norált közalapi juttatás is. * A javaslat 16. §-a szabályozza az egyházközségek területi viszonyainak rendezését. Úgy hiszem, nem kell külön hangsúlyoznom, hogy a fent előterjesztett ja­vaslatom, az E. A. 32. §-ának kihagyása ezen sza­kaszban találja indokolását. E szakasz kimondja, hogy azon anyaegyházköz­ségek, melyek népességi vagy anyagi erötlenedés miatt lelkészi és tanítói állások fentartására képte­lenekké váltak — más, szomszédos anyaegyház­községekkel összevonatnak, mint leány- vagy fiók- egyházközségek, esetleg szórványok. Mindenek előtt a fent már kifejtettek alapján a leány- és fiókegy­házakra vgló utalás kiihagyandó. Ettől eltekintve a rendelkezés ebben az alakjában nem maradhat meg, mert nem ad semmi közelebbi meghatározást, vagy útmutatást a tekintetben, hogy az elerőtlenedés ténye, a szétosztás módozata ki által s illetve melyik ha­tóság által állapíttatik meg és vitetik keresztül. Fel­hívom a figyelmet arra, hogy a mai viszonyok között e szakaszba kapaszkodva igen sok egyházközség kész lesz arra, miszerint megállapítsa önmagáról: nem képes lelkészt vagy tanítót fizetni, már csak azért is, hogy ezzel egyházadóját csökkentse. Feltét­lenül szükséges, hogy az elerőtlenedés megállapítása tüzetesen legyen meghatározva és az egyházközség e címen való megszűnéséhez megkívántassék a fel­sőbb hatóságok; egyházmegye, kerület jóváhagyása. A szakasz tehát kiegészítendő vagy úgy, hogy az elerőtlenedés módozatait maga a szakasz megálla­pítja, vagy akként, hogy ezeknek részletes szabá­lyozása egyetemes szabályrendelet által rendeztetik, végül esetleg akként, hogy a szakasz idevonatkozólag utal az E. A. 319. §-ára, melyet a javaslat hatályában fentartott és amely idevonatkozólag elég jó rendel­kezéseket tartalmaz. * A javaslat 16. §-ának második része megálla­pítja, hogy ha valamely egyházközség lélekszáma a 4000-et meghaladja, úgy az egyházközség új lelkészi kört tartozik felállítani s egyben tartozik gondos­kodni minden lelkeszi kör önálló lelkészi gondozá­sáról. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az egyház- község minden 4000 lélek után egy lelkészi állást tar­tozik rendszeresíteni. Az elgondolás helyes és na­gyon is indokolt, azonban gyakorlatilag belátható időn belül nem lesz megvalósítható. Ha a 4000-en felüli lélekszámmal rendelkező — sőt még inkább, ha a 10.000-en felüli lélekszámmal rendelkező egyházközségeket nézzük — látni fogjuk, hogy ezeknél csak ritka helyen van meg a minden, 4000 lélekszám utáni lelkészi állás. A legtöbb ilyen nagy egyházközségben 5—6000, sőt ismerek olyan egyházközséget, ahol 10.000-en felüli lélekszám jut egy lelkészre. Hogy ez a belmisszió általában a pasz­törizálás szempontjából mit jelent, nem kell külön magyaráznom. És mégis kénytelen vagyok azt állítani, hogy ezek az egyházközségek sem a múltban, sem a jelenben és belátható időn belül a jövőben sem lesznek olyan vagyoni helyzetben, hogy ez egyébként nagyon is helyes és szükséges rendelkezésnek eleget tudjanak tenni. Nem lehet ugyanis figyelmen kívül hagyni azt, hogy ezek a nagy egyházközségek a ma­guk két-három lelkészét igen szépen fizetik, 4—5000 pengő évi készpénzt, stólát és bizonyos természetbeni járandóságokat. Ezek az egyházközségek ugyanilyen fizetéssel'még két lelkészt természetesen nem bír­hatnak el. Ezért van az, hogy már a múltban is, midőn az egyházi felsőbbség reá akarta szorítani az ilyen egyházközségeket újabb lelkészi állás szer­vezésére, ez a hívek részéről mindig a legnagyobb ellenkezésre talál. Nyilvánvaló, hogy ezeken a he­lyeken tisztán és kizárólag pénzkérdésen fordul meg a rendezés. Azt hiszem, e kérdést így, ahogy a hi­vatott szakasz beállítja, megoldani nem lehet, éppen az anyagiakra való tekintettel. Helyesnek tartanám, ha a szakasz idevonatkozó része kiegészíttetnék azzal, hogy a rendelkezés keresztülvitelének, módja és élet­beléptetési időpontja vagy bizassék reá az egyes kerületek presbitériumára, avagy tereitessék sza­bályrendeleti útra. Ezt azért tartom szükségesnek, mert mint fentebb is kifejtettem, egyetlen egy egy­házközség sincs, amely a többi lelkészekével azonos fizetéssel újabb lelkészi állásokat tudjon megszer­vezni. Bizonyos az is, hogy az államhatalom a mai nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel belátható időn belül nem lesz hajlandó az e címen előálló hirtelen lelkészszaporulathoz a kiegészítést megadni. Oly megoldást kell tehát találni, mely az állam segítsége nélkül, de egyben az egyházközségek lé­nyegesebb megterhelése nélkül oldja meg a kér­dést. Erre egyetlen mód az, hogy a^ ilyen nagy lé­lekszámú és kevés, de jól fizetett lelkészi állással bíró egyházközségekben valamely lelkészi állás meg- üresedése esetén az a 4—5000 pengős fizetés ketté osztandó és az így nyert két fizetésre két állás szervezendő és töltendő be. Valószínűnek tartom, hogy a mai nehéz elhelyezkedési lehetőségek mellett szívesen fog vállalkozni akármeíyik tehetségesebb és kiválóbb fiatal lelkész arra, hogy ezen egyház- községekben lelkészi állást vállaljon. (Folytatjuk.) Dr. Bencziir Vilmos.

Next

/
Thumbnails
Contents