Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-10-04 / 39. szám
V. évfolyam 39. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST VII. DAMJANICH-u. 28b. Telefonszám: 1-335-92. Kiadja az ORSZ ÁGOS LUTHER SZOVETSÉG EGYHAZTARSADALML BELMISSZIOL KULTURÁLIS ÉS EGYHÁZPOLITIKAI HETILAP. A szerkesztésért felelős: KEMÉNY LAJOS. Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARA: Egész évre 4.40, félévre 2.20 pengő. Postai csekk száma: 20.412- Felelős kiadó: Dr. FRITZ LÁSZLÓ TARTALOM: D. D. Raffay Sándor: Amíg nem késő ... — D. Kapi Béla püspök jubileuma — A bányai egyházkerület közgyűlése. — A dunántúli egyházkerület ünnepe. — Benkóczi Dániel: Szórványkérdésekröl. — Károsy Pál: Evengélikus arcképek. — Dr. Szlávik Mátyás: „Kálvin és a kálvinizmus“.- Figyelő. — Az Evang. Egyházkerületek Jóléti Egyesületének közgyűlése. — Az egyházi törvénykezésről szóló zsinati javaslat. — AMÍG nem késő... (D. D. Raffay Sándor püspök évi jelentéséből.) A világháború forgatagából csak nem tud ki vergődni ez a mi világunk. A test öldöklésének sincs vége, de a lélekért folyó harc mégis fontosabb. Viaskodó eszmék harctere ma az egész világ és az emberi lélek. A hit és a hitetlenség, a szervező és bomlasztó erők küzdelme folyik mindenütt. Körülöttünk is, bennünk is. A lelket akarják maguknak megszerezni. Mondják, hogy világformálódás folyamata ez. A küzdelemből új világ fog születni. A vajúdás kínjainak elszenvedése a mi nemzedékünknek jutott osztályrészül. Ez a mi szomorú végzetünk, egyúttal azonban a születendő jövendő szemében a mi dicsőségünk is. Ha ugyan férfiasán meg tudunk állni a rajtunk átvonuló rettentő viharban. Mikor a világ teremtésének hajnalán csak a kavargó zűrzavar uralkodott a nagy min- denségben, az egymással mérkőző erők harcában az Isten szava és lelke szerzett békességet. Most is csak az Isten igéje és lelke adhatja vissza a világ nyugalmát. Emberek böl- csesége és földi hatalmak erőfeszítése nem képes itt rendet teremteni. Az egyházakra vár most az a történelmi feladat, hogy a világot és az emberiséget helyes irányba térítsék és a jövendő haladás számára megmentsék és felvértezzék. Különösen a Krisztus egyházainak kötelessége ez és így elsősorban rájuk hárul a kibontakozásért a felelősség oroszlánrésze. Krisztus egyházainak kell az Ige erejével és a Szentlélek bölcseségével reávilágítani a viaskodó eszmék, világszemléletek és céltűzések igazaira és tévedéseire, értékére és értéktelenségére. Ebből a korszakos munkából egyetlen egyház vagy vallásos közösség sem maradhat ki. Mert a világformáló harc eseményei valamennyit érdeklik és érintik. Hiszen a hit és a hitetlenség, a vallásosság és a vallástalanság, a Jézusi áldozatos erkölcs és az önös erkölcstelenség viaskodik ma egymással. Még pedig nem csupán az egyházakon kívül, hanem azokon belül is. Össze kellene tehát a romboló erők ellen fogniok, amíg nem késő. Összefogásra kötelezi őket a világforrongás és a romboló és tagadó eszmék előnyomulása. Ezek ellen nem elég egyetlen vallási közösségnek — ha még olyan erős és hatalmas is — a fellépése és harcbaszállása. Csak az egyházak komoly összefogásától várhatunk itt eredményt. Szomorúan és a jövendőért méltán aggódó lélekkel látjuk azonban, hogy a felekezetközi viszonyok semmi javulást nem mutatnak, hanem inkább napról-napra romlanak és elmérgesednek. Az állam és a társadalom pedig érthetetlen közönnyel nézi ezt a romlást. Ma már odáig terjedt a magyar közélet, hogy még az állami és városi köztisztviselők alkalmazásánál is elsősorban a felekezeti hovatartozást és nem az arravalóságot és képességet nézik. Mégis némi megnyugvást kelthet az a hivatalos és társadalmi tiltakozás, amelyet egy adott esetben még a tisztán tudományos minősítéshez kötött egyetemi tanszék betöltése ellen történt érthetetlen felszólalás váltott ki. Viszont merőben helytelen az a magatartás, amelyet úgy az egyetemeken, mint a politikai közigazgatás minden fórumán tapasztalunk, hogy a keresztyénségbe tért egyéneket azután
