Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-01-19 / 3. szám
22 oldal. EVANGÉLIKUS ÉLET én kibocsátott törvény alapján a következők rendeltetnek el: i- § 1. Amennyiben a Német Ev. Egyház biztosítása érdekében 1935. szept. 24-én kibocsátott törvény és a Német Ev. Egyház, valamint az államegyházak végrehajtó* határozatai alapján az egyházvezetés szervei megalakíttattak, nem engedhető meg, hogy egyházi egyesületek és csoportok egyházkormányzati és egyházhatósági jogokat gyakoroljanak. 2. Az 1. bekezdésben megjelölt meg nem engedhető tevévékenységekhez különösen a következők tartoznak: lelkészi állások betöltése: lelkészi segéderők meghívása; az ev. államegyházak lelkészjelöltjeinek vizsgáztatása és avatása; a gyülekezetekben való vizsgálat; szószéki hirdetések elrendelése; egyházi adó emelése és annak kezelése; gyülekezeti intéizkedés1- sel összefüggő gyűjtésnek és adakozásnak a kiírása, valamint a zsinat összehívása. 3. Az egyházi igehirdetések és a vallásos közösség gondozásának a szabadsága az egyházi gyülekezetekben és csoportokban érintetlen marad. Majd a 2., 3. és 4. §-ban arról történik rendelkezés, hogy a rendelet kihirdetése után mindazok az egyházkormányzati és egyházhatósági szervek, amelyek egyházi egyesületek és csoportoktól kapták megbízatásukat, feloszlathatok és ilyen jogokkal a rendelet, életbelépése után fel nem ruházhatók. Ezen rendelet fontosságának a megértése érdekében szükséges, hogy ismerjük a hitle- rizmus uralomrajövésével beállott egyházi harcok történetét. Tudnunk kell mindenekelőtt azt, hogy az alkotmányos úton, szinte egyhangúlag megválasztott Bodelschwingh birodalmi püspököt állami nyomással visszalépésre kényszer i- tették és helyébe, mondhatni rendeleti úton, Müllert választották meg. Azonban a német evangélikusság nagy tömegei lelkészeikkel és püspökeikkel az élükön, nem ismerték el a szerintük alkotmányellenesen megválasztott új birodalmi püspök és vele az ú. n. német keresztyének uralmát. Ennek következményeké- pen külön szervezkedtek s így alakult meg előbb a lelkészek szükségsizövetsége, (Pfarner- notbund), majd a hitvalló egyház (Bekenntniskirche). Ez a szervezet, mint a birodalmi Német Ev. Egyháztól teljesen különálló és független evangélikus egyház működött tovább. Helyzetét megkönnyítette az, hogy a legtöbb helyen, (Württemberg,. Bajorország, Baden), a gyülekezeteken és lelkészeiken kívül a püspökök is hozzácsatJakoztak s így életükben nem történt változás, csupán nem ismerték el az új birodalmi egyházszervezetet és mint államegyház/szemben a birodalmi egyházzal élték alkotmányos életüket. A vezetőség, a püspökkel az élén, tovább gyakorolta alkotmányos jogait oly mértékben, amilyen mértékben most ezzel 4. rendelettel azokat megvonták tőle. A birodalmi Német Ev. Egyház minden erejét latbavetette, hogy a kívülállókat behódolásra kényszerítse. Ez azonban dogmatikai és jogi okokból nem sikerült. Ekkor nem maradt más hátra, minthogy a Német Ev. Egyház az egység megvalósítását az államhatalomtól kérje. Ezt meg is cselekedte és Kerri, a vallásügyek birodalmi minisztere, a birodalom és minden állam élére egy-egy bizottságot nevezett ki, azzal a rendeltetéssel, hogy teremtsen rendelt az ev, egyház területén és valósítsa meg az oly szépnek elképzelt egységet. Azonban a hitvalló egyház észrevette,, hogy ez csakis az ő megsemmisítésére vezethet s alkotmányra és jogra hivatkozva;, nem ismerte el az új felsőbbséget, azt mondván, hogy csak egy felsőbbséget ismer el és csak annak engedelmeskedik s ez az, amelyet alkotmányos úton ő választott és ezzel neki hűséget foga- dott. így történt azután a*z, hogy a hitvjalló egyház püspökei és vezetősége nem ismerték el felsobbségüknek a birodalmi miniszter által kinevezett bizottságot. Ennek következménye lett a fent közölt rendelet kiadása, amelyik elvesz minden hatalmat az egyháztól (a Német Ev. Egyháztól is) s minden hatalmat a kinevezett bizottságokon és a miniszteren át az állapihatalom kezébe tesz le, — Az egyházban többé tehát nem a;z egyház kormányoz, hanem az állam, s így sikerült megalakítani a »birodalom egységét«. Ha a rendelet célját kutatjuk, úgy nyilvánvaló, hogy azt az »ellenzéki« hitvalló egyház megsemmisítésében kell keresni. Ez érezhető ki Kerrl miniszternek a rendelethez fűzött magyarázatából is, ahol a következőket mondja: »Nem kell arra gondolni, hogy itt a hitvalló egyháznak a betiltásáról lenne szó, Nem, ez mint olyan, mint közösség továbbra is fennmaradhat, de bizonyos immár az, hogy az egyházi és lelkészi kormányzatba tűzcsóvát többé egyik oldalról sem vethetnek be. Ha mégis megtennék, természetes, hogy az államhatalom közbelép.« A rendeletet kierőszakolok jól tudják azt, hogy a hitvalló egyház vezetősége kritika nélkül semmi rendeletét nem vesz át és nem közöl, ha ellenkezik az evangéliummal, mégha az új államhatalom részéről jön is és ennek végrehajtását most is meg fogja tagadni. De éppen ebben bíznak, mert ha ezek után valaki ellenszegül a kinevezett bizottságok intézkedéseinek, akkor nem csupán azzal ellenkezik, hanem végeredményben az államhatalommal ütközik össze s így államellenes tevékenység vádja alapján állásából elmozdítják s helyét olyannal töltik be, aki céljuknak megfelel. Ezzel az utolsó kísérlettel gondolják végleg elnémítani az egyházi ellenzéket és valójában megalkotni az egységes Német Evangélikus egyházat. í Jól tudják ezt a megtámadottak s egyik legutóbbi összejövetelükön nyíltan bevallották, hogy a harc elérkezett döntő stádiumába s az elkövetkezendő idő számukra Tét és -nemlét
