Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-09-20 / 37. szám

276. oldal. EVANGÉLIKUS ÉLET Patmosz, Emmaus, Siloah, Betfage, stb., stb. Vannak házak, amelyeknek rendeltetésük épü­lésük óta megváltozott s így ma már nem hozható kapcsolatba a név eredeti jelentésével; vannak házak, amelyeknék nincs biblikus neve, mégis mindegyik ház előtt az az érzésünk, hogy mind­egyik egy-egy Béthel — Isten háza. Ha a magyar gondolatvilághoz és'viszo­nyokhoz alkalmazkodva akarnánk az egész in­tézményt és különösen annak fekvését jelle­mezni, azt mondhatnánk, hogy leginkább ha­sonlít az egész egy nagy magyarországi ura­dalomhoz, amelyben 34 km. hosszúságban, 6— 10 km. szélességben kisebb megszakításokkal egymást váltogatják a tanyák és a gyönyörű parkok, a parkokban pedig az 1—2 emeletes gyönyörű, virágos ablakú villák. Béthel nem a középkori városok kaptafájára készült ház­erdő, amelyből a civilizáció száműzte a ter­mészetet, hanem egy gyönyörű kert- vagy parkváros, amelyben a fenyvesek és tölgyesek sötét lombozata közül itt is, ott is előmoso­lyognak a virágruhába öltözött, virágágyakkal körülvett pirosfedelű, legtöbbnyire kétemeletes szép házak. Minden háznak van külön, néhány konyhakertje, erdeje vagy szántóföldje. Emel­lett minden háznak megvan a sajátságos jel­lege. Béthelben ugyanis mindent megtalálha­tunk, ami szép és ami jó, de az uniformizált város életet hiába keressük. Elkezdve ugyanis az egyes házak különböző korban, stílusban és ízléssel történt épülésétől a házak rendelteté­séig, a lakók gondolkodásmódjáig, minden ház megőrizte a maga sajátos egyéni jellegét. Ennek a hatalmas kiterjedésű, 9—10 ezer lakosú kertvárosnak mindene megvan, amit a város fogalma föltételez. Van négy temploma, több imaliáza, vannak különböző fokú iskolái az elemi iskolától kezdve a különböző középisko­lákon keresztül egészen a teológiai szeminá­riumig; van nyomdája, vannak folyóiratai, könyvkereskedése; vannak elsőrendű, aszfalttal borított utcái és útai, vízvezetéke, csator­názása, elektromos- és gázmüvei, villanyvilá­gítása, különböző iparos műhelyei, fürdői, uszo­dái, legtöbb azonban benne a kórházat pótló szanatórium, az epileptikus és gyengeelméjű betegeknek gyógyulást vagy gondozást nyúj­tó pavillonok, amelyeket és a bennük folyó életet megismerve, mindegyik előtt kalapot levéve, megilletődött lélekkel elmondhatjük: ez valóban Béthel — Isten háza. Az említett ismertető füzetből Béthel történe­tét tanulmányozva megtudjuk, hogy az egész in­tézmény mindössze 65—70 éves fejlődés-törté­nete nem egyéb, mint a bibliai mustármag tör- történetének a reformáció hazájában végbement csodálatos megismétlődése. Hol keressük Bé­thel csíráját, eredetét? A múlt évszázad első felének abban a hatalmas vallásos és lelki megmozdulásában, amelynek neve belmisszió. Ezt a hatalmas mozgalmat Isten Szentlelke a reformáció hazájában a belmisszió atyja, Wi­ehern ‘János és az őt követő hatalmas belmisz­1936. szeptember 20. sziói egyéniségek: Fliedner, Lőhe, Werner, stb. munkáján keresztül virágoztatta fel a múlt évszázad első felében. Az ő áldásos munkássá­guk nyomán a belmisszió termékenyítő hullá­mai elárasztották egész Németországot. — En­nek az ébredő mozgalomnak a hatása alatt a 60-as években a porosz westfáliai tartomány területén fekvő Ravensberg grófságban egy belmissziói bizottság Bielefeld város kapuja előtt 1867-ben egy kis parasztházat vásárolt 4—5 epileptikus beteg gondozása végett. Magában Bielefeld városában pedig — Fliedner kaises- werthi diakonissza anyaháza mintájára, bár sokkal szerényebb keretek közt — 1869-ben egy »Mária-alapítvány« nevű diakonissza ház alakult. E két kis ház volt a mai Béthelnek a tulajdonképeni alapja, igazi mustármagja; de hiányzott még a szántóvető, aki az ugart to­vább törje és a magot beléhintve tovább plán­tálja. De nem sokáig kellett a jó ravensbergi- eknek az aratás Urát kérni, küldött Ö az Ö mezejére olyan szántó-vetőt, akinek munkája nyomány még ma is tart és ki tudja meddig fog még tartani az aratás Isten országa szá­mára. Istennek ez a munkása Bodelschwingh Frigyes, a volt porosz pénzügyminiszter fia volt, akit a Ruhr-menti dellwigi lelkészi állás­ról 1872-ben hívtak meg az előbb említett két kis intézmény vezetésére, igazgatására, Isten kegyelme aá ő keze alatt és által oly hatalmas fává növesztette a kis mustármagot, hogy az most állandó szállásul és menedékül szolgál mintégy 7—8 ezer tört szárnyú beteg lelkének. Ennek a fának árnyékában e szegény betegek Béthelben — Isten házában vannak. Bodelschwingh Frigyes ugartörő volt a szó mindennapi jelentésében is; megteremtette a mustármag részére a talajt nemcsak a lel­kekben, hanem a természetben is. Az a vidék ugyanis, ahol ma a bétheli szeretetintézmények virágoznak, azelőtt terméketlen homok, úgy­nevezett Sandland volt, amely alig adott ke­nyeret a munkásnak. A felső lioinokréteg alatt 60—80 cm. mélységben izoláló kőréteg húzó­dott meg, amely miatt nedves időben mocsár­rá, száraz időben futóhoniokká változott az egész vidék. Bodelschwingh az országútakról összegyűjtött telepeseivel ezt a kőréteget át­törte, így változott a terméketlen Sandland virágzó Senne-vé, a kopár pusztaság virágzó paradicsommá, ahol a legmodernebb felszere­léssel ellátott mintagazdaságok tehenészete, juhtenyésztése, hizlaldája és baromfi farmja megoldják az egész intézmény részére az ön­ellátás problémáját. Bodelschwingh ugartörő volt a szeretet in­tézmény kiépítése és fejlesztése terén is. Saját maga által nevelt hűséges munkásai és mun­kásnői, a diakónusok és diakonisszák segítsé­gével világhírűvé tette az epileptikus betegek e hatalmas otthonát. Azokat a. szegény bete­geket, tehetetlen nyomorékokat, akiket a tár­sadalom és elsősorban a család csak nyűgnek és tehernek tekintett, akik sajnálkozás mellett

Next

/
Thumbnails
Contents