Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-01-19 / 3. szám
3 szám EVANGÉLIKUS ÉLET 21. oldal Egyházi zenénkről. Az Evangélikus Élet múlt számaiban több közlemény jelent meg, melyek a szarvasi gyülekezet új énekeskönyvével kapcsolatban egyházzenei hibákat világítanak meg s problem mák megoldását sürgetik. A kérdéssel kaj>- csolatos ellentétes véleményeket szeretném ösz- >zeegyeztetni s közös munkába forrasztani. Az kétségtelen, hogy az éneklőkészség a vidéken és a falusi gyülekezetekben sokkal nagyobb, mint a nagy városokban, vagy akár a fővárosban. Tehát ez az énekszeretet kell, hogy fokozottabb módon kielégülést kapjon. Arról nem tehetnek a szarvasiak, hogy eddig senki sem akart, vagy mert az új egyetemes énekes- könyv kérdéséhez hozzányúlni. Még az előkészítő munkák sem indultak meg, pedig az új könyv kötelezően egyforma dallam- és szövegrésze s az attól függetlenül fellépő helyi kívánalmak számára már régen megindulhatott volna az adatgyűjtés és kiválogatás alapos és felelősségteljes munkája. Amíg ilyen országos s egyúttal helyi kívánságot kielégítő énekes- könyv kérdését halogatjuk és nem merünk hozzá nyúlni, addig úgy érzem, nincs jogunk egy uj könyv megjelenését hibáztatni. Ezzel az üggyel kapcsolatban megjelent cikkek azonban egyházi zenészeink között különbséget tesznek. A különbség a szakképesítés miatt ‘tényleg fennáll, azonban dacára a sok hozzá nem értésnek, kevésre értékelésnek, a legtöbb orgonásban mégis él egyházi zenénk határtalan szeretete és érte való aggódása. Ez a féltő aggodalom láttatja meg velünk a hibák valódi okait: í. A zeneművészeti főiskolán csak papiroson van egy ú. n. protestáns egyházzenei fakultás. Növendéke nincs, mert ennek a szaknak a tervezői csak a zeneművészeti főiskola orgona.-tanszakának az elvégzése után engedik meg ide a felvételt. Nem gondoltak arra, hogy ezzel ez a szak tulajdonképpen illuzórikus, semmi gyakorlati értéke nincs, mert az orgonatanszakot olyan magas nívójú felvételi vizsga előzi meg, hogy oda kevesen jutnak be (az egész országban csak pár orgonásunk végezte azt el). Ellenben nem történt egyetlen lépés, hogy egyházi zenészeink nagy tömege számára, tanítóképzőink zenében kiváló növendékei, vagy már végzett s a zene iránt komolyan érdeklődő tanítóink számára a katolikus egyházzenei szak mintájára 2—3 éves zeneművészeti főiskolai szak nyíljon. Az tény, hogy templomainkban sok az oda nem való s ízlés nélküli zene. De nem szabad addig bírálni, míg az egyház nem gondoskodik egyházzenészeink megfelelő s korszerű kiképzéséről. Az egész magyar evangé- likusságnak kellene oda hatni, mivel nekünk, az éneklő egyháznak van legtöbb közünk a zeneakadémia prot. egyházzenei fakultásához, hogy ha az a való élettől messze áll, formáljuk át úgy, hogy megnyithassa kapuit az evangélikus zenész ifjúság előtt. (A nyáron üresen álló internátusok is kaput nyithatnának pár napra, egyházzenei továbbképző tanfolyamokra). 2. Szinte megdöbbentő az a másik szomorú tapasztalat, hogy az igazi evangélikus zene nálunk milyen kevesek előtt ismert. A múlt áldatlan iskolai énakoktatása s lelkészképzésünk- ben az egyházzenei szakoktatás hiányai nyomasztóan éreztetik hatásukat. Aki tisztán tud egy koráit elénekelni, az már ért az egyházi zenéhez! És ezzel az elvvel születnek nagyon sokszor szakember nélküli bizottságok, indulnak el megfelelő irányítás nélküli munkák, adunk kántori oklevelet stb. Az egyházi zene fogalmát még sok helyen kimeríti az ének vezetés s a körálok ismerete. De hol van az igazi evangélikus zene tudatos átélése, élvezése? Hány orgonán szólalnak meg az egyetemes zeneirodalom egyetlen lutheránus hangszeres zenekincsei: a korálelőjátékok? Hány gyülekezet és lelkész veszi észre az orgonajátéknak ezt a részét, ami már nem ének vezetés, hanem annál is több: az istentisztelet hangulati kifejezője s egységbe öntő legmagasabb rendű művészete. Hányán érzik meg Bach örökké utolérhetetlen nagyságában az evangélikus korái eszményi mélységét? Megtesziink-e mindent, hogy templomainkban minél többször csendülhessen fel Bach muzsika? Presbitereink, elöljáróink miért hiányoznak nagyon sokszor egyházi szép hangversenyeinkről, vagy zeneakadémiai estjeinkről, ahol a nem evangélikus budapestiek hódolnak az evangélikus zene nagysága előtt. Templomi énekkarainkból miért hiányzik sok helyen az intelligencia? Ha az evangélikus középosztály hangszeren tanuló öregje, fiatalja összeállana, a régi, lutheránus házi zene emlékét felidézve, egy-egy Bach-, vagy Eux- tehude-kantáta vagy Schütz egyházi koncert előadásával visszahívhatná templomaink közönségét a hangos film, vagy a rádió könnyű zenéje mellől. Súlyos kérdések s egyházi zenénk alapjait érintő jelenségek ezek. Azonban ha egyházi zeneoktatásunk hamarosan megoldást nyerne, ha a musica sacra-t, annak minden vonatkozását támogató segítséggel s értékét felismerő megbecsüléssel néznénk, templomainkban mind több helyen szólalna meg az igazi evangélikus zene. K a p i - K r á 1 i k Jenő. „Egység" a német evangélikus egyházban. 1935. december 3-án az összes német újságok a vallásügyek intézésével megbízott Kerrl birodalmi miniszter következő rendeletét hozták. A Német Evangélikus K g y h á z biztosítása érdekében 1935- szept. 24-
