Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-08-30 / 35. szám
258. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 35. szám A vádlottak padján. CFolytatás.) Mennyi »magyar áldást« tudnék még felemlíteni, amit a G. A. E. a felsőlövői evangélikus intézet által küldött nékünk magyaroknak. Hadd említsek még egyet, boldogult Hőllig Károlyt, a felsőlövői intézetnek igazgatóját. Ennek tanítványai széles ez országban nemcsak német, hanem törzsgyökeres magyar gyülekezetben is, pl. Debrecenben, Miskolcon, Budapesten a magyar kultúra zászlóvivői lettek. Unokái pedig lelkészi, tanán és tanítói » oályán, mint elsőrangú lelkipásztorok, pedagógusok S százszázalékos magyar emberek működnek ezidőszerint is. Felsőlövő példáját követte Sopron s a német- országi G. A. E. segítségével közel 80 évvel ezelőtt tanítóképezdét alapított. Az alapítók élén Pálfy József, Király József Pál, Kolbenheyer Mór álltak, mindhárman a G. A. E. magyar munkásai is. Kolbenheyer Mór volt köztük a német származású, ő vette át Wimmer szerepét s közvetítette a G. A. E. segélyeit. Ez a Kolbenheyer fordította le németre Toldi-trilogiáját. A fordításról maga Arany János is nagy elismeréssel szól. Kolbenheyer fordította le Toldi Ferenc irodalomtörténetét is, s egyike volt azoknak az íróknak, akiknek nagy érdemeik vannak a magyar irodalomnak a külfölddel való megismertetésben. A szabadságot dicsőítő beszédeiért, költeményeiért 1848 december 20-án elfogták az osztrákok, Béesbe és később onnan Pozsonyba vitték, ahonnan csak 1849 tavaszán került vissza Sopronba. (Lásd Német Sári: Kolbenheyer Mór fogsága című cikkét a Soproni Hírlap 1936. június 28-iki számában.) Kolbenheyer Mór lelkészkedése idején kellett az akkor még nagyrészt német nyelvű gyülekezetnek szavaznia, hogy elfogadja-e az osztrákok által sok anyagi előnnyel kecsegtető »Pátens«-t. Szem- és fültanuktól hallottam, hogy az egész nagy gyülekezetben összesen ketten szavaztak a Pátens mellett, a többi mind a Pátens ellen. De hát azt mondhatná valaki, hogy a G.A.E.-nek ezen magyarországi barátai és munkásai mellett, a G.A.E.-nek németországi munkásai voltak pánger- mánok. A németországi G.A.E. megalapítója, Grossmann Keresztély Frigyes ifjúkori barátai a jénai egyetemen a magyar diákok voltak. A németországi G. A. E.-nek első főtitkára: Dr. Kriegern megtanult magyarul. A G.A.E. vezetősége a legbarátságosabb viszonyban állt a magyarországi Gyámintézet megalapítójával, a nagy Székács Józseffel, »az ország papjával« s annak utódaival mind e mai napig. A németországi G. A. E. második elnöke: Dr. Hoffmann Ewald a magyarországi gyámintézet megalakulása alkalmával meleghangú levélben örömmel köszöntötte, mint idősebb testvér a fiatalabb testvért. A harmadik elnök: Dr. Fricke Gusztáv Adolf annyira megtalálta az útat a magyarok szívéhez, hogy jubileuma alkalmával a nevét viselő emléklapnak majdnem a felét a neki »oly annyira kedves Magyarország adta«, ő1 is s utóda, Dr. Pank Oszkár szuperintendens többször jártak itt Magyarországon. 1922-ben először vettem részt, mint az egyetemes Gyámintézet egyházi elnöke a G.A.E. nagygyűlésén Erlangenben. Bemutatkoztam az akkor már rég ki- érdemült elnöknek, Dr. Pank Oszkárnak is. Mikor megtudta, hogy soproni lelkész vagyok s hogy mi soproniak népszavazás révén megmaradtunk Magyarország kötelékében, azt mondta: »Remélem, hogy teljesen és egész szívvel maradtak meg Magyarország mellett?« Mikor kérdésére igen-nel feleltem, így folytatá: »Ez a helyes, ezt kívánja a német hűség és becsület. Kétszer voltam Magyarországon és mindig örömmel gondolok arra vissza. Köszöntőm szép hazáját, nemes népét és mindazokat, akik híven munkálkodnak az Ur szőlőjében.« 1912-ben abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy mint pinkafői lelkész résztvehettem a G.A.E. poseni nagygyűlésén. Dr. Hartung Brúnó lipcsei szuperintendens állt akkor a központi vezetőség élén. Volt alkalmam vele szólhatni. A legbarátságosabban fogadott s egyetlenegy szóval sem mondott olyat, amely pángermánisztikus törekvéseket csak sejtetett volna! Pedig nevem után ítélve, biztosan tudta, hogy őseim nem a Vereckei-szoroson át jöttek be Magyarországba. Amikor őt a magyarhoni Gyámintézet megbízottja: Fámler G. Adolf torzsai lelkész, bányai egyházkerületi elnök üdvözölte, a következő szavakkal válaszolt: »Amennyi hét van egy esztendőben, annyi esztendő köt össze bennünket a magyar evangélikus Gyámintézettel. Köszönjük a Gyámintézetnek, hogy nem feledkezik meg rólunk, köszönjük az igen tisztelt szónoknak, délmagyarországi hűséges munkatársunknak, aki mások előtt hordozója ennek a közösségnek, az erről való bizonyságtételét.« Ugyancsak ott Posenben, Hartung szájából a következő kijelentést is hallottam: »Mi nem képezünk nemzetségi egyesületet, ép úgy, mint a Krisztusban gyökerező evangélikus nép nem ismer nemzetiségi ' határokat. Lengyel testvéreink, akiknek nyelvét Isten szintén az evangélium számára teremtette, bizonyságot tehetnek arról, mily különös szeretettel vesszük őket gondjainkba.« Az 1901. évi kölni nagygyűlésen, amelyre a »Szabadság« cikkírójára hivatkozik, Hartung — mint azt a G.A.E. központja jelenti — semmiféle olyan kijelentést nem tett, amely a vád valódiságát igazolná. Ezen a gyűlésen különben ott volt egyetemes Gyámintézetünknek akkori egyházi elnöke, a magyarságáról híres Dr. Baltik Frigyes püspök, aki, ha ilyen kijelentés elhangzott volna, azt bizonyára nem hagyta volna szó nélkül. i Ami a »Los von Rom« (el Rómától) mozgalmat illeti, arra nem kívánok kitérni, minthogy az nem tartozik ránk magyarokra. Azt azonban mondhatom, hogy a G.A.E.-i körök ennek a mozgalomnak politikai rugóit nem helyeselték. Az viszont természetes, hogy a vallási meggyőzödésbő.lí a római katolikus egyházból az evangélikus egyházba áttértek gondját a G.A.E. felvette. Mutassa meg a »Szabadság« azokat a róm. kát. testvéreket, akik azokat, akik az evangélikus egyházból a róm. kát. egyházba tértek vagy áttérnek, ne támogatnák belföldön is, külföldön is. Hartung utóda D. Dr. Rendtorff Ferenc lipcsei egyetemi tanár. Amikor Rendtorff még nem is volt a G.A.E. elnöke, már járt Magyarországon. Többek közt megfordult akkor Hernádvécsén is. Az akkori ottani' lelkész, most orosházai főesperes-lelkész, Kovács Andor erről a látogatásról a következőket írja:« »Rendtorff érdeklődött az egyházközség minden dolga iránt. A lelki és az anyagi élet minden körülményeire nézve tájékoztatta magát. Megkérdezte még azt is, hogy prédikációimat ki szoktam-e dolgozni. Megnézte a repedezett falu kis templomot, a régi, szűk, roskadozó paróchiát, annak környékét s belátta, hogy a 30 politikai községre kiterjedő s 300 lelket számláló 'erőtlen gyülekezetnek épületeit rendbeszedni csupán a magunk gyenge erejével a lehetetlenséggel határos dolog. "Még az istállóba is benézett, figyelmét semmi sem kerülte el. Látszólag élvezetesen hallgatta az én recsegő, gondolatokban talán bővelkedő, de a kifejezéseket tekintve eléggé döcögős német beszédemet. Megértettük egymást. Megkértem őt, mint a G.A.E. akkori főtitkárát, hogy templomunk renoválására s paróchia építésére nagyobb segélyt eszközöljön ki gyülekezetemnek. Készségesen megígérte a támogatást és fényesen teljesítette is. Beküldtük kérvényünket a G.A.E.-hez és a kabinet irodához. Utóbbi helyről nem jött semmi, de a G.A.E. részéről gyönyörű adományt juttatott Hernádvécsének Rendtorff. Elküldötte a schleswig- holsteini főegylet 1895. évi gyűjtésének egész összegét, 5407 márkát. Ez összegből renováltattuk a
