Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-01-19 / 3. szám
18. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 3. szám Két front ellen. ("A dunántúli belmissziói munkaprogrammnak a presbiterek lelki gondozására vonatkozó részéből.) Kívánatos, hogy evang. egyházunk helyzetét necsak országos,' hanem világ-viszonylatban is figyelemmel kísérjük. Meg kell állapítanunk azokat a világpolitikai szempontokat és azokat a hatalmas szellemárámlatoklat, melyek az egyház elhelyezkedésénél döntő szerepet játszanak s melyek végeredményben a mii magyar helyzetünk kialakulását is befolyásolják. i. Magyar evang. egyházunk helyzete a világháború óta fokozatos romlást mutat. Elveszítette egyenjogúságából származó helyzeti előnyeit. A jogait biztosító törvények ugyanazok maradtak, de erejük meggyengült. Egyházunk megbecsülése és tekintélye kisebb lett. Egyházközi, kultúrális, politikai és szociális jelentőségének hátrahanyatlására kell következtetnünk abból, hogy lét jogát és történeti jelentőségét kétségbevonják, az állami és társadalmi életben mellőzik, sokszor támadják s benne a nemzeti egység akadályát jelölik meg. A felekezeti béke feltétlenül javult ugyan s a róm. kát. egyház előkelő vezetői gyakran tesznek örvendetes békenyilatkozatokat, mégis a levegőt felekezetközi feszültség és az idegen- ség érzése forrósítja. Állandóan egy támadó katolikus frontot érzünk magunkkal szemben. Érdemes ezzel a helyzettel behatóan foglalkozni. Különösen érdemes megvizsgálni azt, hogy ezért az ellentétért mennyiben terheli a róm. kát. egyházat és mennyiben terhel minket a felelősség? Nem erősebb-e bennünk a kritika az önkritikánál; a követelés a mérsékletnél, a külső tényezők túlbecsülése a belső értékek megbecsülésénél? Egyházunk jogi, társadalmi, egyházi és lelki életének kiépítésével arra kell törekednünk, hogy a békességet szolgáljuk és érte felelősséget érezzünk. A támadó frontot ezzel fnegszüntetni nem tudjuk ugyan, de talán enyhíteni annak „kíméletlenségét. A front megszüntetésében annál kevésbbé reménykedhetünk, mert ma már az egész világon kiépült a kát. front. A harc a kát. egyház világpolitikájához tartozik. Bizonyítja ezt a célkitűzés, a haditerv és az eszközök azonossága. Mindenütt az állami élet irányítását igénylik. A kát. többség érvényesülését követelik. A kultúrális és szociális élet egyházi alapon történő megújításán dolgoznak. De mindig abból az alaptételből kiindulva, hogy egyedül csak a róm. kát. egyháznak van létjoga. A protestantizmus eretnekségének elfojtása az új történeti kornak a legnagyobb problémája, melynek káros hatásaitól meg kell szabadítani az emberiséget. A reformáció még ma is úgy áll előttük, mint minden társadalmi, szociális es. erkölcsi revolució forrása. 1934-ben a pápa ismét nyilatkozott a protestantizmusról és az Akció Katholikáról. Kifogásolta a protestantizmus terjeszkedését s azon aggodalmának adott kifejezést, hogy a protestantizmus megrabolj,a a kát. egyház mérhetetlen életgazdagságát. »Mi marad meg a protestantizmusban a keresztyén életből, a szentségekből, melyet hol az egyik, hol a másik megtámad? Mi marad a Krisztus személyének isteni voltából? Egy legenda, egy emberi személyiség? Ez a veszedelem fenyegeti ma egész Itáliát.« Háromszáz kerületből csak száz kerületet nem érint a protestantizmus propaganda munkája. A katolikus akciók legfontosabb feladata a protestantizmus erőteljes visszaszorítása. A szentévnek ez legyen a legdrágább gyümölcse. A kát. többségű államokban mindenütt kedvezőtlenné vált a prot. egyházak helyzete. Érvényesülésüket mindenütt megnehezítik, jogaikat korlátozzák, munkájukat mellőzik. Ez azonban nem csupán többségi jogérvényesítés, nem is hatalmi erővel való országhódítás, nem is gyakorlati politikában összesűrűsödő politikum, hanem egy negatív hitelvi álláspont érvényesítése. 2. A kát. fronton kívül az istentelenek frontjával is számot kell vetnünk. Mikor az istentelenek frontjáról beszélünk, először is gondoljunk arra az életirányziatra, melyet a róm. kát. egyház feje egyik beszédében modern pogányságnak nevezett. Ez a po- gányos életirány az egész emberiségben hódít. Az élvezetet, a vagyont, az érvényesülést, a földi életet állítja az élet középpontjába. Elszakad Istentől, megtagadja a vallást, elfelejtkezik az örök életről, nem törődik a felelősséggel és ítélettel. Pogány életet él, pedig látszólag keresztyén. Az istentelenek ezen frontja nem kisebbedik, hanem inkább állandóan növekszik. Korunkban különösképen aktualitással bír ez a kérdés. Valósággal a levegőben úszik az elpogányosodás veszedelme. A közgazdasági élet elválása az erkölcsi alaptól. A politikai sikerek függetlenítése az etikai elvektől. A nemzetközi politikában nagy, szent elvek feladása hitvány anyagi előnyökért. A művészetben, irodalomban az Istenből származó és Istenhez vezető örök szép megtagadása. A mindennapi életben a testi élet túltengő, egyoldalú kultusszá, amint az a sportszenvedélyben, a vasárnap isteni részét megtagadó vikendezésben áll előttünk. Mindez azt bizonyítja, hogy a mostani életnek sok pogányos veszedelme van, mely ellen harcolnunk kell. Az istentelenek frontjáról beszélve másodszor azokra gondolunk, kik az isten tagadást rendszerré teszik. Tervszerűen dolgoznak az Isten uralma, az egyház, a vallás és az erkölcsi eszmék ellen. Az orosz szovjet istenellenes prog- rammja változatlanul fennáll. Kényszerűségből talán egy-két vonást megváltoztatott, de a terv lényegét érintetlenül hagyta. Ma is olyan államrendszerben kényszeríti élni az embere
