Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-07-12 / 27-28. szám

22Ö. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 27-28. szám megyebeli gyülekezetek 1936. évi gyűjtése az offer- íóriumokkal 1015 pengőt eredményezett (a tavalyi 825 P-vel szemben.) Az egyházmegyei közgyűlésen az esperesi jelentés az áldozatkészségnek követésre- méltó, szép példáit sorakoztatta fel. Gláser Frigyes és Ferencz Cecilia 16,000 P értékű házat adomá­nyoztak a kőszegi gyülekezetnek; néhai Schäden Gusztáv több holdnyi ingatlant hagyott Nemeskoltá- nak; néhai Szigethy Sándor volt sárvári felügyelő emlékére hozzátartozói 1000 pengőt adtak a sár­vári gyülekezetnek. A szentgotthárdi egyháztagok harangbeszerzésre adakoztak lelkesen, az őriszent- péten ima- és ifjúsági ház javára eszközölt gyűj­tés 1000 pengőn felüli összeget tesz ki. Megemléke­zett az esperes a Missziói Gyermekszövetségnek a gyülekezetekben való megalakulásáról és áldásos mű­ködéséről, valamint arról, hogy a »Júlián Iskola­egyesület« Istenes József, németzsidányi és Hutflesz Endre rábafüzesi tanítókat oklevéllel tüntette ki. Végül elhatározta a közgyűlés az iskolákban az evang. jellegű és egységes irkák, továbbá az iskolai növendékeknek az »Erős vár a mi Istenünk !«-kel történő köszöntés bevezetését. — A salgótarjáni egyház új kultúrházát julius hó 8-án presbiteri díszüléssel avatta fel s adta át a közhasználatnak, amelyen az avató beszédet D. Ko­vács Sándor tartotta. — Evangéliumi istentiszteletek, hangversenyekés evangélizáló összejövetelek a berlini olimpiai játékok színterén. A német keresztyénség hatalmasan fel­készült arra, hogy az olimpiai játékok megnézésére a világ minden részéről összesereglő közönséget az Igével is táplálja. Berlinben, főleg az olimpiai já­tékok közelébe eső templomokban és egyesületi he­lyiségekben, valamint a nagy Evangéliumi Olimpiai- Sátorban különböző összejövetelek, zeneesték, isten­tiszteletek hosszú sora gondoskodik arról, hogy mindenki megtalálja azt az alkalmat, amelyik gon­dolkozásának és kívánságainak a legjobban megfelel. Külön meg kell említenünk az olimpiai játékok második hetében tartandó összejöveteleket, melye­ket a németek »Nemzetek Hete« címmel jelöltek meg. A hatalmas sátorban minden este különböző nemzetek képviselői különböző nyelven fogják az evangéliumot hirdetni. Az újabb német egyházi mű­vészet alkalmi kiállításon mutatja be gazdagságát. Minderről képes tájékoztatót adott ki a német evan­géliumi sajtószolgálat. A díszes füzetet mindazoknak az épületeknek a képe ékesíti, amelyek a német re­formáció történetében a legfontosabb szerepet ját­szották. — Csönge egyházközség június 28-án ünnepelte temploma fennállásának 150 éves örömünnepét.. Ek­kor került felavatásra három újonnan ajándékozott harang is. Az ünnepélyen D. Kapi Béla püspök pré­dikált. ö szentelte fel a harangokat is. — Pályázati hirdetmény. A csesztvei evangé­likus leányegyház pályázatot hirdet a nyugdíjazás folytán megüresedett kántortanítói állásra. A helyi iavadalom értékegysége: 25, a többi államsegély. Kötelessége díilevél szerint. Kántori funkciók vég­zéséhez némi tót nyelvismeret szükséges. Szabály­szerűen felszerelt folyamodványok a szügyi fevan- gélikus lelkészi hivatal címére küldendők. Válasz­bélyeges pályázatok határideje augusztus 5-e. — Pályázat. A gödöllői egyház lelkészi állásra pályázatot hirdet. Javadalom: 1856 arany pengő kész­pénz havi előleges részletekben. Helyben szokásos stóla, Offertorium. Három szobából, konyhából és mellékhelyiségekből álló lakás. — Az állam részéről folyósítandó kongrua. Pályázati határidő: a pályázati hirdetés első megjelenésétől számított 15 nap. A lelkészválasztási szabályrendelet 22. §-ában megje­lölt okmányokkal felszerelt pályázati kérelmek Chu- gyik Pál főesperes címére, Aszódra küldendők. — Beiratkozások a tiszai ág. hitv. ev. egyház- kerület miskolci jogakadémiáján az 1936—37. tanév Fébé Evangélikus Diakonissza Anyaházi Nyomda, 1. felére. I. Azok a végzett középiskolai tanulók, akik újonnan beiratkozni óhajtanak, kötelesek a be­iratkozási engedélyért a jogakadémia dékáni hiva­talába benyújtandó kérvénnyel folyamodni. A folya­modást határidő 1936 augusztus hó 25. A beirat­kozási engedélyért benyújtandó kérvényhez a kö­vetkező eredeti okmányok csatolandók: a) születési anyakönyvi kivonat; b) középiskolai érettségi bizo­nyítvány; c) erkölcsi bizonyítvány a folyamodó nem­zethűségéről és erkölcsi megbízhatóságáról; d) ha­tósági bizonyítvány arról, hogy a folyamodó hadiár­va; e) ha folyamodó atyja harctéri szolgálatot tel­jesített, Károly-csapatkereszt elnyerésének igazolása; f) közhatósági bizonyítvány a folyamodó szüleinek foglalkozásáról, vagyoni helyzetéről és arról, hogy a szülök mióta laknak jelenlegi lakóhelyükön, hol laktak azelőtt s amennyiben több helyen laktak volna, mi Volt a foglalkozásuk régebbi lakóhelyeiken; g) a más főiskoláról jövők még távozási bizonyítványt is kötelesek kérvényükhöz csatolni. A kérvényhez 2 pengős okmánybélyeg és 1 pengő kezelési költség csatolandó. Nem eredeti okmányokkal felszerelt kér­vények nem vehetők figyelembe. A beiratkozásnál személyes megjelenés kötelező. II. Az 1936—37. tan­év I. felében a folytatólagos joghallgatók beírása 1936 szeptember hó 1—19-ig lesz. — Internátusi felvétel. Az aszódi ág h. ev. Petőfi-reálgimnázium Internátusába az 1936—37. tan­évre még néhány I. oszt. tanuló felvételt nyerhet. A teljes ellátás évi díja 600.— P. Jelentkezési ha­táridő július 20. Tájékoztatót készséggel küld az mternátus vezetősége. — Lelkész-tanár vállal a vakációra lelkészi (kán­tori) szolgálatot, vagy .középiskolai tanuló instruá- lását. Cím a kiadóban. HOGYAN TÁMOGASSUK AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLETEK JÓLÉTI EGYESÜLETÉT?! Evangélikus ember családjáról a »Jóléti Egyesület« útján gondoskodik. Egyházi érdek is a »Jóléti Egyesület« felkarolása. Hívja fel mindenki a hittest­vérek figyelmét a Jóléti Egyesületre. A Jóléti Egye* sülét mindenfajta biztosítást felveszv különösen te­metkezési és gyermekbiztosításokat. A Jóléti Egyesület 1936. évi programníja: gondosko­dás a gyermekről! — F elvilágosít ássál és tájékozta­tással szolgál az egyesület központja: Budapest, IV., Hajó-utca 8—10. (Evangélikus bérház). Telefon: 863-32, valamint a kerületi fiókok: Miskolc, Debrecen, Szolnok, Békéscsaba, Szeged, Pécs, Székesfehérvár, Győr, Szombathely. Minden egyházközségben meg­bízottai vannak az egyesületnek. SZLEZÁK LÁSZLÓ Magyarország aranykoszorús mestere harang- és ércöntöde, harang felszerelés- és harang­lábgyár, Budapest, VI., Petnéházy-utca 78. szám. 8 aranyéremmel és 4 díszoklevéllel kitüntetve! Az ezidei Könyvnap legkiválóbb termése; Nyíró József: UZ BENCE, A székely havasokban lejátszódó regény. Könyvnapi ára P. 3-10< könyvnap után P. 4.80 SCHOLTZ Testvérek könyvkereskedése Budapest IX., Ferenc-körút 19—21. i Nálunk már kevés pénz­ért vehet arany ékszert, ezüst tárgyakat és pontos órát. Jöjjön választani. SZIGETI NÁNDOR és FIA ékszerész, Budapest, IV., Kecskeméti-utca 9 szám. Alapítva: 1867. Budapest, Vlf., Damjanich-u. 28-b. — F.: Farkas Lf

Next

/
Thumbnails
Contents